Milyen lesz az Ambros Martín-korszak lezárása Győrben?

Pedig voltak már kalandok.

Az első évben, 2013-ban az elődöntő visszavágóján gyakorlatilag már kiesett a Győr, aztán kilenc percre csodát tett, mert egy nemrég érkező, apró spanyol figura elhitette a játékosaival, hogy képesek rá – onnantól meg sem álltak a BL-győzelemig.

A második évben a világ legerősebb csapata, soraiban öt poszton a világ aktuálisan legjobb játékosával, magától értetődő természetességgel söpörte be a BL-trófeát.

A harmadikban aztán minden félrecsúszott: a besült átigazolások, a térdszalagszakadás miatt hiányzó, amúgy épp a csúcson lévő Eduarda Amorim és az anyaságra koncentráló Katrine Lunde, valamint a Görbicz Anita nélküli, cserébe egy problémás és kiszámíthatatlan Susann Müllerrel súlyosbított keret, benne tíz olyan játékossal, akinek úgy kellett volna felülmúlnia önmagát, hogy már tudta, nyártól nem tartanak rá igényt a klubnál… Csoda lett volna a négyes döntőbe jutás.

Aztán a negyedik évben úgy is BL-döntőbe jutott a Győr (és csak hetesekkel kapott ki a CSM Bucuresti-től), hogy Tomori Zsuzsanna, Görbicz Anita, Bódi Bernadett, Tóth Gabriella és Planéta Szimonetta térdszalagja is elszakadt.

Az ötödik évben a kulcsember Heidi Löke jelentette be szezon közben, hogy távozik, de még két hirtelen kisvárdai kölcsönadást is elbírt, s így is BL-t nyert a csapat. Szóval voltak kalandok, de olyan nehéz dolga még sosem volt Ambros Martínnak, a Győri Audi ETO KC vezetőedzőjének, mint a 2017–2018-as idényben, a hatodik győri szezonjában. Mellesleg az utolsóban.

Épp ez okozta az egyik nehézséget. Az ősszel még javában a következő idény igazolásait tervezgető spanyol trénert ugyanis a télen előbb csak hírbe hozták az orosz Rosztov-Donnal, majd hosszasan őrlődött a döntésén, mígnem egy februári, a Vasas elleni bajnoki után az Elektromos sportcsarnokának öltözőjében jelentette be meglehetősen felindultan, hogy az idény végén távozik. Ez értelemszerűen önmagában is meglepte és megviselte volna csapatát, de önmagában talán nem jelentett volna megoldhatatlan/kibeszélhetetlen problémahalmazt, mint ahogy végül túl is tette magát az eseten a társaság: másfél héttel Martín bejelentése után dacból, csak azért is az év legjobb játékával verte meg a CSM Bucuresti együttesét.

Ennél sokkal nehezebb feladványnak bizonyult – és ezt már Martínnak és csapatának közösen kellett megfejtenie –, hogy miként lehet háromhetente új csapatot építeni. A korábbi sérüléshullámok csak ízelítőül szolgáltak az idei csapássorozathoz: az ETO eddig 24 bajnokit játszott a szezonban, és mindössze Yvette Broch és Bódi Bernadett tudott részt venni ezek mindegyikén, de így is volt olyan találkozó, amelyet előbbi – elővigyázatosságból – a kispadon ült végig. Mindenki más viszont heteket-hónapokat hagyott ki a szezont gyakorlatilag térdszalagszakadással kezdő új szerzemény Anne Mette Hansentől a kezét törő Eduarda Amorimon át a szintén térdműtéten áteső Anja Althausig. De Nycke Groot, Stine Oftedal, Görbicz Anita, Puhalák Szidónia, Kari Aalvik Grimsbö és Kiss Éva is megküzdött a maga kisebb-nagyobb nyavalyáival, a térdszalagszakadást szenvedő Nora Mörk és Tomori Zsuzsanna, valamint a bokasérüléssel kidőlő Jana Knedlíková a final fourt is kénytelen kihagyni – és ezzel végig is mentünk az ETO felnőttkeretén.

És ez volt az igazi kihívás, sőt, épp ez jelentheti a sikert vagy a bukást a győrieknek a Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjén, az egyébként is páratlanul sikeres Ambros Martín-korszak utolsó nagy megméretésén. A folyamatosan változó keretből ugyanis a szakembernek vagy ötször-hatszor kellett új csapatot gyúrnia az év során, annak megfelelően, melyik három-négy, a belső posztokon bevethető játékosa nincs épp kórházlistán. Miközben nem volt idő sem összerakni és a tökéletességig gyakorolni egyféle taktikát, sem szép fokozatosan formába hozni a visszatérőket. Ehelyett hónapokig tartó tűzoltás és improvizáció volt a program, és ha innen nézzük, a Győr egész jól kijött a káoszból: a BL négyes döntőjébe vita nélkül jutott be, és a bajnokságban is csak egyetlen vereséget szenvedett el még ősszel, tehát még bőven aranyérmes lehet.

A kérdés csak az, többet vett-e ki a csapatból fizikailag az egy-egy aktuálisan egészséges játékosra jutó nagyobb terhelés, és mentálisan a folyamatos alkalmazkodás az örökké változó helyzethez, mint amekkora tartást ad a társaságnak, hogy mindezt átvészelte. Az bizonyos, és alighanem már a CSM Bucuresti elleni szombati elődöntőn is megmutatkozik, hogy lélekben nincs erősebb csapat az ETO-nál: az év szinte minden rangadóját úgy nyerte meg a társaság, hogy küszködött, szenvedett, de addig harcolt, amíg ki nem préselte magából valahogyan a megfelelő végeredményt. Kérdés viszont, hogy a világ legjobbjai ellen ez mire lesz elég a hétvégén, mert az tény, hogy nem az elmúlt hónapokban játszotta története legszebb, leglendületesebb kézilabdáját a Győr.

Persze az Ambros Martín-éra mérlege a szombati és vasárnapi eredményektől függetlenül is erősen pozitív: öt év, négy BL-döntő és három elsőség után alig is lehetne más. De ismerve az edzőt és a csapatát, alighanem csak a korszak egyféle lezárásának örülnének – pláne ilyen kalandok után.

A győri játékosok táncra perdültek a final four előtt