Legutóbb Diogenész kereste így az embert, csak a görög filozófus lámpával botorkált fényes nappal, Kim Rasmussen meg négy felfújható bábut hívott segítségül.
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya ezeket állította fel a siófoki edzőcsarnok hatosának két oldalán, ahová a szélső védőknek helyezkedniük kellene, és szépen beterelte közéjük csapatát. A januári egynapos összetartásra ugyanis csak belső posztokon szereplő játékosokat hívott meg, ráadásul miközben a Ferencváros és a Győr BL-résztvevőinek szerepeltetésétől eltekintett, fél tucat új játékost is kipróbált, meg másik négy-öt olyat, akiket eddig nem sokszor.
De hát valóban új arcokat keres. Mint odébb elmondja, a 15. helyen befejezett decemberi világbajnokság fő tanulsága az volt, hogy védekezésben, főleg az egy az egy elleni szituációkban elmaradt a válogatott a nemzetközi élmezőnytől, így most az a cél, hogy ezen a téren javuljon a csapat – ha kell, új emberek beépítésével.
„Mielőtt elkezdtük az edzést, kicsit izgultam, de aztán nagyon hamar megnyugodtam, otthon érzem magam a csapatban. A kapitány most elsősorban a védekezéshez keres embereket, és amit elvár, az sokban hasonlít ahhoz, amit Vácon csinálunk. Elmondta, mire figyeljek, miben kell fejlődnöm, én pedig igyekszem.” |
Így lett most próbaképp kerettag például a bajnokságban eddig egyetlen győzelmet arató MTK Budapest két legjobb formában lévő játékosa, a 25 éves Tóth Eszter és a 27 éves Karnik Szabina, vagy éppen a lassan a dobogót ostromló Vác három fiatalja, Kácsor Gréta, Helembai Fanny és Lakatos Rita, akik hárman együtt nincsenek annyi idősek, mint Bakos István kapusedző, és még ő is csak alig múlt hatvan, mozgásra pedig nem néz ki többnek negyvennél (lelkesedésre meg húsznál).
És eljött a tunéziai születésű al-Gaui Aszma ideje is, aki lassan kivárja a három év türelmi időt, és az év végi franciaországi Európa-bajnokságon már akár pályára is léphet a magyar válogatottban. És ez nem csak afféle pajkos szófordulat: a most sérült, rutinos Pálos-Bognár Barbara vagy a vb-n berobbanó Háfra Noémi a megmondhatója, hogy néhány jól sikerült összetartás idősebbnek, fiatalnak egyaránt meghozhatja a kerettagságot.
És Kim Rasmussen láthatóan komolyan is gondolja, hogy a válogatott kapuja mindenki számára nyitva áll: végig hatalmas energiabefektetéssel magyarázza az általa elképzelt védekezési rendszer alapjait. Hol Helembai törzsét fordítja talán tíz fokkal odébb („Így jobban meg tudod állítani az embered!”), hol Tóth Esztert rendezi tizenöt centivel arrébb, hol a 17 éves létére lefegyverzően bátran játszó Kácsornak mutatja meg komikusan totyogva, hogy milyen szögben volna optimális kilépnie a falból.
Szinte nincs olyan támadás, amely után ne adna tanácsot, ne magyarázna széles mozdulatokkal, vagy ne dicsérne, legalábbis ami az újakat illeti, mert amikor a stabil kerettagok – Klivinyi Kinga vagy Tóth Gabriella – hibáznak (akiknek már tudniuk illene a Rasmussen-iskola anyagát), azért hamar kiderül, hogy a tréner is tud bosszankodni, hiába van még tizenegy hónap a következő világversenyig.
A játékosok vevők az okításra: látszik, hogy jó benyomást akarnak tenni a kapitányra, aki szégyentelenül rá is játszik erre: az edzés végén a lerohanásokat gyakoroltatja, bolondul meghajtva mindenkit, majd mosolyogva gratulál nekik.
„Elismerésem, remekül dolgoztatok! – mondja. – Igen, megfuttattalak benneteket, mert látni akartam, ki milyen erőállapotban van, ki mennyire képes kimerülésig rohanni és fáradtan is okosan, koncentráltan játszani. Remek munkát végeztetek.”
Hogy aztán ez mire elég, és, mondjuk, az érdi Szabó Laurából vagy a békéscsabai Walfisch Mercédeszből lesz-e stabil kerettag, az csak később derül ki. Kim Rasmussen mindenesetre széleset merített a hálójával, és a válogatottra rá is férne már egy nagy fogás.
– Új arcokkal, fiatalokkal van tele a keret. Miért? – Nagyon fontos, hogy lássam őket is, és most van erre lehetőség. A fiatal, tizennyolc-húszéves játékosok még nyilván nincsenek a felnőttek szintjén, sokan nem is kapnak a klubjukban annyi lehetőséget, de el kell kezdenünk velük a munkát, hogy amikor eljön az ideje, ne az ismeretlenbe csöppenve kerüljenek be a válogatottba. Majdnem afféle B-válogatottként számolok velük, hogy ismerjék meg a játékrendszerünket, és én is tudjam, mit várhatok tőlük. – Főleg a belső posztokra hívott be embereket. – Mert elsősorban a védekezésbe keresek most új arcokat. A decemberi világbajnokság nagy tanulsága volt, hogy előre kell lépnünk az egy-egy elleni védekezésben, és ehhez olyan játékosokra van szükség, akik a belüket is kidolgozzák, hogy megállítsák az ellenfelet. Németországban jelentős nehézséget jelentett, hogy ha támadásban a lehető legjobb sort akartam a pályára küldeni, az azt jelentette, hogy a védelem messze nem volt optimális, a fél csapatot meg nem lehet lecserélni minden visszafutásnál. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a válogatott kerettagsághoz a védekezésen át vezet az út, ez a legfontosabb. – És mi lesz azokkal, akik a klubjukban sem védekeznek? – Azok dolgozzanak úgy otthon is, hogy az edzőjük számíthasson rájuk a védelemben. Fantasztikus képességű kézilabdázókat látok a magyar mezőnyben, őszintén irigylem azokat az edzőket, akik támadásban ilyen játékosokat tudnak nevelni. De a lányoknak látniuk kell, hogy ez még nem elég: hiába lő valaki nyolc gólt, ha kapunk róla tízet, akkor nem használ a csapatnak. – Bele lehet nevelni a játékosokba, amit szeretne? – Aki akar fejlődni, aki mindenáron a nemzeti csapatban akar szerepelni, az meg fog tudni tanulni mindent, bérelt helye pedig senkinek sincsen. A védekezés egyébként is legnagyobb részben szív és akarat kérdése, és én most azt figyelem, kikben van meg a szív és az akarat. Vannak ilyen játékosaink, nem is kevés. – Vagyis készen áll a csapat a Görbicz Anita utáni korszakra is? – Azt gondolom, igen. Közvetlenül a világbajnokság után is azt mondtam, jó úton járunk, egyre egyenletesebb a teljesítményünk, egyre nehezebb legyőzni a magyar válogatottat, és ha a tanulságokat levonva még egy évet végigdolgozunk közösen, még keményebb ellenfelei leszünk mindenkinek. Rengeteget jelenthet, hogy Tomori Zsuzsanna egyre jobb formába kerül, és a sérült térde is egyre jobb állapotban van, merthogy Görbicz Anita búcsúja után ő lehet a csapat következő vezéregyénisége, aki támadásban és védekezésben is hátán viszi a társaságot, és odafigyel a fiatalokra is. – Azért Tomori kevésbé tyúkanyó típus, mint Görbicz Anita volt a válogatottban. – Az emberek változhatnak. Amikor a lengyel válogatotthoz kerültem, Karolina Kudlacz a keretben sem volt, nem is vágyott oda, most meg ő a csapatkapitány, akire felnéz mindenki, és vakon követi. |