Szívesen kapott volna passzt Görbicztől; nem akarna újra beálló lenni a kétszeres világbajnok

A nagy kézilabdás világeseményeken számos korábbi kiváló játékossal lehet találkozni, ráadásul többen visszavonulásuk után sem szakadtak el a sportágtól. Így van ez Ljudmila Bodnyijeva esetében is, aki az európai szövetség ellenőreként dolgozik a kontinenstornán, és a mieink több meccsén is már közreműködött.

A 40 éves, korábbi világklasszis beálló 2001-ben és 2005-ben is világbajnoki címet szerzett az orosz válogatottal, mindkét tornán bekerült az álomcsapatba, 2005-ben a vb legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztották. Emellett van még egy Európa-bajnoki ezüst-, illetve bronzérem is a vitrinjében, és négy kontinenstornán is ő volt a legjobb a posztján. Nem volt az a vándortípus, 1993 és 2003 között a Volgogradban, majd utána tíz évig a szlovén Krim Ljubljanában játszott, amellyel 2004-ben és 2006-ban is döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában.

A jelenleg is zajló Eb-n már ellenőri minőségében ültünk le vele beszélgetni:

„Miután öt évvel ezelőtt abbahagytam, nem gondoltam volna, hogy hasonló feladatot kapok majd a kézilabdában – kezdte Bodnyijeva a Nemzeti Sport Online-nak. – Ezzel együtt hálás vagyok az orosz szövetségnek és az EHF-nek, hogy bíztak bennem. Két éve vagyok tagja az EHF női kézilabdával foglalkozó testületének, emellett az orosz szövetségben a végrehajtó bizottságban dolgozom. Három évvel ezelőtt lettem hivatalos EHF-ellenőr, ilyen pozícióban a mostani Európa-bajnokság az eddigi legkomolyabb feladatom.”

Élvezi az új szerepkörét is, bár még mindig kicsit különös neki, hogy már nem játékosként van jelen egy Európa-bajnokságon.

„A kézilabdában még mindig játékosnak lenni a legjobb. Most legalább az a kiváltságom megvan, hogy a legjobb helyről, az első sorból figyelhetem a játékot. Ellenőrként még mindig azt érezhetem, hogy része vagyok az eseményeknek.”

Így aztán gyakran neki kell jobb belátásra bírnia a magukból kikelve reklamáló edzőket, mint ahogy azt láttuk például a csoportkörben a horvát szövetségi kapitány esetében.

„Azt hiszem, képes vagyok lenyugtatni az olykor igencsak felfokozott állapotban levő és reklamáló edzőket. Volt játékosként teljesen tisztában vagyok vele, mennyi érzelemmel jár egy mérkőzés, nem könnyű mindig viselkedniük. Ugyanakkor szigorúnak is kell lennem velük, mert most már ez a feladatom.”

Amikor a legszebb emlékeiről kérdezzük a karrierjéből, a válogatottal szerzett érmek jutottak először az eszébe. „Leírhatatlan érzés, amikor megnyersz egy címet a csapattal, amelyért olyan sokat küzdöttél. Kicsit ki is ürülsz egy hasonló siker után.”

Kíváncsiak voltunk arra, hogyan vélekedik a saját korábbi posztjáról – a választ rögtön meglepő kijelentéssel kezdte.

„Szerettem beállóként játszani, de ha újra kezdhetném, biztosan valami másik posztot választanék. És nem azért, mert beállóként sok ütést kellett elviselnem, hanem kipróbálnám magam egy kreatívabb szerepkörben. A beálló játéka nem annyira művészi, hiszen ritkán kerül hozzá a labda, azokkal a helyzetekkel kell élnie, amikor a társai megjátsszák. Nem tudom pontosan elmagyarázni, de a balszélső a kedvencem. Nem voltam a legtechnikásabb játékos, így mindig is imponált, amit meg tudnak csinálni a labdával” – mondta az életben rendkívül szerény, visszahúzódó személyiségnek tűnő Bodnyijeva, akit először győzködni is kellett, hogy vállalja az interjút. És hogy milyennek kell lennie egy jó beállónak?

„Lehet, hogy valaki nem ért velem egyet, de a beállónak nagyon okosnak kell lennie, mindig két lépéssel előre olvasnia kell a játékot. Közben kellően agresszívnek is, és fizikailag erősnek, hogy bírja a gyűrődést a falban. Nekem a nagy és erős védők ellen könnyebb volt a dolgom, mert nagyon erőszakos voltam.”

Ezen a ponton arról érdeklődtünk, melyik mai beálló játéka tetszik neki, és mely irányítókkal játszana szívesen együtt?

„Hihetetlen, hogy Löke még mindig a csúcson van, az ő játékát kedvelem, mást hirtelen nem tudok mondani. Irányítóból viszont sok van: Görbicz ugyan most főleg szélsőt játszik, de vele szívesen lettem volna egy csapatban. Aztán ott van Groot, Dmitrijeva vagy Oftedal is.”

Amikor a mai kézilabda került szóba, gyorsan leszögezte, hogy a jelenlegi pozíciójában nem lenne elegáns, ha bármit is mondana, mindenesetre azt elismerte, hogy sokkal gyorsabb lett a játék, a kézilabdázók atletikusabbak, mint az ő idejében. A karrierjét felfüggesztő Yvette Broch esetéről viszont határozott véleménnyel volt.

„Húsz évig voltam profi játékos, aki a legjobb szeretne lenni a posztján és a legnagyobb címekért szeretne küzdeni, annak el kell fogadnia az ezzel járó nyomást és terhelést. A profi kézilabdában és egyáltalán a sportban nem lehet nyomás és komoly célok nélkül játszani. Ezzel együtt kell élnie annak, aki ezt az utat választotta. Nem könnyű, de ez a munkád, én legalábbis így látom.”

A most zajló Eb-n tetszik neki hazája válogatottjának csapategysége, de a hollandokat, a franciákat és a románokat is erősnek látja, és még akár a norvégok is odaérhetnek a végelszámoláshoz.

A beszélgetés végén szóba került, hogy el tudja-e képzelni, hogy a jövőben egyszer edzőnek áll, mert biztosan sok mindent át tudna adni az utódoknak.

„Edzőnek lenni olyan, mint játékosnak, a nap nagy részét a csarnokban töltöd, és száz százalékig ott kell lenned fejben az edzéseken. Nekem ez most a nehezemre esne, szeretnék kicsit távol lenni. A jelenlegi pozícióim bőven elegek a számomra, így is elég közel vagyok a játékhoz. És itt is megvan a nyomás – csak kisebb.”