Golovin: A lányok legyőzhetetlennek érezték magukat

Vannak pillanatok az életben, amikor az ember tudja, érzi, minden a legnagyobb rendben lesz. Legyen szó egy tanulmányi vizsgáról, állásinterjúról vagy – mint esetünkben – éppen egy sportversenyről.

Aki követte a magyar női junior kézilabda-válogatott menetelését a Debrecenben rendezett U20-as világbajnokságon az aranyérem felé, tisztában volt azzal, hogy a Golovin Vlagyimir és a felnőttválogatottal korábban olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Pigniczki Krisztina vezette együttest képtelenség megállítani. Felejthetetlen pillanatok voltak, amikor a 16 tagú magyar vb-keret (Pénzes Laura és Horváth Laura tartalékként szerepelt a tornán) legfiatalabb tagja, a Vác mindössze 18 éves átlövője, Kácsor Gréta hol a társakat, hol pedig a hazai csapat kvázi nyolcadik tagjává előlépő, a mieink meccsein fergeteges hangulatot teremtő szurkolókat hergelte és biztatta heves kézmozdulatokkal játék közben. Ahogy Binó Boglárka elérzékenyült arcára is sokáig emlékezni fogunk: a vb-t a második legjobb védési hatékonysággal (73 lövésből 31 védés, 42 százalék) záró kapus a Románia elleni negyeddöntő hajrájában egy hétméterest hárított nagy bravúrral, majd elkezdett könnyezni.

Mindezek fényesen bizonyították, hogy a mieink mennyire tudatos, okos, taktikus, koncentrált, pontos, precíz és fegyelmezett kézilabdát játszottak hibátlan teljesítménnyel, nyolc sikerrel. A szinte tökéletes mentális és fizikai felkészültség (a magyar játékosok testileg és lelkileg is kiválóan bírták az általuk diktált gyors tempót, különösen a találkozók második 30 percében) mellé hatalmas szív és akaraterő párosult. „El kellett jönnie annak a pontnak, amikor megtörjük őket” – mondta a Norvégia ellen 28–22-re megnyert döntő után a tornát 27 lövésből 21 góllal záró, a vb legjobb beállósának választott Pásztor Noémi. Ez a vitathatatlan megállapítás az összes magyar érdekeltségű meccsre igaz volt.

„Lesz még Oslo Hajdúszoboszló!” – énekelték a döntős győzelem utáni mámoros ünneplés közben a magyar játékosok, nem sokkal később pedig az elmaradhatatlan „Az éjjel soha nem érhet véget” című dal dübörgött a Főnix Csarnokban. A fényes siker után teljesen jogos és megérdemelt volt a fieszta, ezt a pillanatot ki kell élvezni, elvégre a hazai női szakág az 1949-es nagypályás és az 1965-ös, teremben szerzett elsőség után nyert ismét aranyat vb-n.

A győzelem ugyanakkor felelősséggel is jár, ebből a keretből sokan a jövő zálogai lehetnek, még inkább az kell, hogy legyenek. Fontos, hogy a sportág irányítói és szereplői még jobban kiaknázzák a mostani, kifutó korosztályban rejlő lehetőségeket, így, még több NB I-es tapasztalattal a hátuk mögött, a „nagyok” közé már meghívott Háfra Noémi és Faluvégi Dorottya után mások is bemutatkozhatnak és meghatározó tagjává válhatnak a felnőtt nemzeti csapatnak.

Ahogy a már említett Pásztor fogalmazott: „Imádjuk, szeretjük egymást.”

A magyar kézilabda-társadalom sem érezhet másként az új aranycsapat iránt.

EGY NAGYON SIKERES GENERÁCIÓ

– Gondolta volna, hogy megnyerhetik a vébét?
– Egy edző mindig reménykedik benne, hogy véghez viszi a csodát, és az első összetartáson már láttam, ebből lehet valami. Mégsem indult könnyen a torna, a brazilok ellen nem ment jól a játék, de utána meccsről meccsre javultunk. Úgy is terveztük, hogy a végére érjük el a csúcsformát – nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi edző.

– A vébé előtt mondta, még nem tudja, kritikus helyzetben hogyan viselkedik majd a csapat. Hogyan viselkedett?
– Egy kis görcs azért volt bennük, de az első, ami eszembe jut, hogy a mérkőzések előtt az öltözőben milyen remek volt a hangulat. Az a szeretet, amit Debrecentől kaptunk, akkora erőt adott, hogy a lányok legyőzhetetlennek érezték magukat. A torna előtt úgy fogalmaztam, meglátjuk, melyik arcát mutatja a csapat: vagy nehézkesen, vagy szenzációsan fog játszani. Az utóbbi jött be.

– Melyik volt a legnehezebb meccs?
– Talán az első, mert nem tudtuk, mire számítsunk. Nagy nyomás volt rajtunk, mert győznünk kellett, a jó kezdés után el is bizonytalanodtunk. Nehéz volt a norvégok elleni csoportmeccs is, mert tudtuk, ha nem nyerünk, nehéz ágra kerülünk. A románok elleni is, mert azon derült ki, hogy éremért küzdhetünk-e.

– Mi volt az erősségük?
– Az egyik az egyensúly. Nézze meg a statisztikákat, a lőtt góljaink szépen eloszlanak. A másik, hogy a lányok képesek egymásért küzdeni, ezért nyertük meg minden meccsen a második félidőt. Ez egy nagyon sikeres generáció, a játékosok nemcsak ügyesek, de tökéletesen össze is passzolnak.