Negyedosztályból a francia élvonalba – a magyar kézikapus a Fradiról álmodik

– Csak az igazán bennfentesek ismerhetik itthon a nevét, kicsit beszélne a pályafutásáról?
– Csömörön kezdtem kézilabdázni 2000-ben, az általános iskola első osztályában, de csupán 2003-ban lettem igazolt játékos. 2010-ig a klubban az összes kategóriában megfordultam az OSB-től kezdve az NB I/B felnőttig, ahol 14 évesen debütáltam, és 15 éves koromtól kezdve voltam állandó kerettag. Nevelőegyesületemben a legtöbbet Bagyánszki Zsoltnak köszönhettem, aki az ifi fiúk edzője azóta is. A sajátjaim mellett heti többször lejártam a fiúk edzésére, de személyesen is rengeteget foglalkozott velem – a mai napig őt tartom nevelőedzőmnek. 2010 nyarán igazoltam el a Ferencváros utánpótláscsapatába, ahol Golovin Vlagyimir volt az edzőm. Két szezont töltöttem a Fradiban, az első évben főleg NB I serdülőben és NB I/B ifiben versenyeztem, a második szezonomban pedig NB I juniorban és NB I/B felnőttben játszottam. A junior strandkézilabda-válogatottal 2011-ben Európa-bajnok lettem Horvátországban.

– 19 évesen, az érettségi után Franciaországba költözött. Mi volt a fő célja?
– Valóban az érettségi után döntöttem úgy, hogy Franciaországban folytatom a tanulmányaimat és a kézilabdát. Eredetileg francia-magyar tolmács szerettem volna lenni. A terv az volt, hogy Franciaországban szerzek egy 6 féléves, tehát alapszakú diplomát, majd hazaköltözöm, hogy elvégezzem a tolmácsképzői mestert. A három év elteltével azonban úgy döntöttem, hogy inkább itt maradok a mesterre is. 2015-ben diplomáztam az Université de Valenciennes sportmenedzsment szakán alapszinten, majd 2017-ben szereztem meg a mestert ugyanezen a szakon, az Université de Paris-Est tanulójaként.

– Olvastam egy interjúban, hogy volt lehetősége dolgozni a Francia Kézilabda-szövetség által szervezett eseményen is. Mi volt a munkája?
– A szövetség tolmácsa voltam egy négynapos nemzetközi eseményen, egy 400 fős továbbképzésen. Ez az a munkalehetőség, ami a sportolói karrierem után is a legjobban vonzana a sportágon belül. A pályán egész nap előadások és bemutató edzések voltak, a lelátó pedig tömve volt a diákokkal, vagyis edzőkkel a világ minden tájáról. Én a pályán levő edző mellett voltam francia-angol tolmács. Például Mats Olsson, a svéd férfi kézilabda-válogatott kapusedzője levezényelt egy edzést angolul, én pedig a pályán levő játékosoknak fordítottam a feladatokat franciára. Vagy egy a lelátóról érkező angol nyelvű kérdést fordítottam franciára Alain Quintallet-nak, a francia férfiválogatott erőnléti edzőjének, és még sorolhatnám. Életre szóló élmény volt ilyen kaliberű edzőkkel dolgozni.

– Gondolom, itthon is lett volna esélye egyetemre menni és kézilabdázni. Tudatos döntés volt, hogy mindenképpen külföldön tanuljon?
– Ugyanakkor nyertem felvételt a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakára, amikor Valenciennes-be is. Egész egyszerűen azért választottam a külföldi tanulmányokat, mert az eredeti tervhez, tehát a tolmácsdiplomához így tudtam a legkönnyebben megtanulni a nyelvet. Attól is féltem, hogy otthon nem fog egyszerre működni a kettő, az iskola és a sport. Legalábbis nem olyan magas szinten, ahogy azt szerettem volna, de egyik téren sem akartam úgymond áldozatot hozni. A szüleim mindketten tanárok, mindig is fontos volt számomra a továbbtanulás. 2012-ben pedig senki nem jósolt volna nekem Magyarországon NB I-es karriert, így gyakorlatilag nem volt veszítenivalóm.

– Hogy talált kint csapatot?
– Apukám segített, sokat nevettünk is, mondván, hogy ő volt az első menedzserem. Amikor felvettek az egyetemre, egyszerűen küldött egy emailt a Nord-Pas-de-Calais régió kézilabda-szövetségébe, hogy ki vagyok és honnan jövök, és másnapra lett csapatom. Három évet játszottam a Sambre Avesnois Handball csapatában, amíg elvégeztem az egyetemet. Az első évben a negyed-, utána két szezont a harmadosztályban játszottunk. Azóta sokat fejlődött a klub, a mostani az első szezonjuk a másodosztályban. 2015-ben érkeztem Noisy-le-Grand-ba. Ezzel a csapattal én vettem föl a kapcsolatot. A klub körülbelül 15 éve van a másodosztályban. Mindig szép eredményeket ért el, rendszeresen az első négyben végez, de sajnos a pénzügyi lehetőségei nagyon szűkek. Párizs környéken kétszer olyan nehéz partnereket találni, mint vidéken. Az első évben harmadik számú kapus voltam, gyakran kellett a tartalékkal, ötödosztályban játszanom, de elfogadtam ezt a szerepet, mert tudtam, hogy még nem voltam elég jó a másodosztályhoz. Keményen dolgoztam az edzéseken, és a rá következő szezon óta kezdő kapus vagyok.

– Mennyire volt nagy váltás az egyik nagy kézilabdakultúrából a másikba kerülni? Mi volt a legszembetűnőbb különbség vagy hasonlóság?
– Persze észrevehető a különbség a két stílus között. Szerintem a francia kézilabdához valaki vagy hozzá tud szokni, vagy nem. Nekem szerencsére egész gyorsan sikerült, de ebben nyilván közrejátszott az, hogy az első évben negyedosztályban játszottam, tehát sokkal kevesebb volt a nyomás, mintha, mondjuk, az élvonalban kellett volna egyből bizonyítanom. Egy kapusnak is biztos sokkal egyszerűbb akklimatizálódni, mint egy mezőnyjátékosnak. Úgy emlékszem, hogy otthon sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk a védelemre, itt viszont sokkal rohanósabb a játék, a szép gólok többet érnek, mint egy jó védelem. A legalapvetőbb különbség azonban a játékosok hozzáállásában van. Otthon minden vereséget úgy éltünk meg, mint egy katasztrófát. Itt inkább azt érzem, hogy az élet megy tovább, fél órával egy borzasztó meccs után már mindenki nevetgél.

– Mire a legbüszkébb a kinti pályafutásában? Melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése?
– Nehéz kérdés. Talán a Chambray-val való szerződésemre vagyok a legbüszkébb, mert ez a lépés valósította meg a gyerekkori álmomat, hogy élvonalban szerepelhessek. De ha sikerül megnyernünk idén a bajnokságot, arra is nagyon büszke leszek. Sosem volt kedvenc meccsem, mindegyikre más miatt emlékszem.

– Amióta kint van, kapott esetleg más országból ajánlatokat?
– Pont mielőtt kijöttem volna 2012-ben, kaptam két különböző lehetőséget Svájcból és Németországból, de a tanulmányaim miatt eszembe sem jutott változtatni a terven. Azóta be kell vallani, nem igazán voltam szem előtt a kézilabdában egészen idáig, úgyhogy ajánlatokat is csak Franciaországon belül kaptam. Egyébként most jövök rá, mennyit változtat egy játékos életében az, ha van egy jó menedzsere, én is sokat köszönhetek az enyémnek. Magyarországról konkrét ajánlatot a hat év során nem kaptam, de úgyis idekötött az iskola, úgyhogy ez nem volt baj. Idén szóba került, hogy esetleg hazamegyek, de a Chambray hirtelen jött ajánlatára nem tudtam nemet mondani.

– Nagy álma, hogy a Fradi kapusa lehessen. Hol tart ez ügyben?
– Tény, hogy rengeteg pozitív emléket őrzök a Ferencvárosban eltöltött két évemről. Inkább úgy fogalmaznék, hogy álmom egy napon a magyar NB I-ben játszani, és a hazai egyesületek közül a Fradi vonz a legjobban. Jelenleg összesen annyi a kapcsolatom a klubbal, hogy nézem a meccseiket a tévében, úgyhogy az álom egyelőre álom marad.

– Kivel játszott együtt a Fradiban, akik esetleg azóta befutott, ismert játékosok lettek?
– A régi csapattársaim közül többen is játszanak az NB I-ben, például Lukács Vica a Fradiban, Ferenczy Fruzsi és Such Nelly Siófokon, Kocsis Ági a Vasasban. De nem csak a Ferencvárosban volt szerencsém tehetséges csapattársakhoz – még Csömörön játszottam együtt például Hornyák Bettivel, aki jelenleg juniorválogatott.

– Hogy került képbe a Chambray? Mi alapján döntött?
– Igazából elérkeztem egy olyan pontra a karrieremben, amikor végre el kellett döntenem, hogy mit szeretnék pontosan a kézilabdától. Lassan 25 éves leszek, és eddig mindig volt egy vagy több kifogásom, hogy miért nem küzdök keményebben, miért nem játszom első osztályban, miért nincs profi szerződésem. Most jött el a pillanat, amikor már nem lehetett például a tanulmányok mögé bújni, és elhatároztam, hogy kilépek ebből a komfortzónából. Beszéltem erről a menedzseremnek, ő pedig egy pár héttel később előállt a Chambray ajánlatával. Gyakorlatilag két óra leforgása alatt eldőlt minden, beszéltem az edzővel, Guillaume Marquès-szel telefonon, és egyből meggyőzött, hogy jó kezekben leszek. A döntésben sokat segített, hogy Fülöp László lesz a kapusedzőm – alig várom, hogy együtt dolgozhassunk.

– Esetleg beszélt Planéta Szimonettával, aki jelenleg a Chambray-ban kézilabdázik?
– Szimonettát nem ismerem személyesen, de emlékszem, játszottunk egymás ellen, amikor én a Fradiban, ő a Győrben kézilabdázott. A jövő hónapban valószínűleg leutazom Tours-ba, hogy megismerkedjek a vezetőséggel, talán vele is találkozom majd.

– A Chambray mostani keretében három kapus van, az egykori válogatott 34 éves Linda Pradel, a 38 éves brazil Jacqueline Oliveira, illetve a 18 éves Andrea Novellan. Ki marad jövőre?
– Oliveira helyére érkezem, Pradelnek még egy szezonra szól a szerződése. Novellan leginkább a tartalékcsapattal játszik, meg besegít az edzéseken, amikor valamelyik profi kapus sérült.

– Mi a terv az idei szezonra a Noisy-Le-Grand-nal? Ha bajnok lenne a csapat, akkor vállalná a feljutást?
– Jelenleg elsők vagyunk, hét mérkőzés van hátra a szezon végéig. A cél a bajnoki cím, de a feljutásra sajnos semmiképp sem lesz lehetőség. 2011-ben is ez volt a helyzet, a csapat megnyerte a bajnokságot, de a szövetség nem engedélyezte a feljutást pénzhiány miatt. A klub mindig is szerény költségvetéssel rendelkezett, az utóbbi két évben kezdtek el komolyabban foglalkozni a pénzügyi keret bővítésével. Talán jövőre, de valószínűbb, hogy az azt követő szezonra összegyűlik elegendő pénz ahhoz, hogy feljusson. Mindenesetre szívből kívánom, mert megérdemli.