A Fradi szélsője már nem bánja, hogy a buli helyett a sportot választotta

– Szóval strucctojásból készült a rántotta?
– Igen, de csak egyszer. A főváros mellett, egy farmon nőttem fel, édesapám rövid ideig struccokat tartott. Akkoriban huszonegyet neveltünk a kert végében, és egyszer kíváncsiságból strucctojásból készítettünk rántottát. Ránézésére semmi különbség nem látszott, az ízvilág is hasonló volt, viszont egyetlen tojás is elegendő volt az egész családnak.

– Szerette a farmot?
– Nagyon. A bátyámmal rendszeresen kijártunk a kert végénél kezdődő kukoricamezőkre, mezítláb mászkáltunk, naponta tíz kilométereket bicikliztünk, nagyon elevenek voltunk. Suli után azonnal mentünk a szabadba, a szüleink pedig nem mondhatták, hogy lámpaoltásra érjünk haza, mert hátul, a termőföldeknél nem volt világítás. Az egyetlen hátrányt az jelentette, hogy nem volt arra tömegközlekedés, ezért mindig hozni-vinni kellett bennünket. Amikor idősebb lettem, kevesebbszer tudtam találkozni a barátaimmal, mindig időhöz voltam kötve, és az is megesett, hogy véletlenül az iskolánál felejtettek.

– Mi történt?
– Akadt egy kis félreértés, mert apu azt hitte, anyu jön értem, és fordítva. Én pedig ott álltam egyedül a suli előtt. De ilyesmi szerencsére ritkán fordult elő.

– Ezek után mennyire volt szokatlan a nyüzsgő főváros?
– Amikor gimnazista lettem, beköltöztünk Kispestre. Az első tanítási nap előtt édesanyám, az egyik barátja és a bátyám bejött velem a városba, és megmutatta, hogyan használjam a tömegközlekedési eszközöket. Addig egyszer sem utaztam BKV-val, úgyhogy újdonság volt számomra. Akkor mutatták meg, hol szálljak le, hol szálljak fel, és merre van az iskolám. Mostanra megszerettem Budapestet, de ha gyerekem lesz, vélhetően nem a belvárosban nevelem fel.

– A szülei válása mennyire viselte meg?
– Gimis koromban történt, már nem voltam kislány, így azért könnyebb volt. Persze senki sem örül az ilyesminek. A nagyobb veszekedések után a bátyám átjött a szobámba, beszélgetett velem, próbált vigasztalni. Szerencsére tudtam, hogy nem haraggal válnak el, és mindkettejükre számíthatok. Egyfelől próbáltam úgy felfogni a történteket, hogy innentől kezdve a születésnapokon két ajándékot kapok, és kétszer mehetek nyaralni. Másfelől, ha rossz jegyet kaptam, két oldalról is megszidtak.

– Nehezen tűrte, ha nem engedték el bulizni?
– Akkoriban sokat lázadoztam. Amikor idősebb lettem, szerettem volna eljárni ide-oda a barátaimmal, nagyon mehetnékem volt, de mivel apukám egyetlen lánya voltam, ritkán engedtek el. Sokszor megsértődtem emiatt. Arra például tisztán emlékszem, hogy nagyon el akartam menni az egyik születésnapi buliba, de másnap meccsem volt, ezért apu nem engedett el, mondván, pihennem kell. Olyankor néhányszor átgondoltam, hogy kell-e nekem a kézilabda, de mai fejjel azt mondom, jó döntés volt, hogy a buli helyett a sportot választottam.

– Hol tartana most, ha nem balkezesnek születik?
– Fogalmam sincs. Amikor ugyanis a kézilabda felé fordultam, apu felhívta a Spartacus akkori edzőjét, aki közölte, hogy sajnos náluk nincs kilencvenötös korosztály, ezért nem tudnak velem mit kezdeni. Amikor apu hozzátette, hogy balkezes vagyok, szóltak, hogy másnap fél négyre várnak az edzésen. Az idősebb korosztállyal készültem, majd öt év után a Fradihoz kerültem.

– Ahol aztán megesett, hogy ön miatt futott büntetőköröket a csapat.
– Amikor fiatalként felkerültünk az első csapathoz, igyekeztek megnevelni minket. Az idősebbek csúnyán néztek ránk, ha elfelejtettük kivinni az edzésre a vakszot, a zsámolyt vagy éppen a jelölőtrikókat. Egyszer az utóbbi kiment a fejemből, az edzőnk, Elek Gábor pedig közölte, hogy amíg visszamegyek érte, a többiek miattam futnak.

– Mit kapott utána az öltözőben?
– Szerencsére kocogniuk kellett, nem sprintelni, és tudták, hogy Gábortól nem áll messze ez a fajta nevelő szándék. Meg aztán nagyon igyekeztem, mert be voltam tojva, hogy a többiek leszedik a fejem. Bár még nem számítok rutinos játékosnak, már nem tartozom a legfiatalabbak közé, úgyhogy ezek a feladatok másra hárulnak.

– Mennyit szokott agyalni a meccsek után?
– Ezt az eredmény és a teljesítményem határozza meg. Ha nem játszom jól, és kikapunk, egy-két napig ott motoszkál bennem, hogy mit kellett volna másként csinálnom, visszapörgetem a lövéseimet, a rossz megoldásaimat, keresem az okokat. Ha viszont jól megy a kézilabda, csak sodródom az árral, és örülök magamnak.

– Mivel tud a legjobban kikapcsolódni?
– A jó vacsora nálam csodákra képes. A csapattársaim már tudják, hogy ha éhes vagyok, vagy ha várjuk a rendelésünket, nem érdemes hozzám szólni. A csajokkal sokszor járunk reggelizni és vacsorázni, olykor csak elmegyünk sétálni, lemegyünk labdázni a kutyámmal. Ilyenkor tudok a legjobban kikapcsolni.

– Mennyire figyel oda az étkezésre?
– Az alapozás alatt szinte bármiből bármennyit ehetek, de a szezon végén, amikor csak napi egy edzés szerepel a programban, a sok csoki miatt néha felszalad egy-két kiló. Elek Gábor korábban szerette volna, ha nő a súlyom, ez néha már összejön, csak sajnos nem mindig az izomtól. De nem panaszkodom, így sem kell salátán élnem, az ebéd és a vacsora után is belefér a desszert.

– A felesleges egy-két kiló aligha befolyásolja a szerelmes levelek számát.
– Többször írtak már, hogy nem lenne-e kedvem meginni valamit vagy találkozni. Általában nem válaszolok ezekre a levelekre, mert nem szeretek úgy ismerkedni, hogy korábban sosem találkoztam az illetővel, a vakrandi nem az én világom.