Kézilabda: EHF-mesteredzővel erősített a NEKA

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 12:37
null
Sótonyi László szeretné átadni a tapasztalatait (Fotó: Neka.hu)
A Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai stábjához csatlakozott Sótonyi László, aki nyártól edzőként segíti az utánpótlásképzést. A 191-szeres válogatott játékos, 48 éves EHF-mesteredző két és fél évre kötelezte el magát.

 

 

Az ötszörös magyar bajnok, négyszeres magyar kupagyőztes, kétszeres KEK-döntős Sótonyi László tagja volt az 1992-es barcelonai olimpián 7. helyen végzett felnőtt válogatottnak, profi pályafutása alatt szerepelt a Bp. Honvéd, a Veszprém, a spanyol Santander, valamint a svájci St. Otmar St. Gallen színeiben is.

A férfi B-válogatott jelenlegi szövetségi edzője korábban a Nagykanizsa, a Százhalombatta, a Köfém-Alcoa és a Balatonfüred együttesét irányította, legutóbb Csurgón tevékenykedett. Sótonyi László edzői pályafutása alatti legjobb eredménye az NB I-es Balatonfüreddel megszerzett bajnoki bronzérem és a Magyar Kupában elért 3. helyezés volt.

Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője az új együttműködés kapcsán elmondta: „Nagyon örülök Sótonyi László érkezésének, hiszen ő a kézilabda elmúlt csaknem harminc évének meghatározó szereplője. Játékosként hazai és nemzetközi klubokban szerepelt, de a magyar élcsapatoknál való edzői tevékenysége alatt is szép sikereket ért el. Balatonfüreden és Csurgón is segítette a fiatalok érvényesülését, a felnőttcsapatba való beépülését, nagyban hozzájárult a diákok felnőttpályafutására való felkészítésében. Ezek a szakmai és emberi tapasztalatok segítik a Nemzeti Kézilabda Akadémia jövőbeni sikeres utánpótlás képzését.”

„Elsődleges szakmai célom, hogy edzőként tanuljak, fejlődjek, amelyhez az Akadémián olyan háttér biztosított, ami ezt lehetővé teszi számomra. Az eddigi tapasztalataimat szeretném átadni a játékosoknak, szeretnék aktívan részt venni a fejlődésükben és egy idő után elmondani, hogy bizonyos dolgokat már tőlem tanultak meg, elősegítettem azt, hogy jobb játékosok legyenek. Minden edző számára fontos a bizalom, hogy szakmailag legyen egy irányvonal. Úgy érzem, ez a NEKA-nál adott, ezen nem fog múlni a sikeresség. Várom, hogy a nyártól elkezdjek egy csapattal dolgozni és kiaknázzuk a lehetőségeket, amiket a NEKA infrastruktúrája és szellemi bázisa kínál” – nyilatkozta Sótonyi László.

Legfrissebb hírek

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
21 órája

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:10

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01

Kézilabda: tesztmódban az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.09. 14:53

Kézilabda: bíznak a fiatalokban a férfi NB I-es Gyöngyösnél

Utánpótlássport
2025.04.07. 17:01

Kézilabda: hangolódás a leány Európa-bajnokságokra, hazai tornákkal

Utánpótlássport
2025.04.06. 20:18
Ezek is érdekelhetik