A Veszprém vagy a Szeged négyes döntőbe juthat az új ifjúsági kézilabdaligában

Vágólapra másolva!
2025.02.12. 19:11
Fotó: veszpremhandballacademy.hu
A Veszprém vagy a Szeged négyes döntőbe juthat az új európai férfi ifjúsági kézilabdaligában, amelynek egyik selejtezőjét a dunántúli városban rendezik.

A Veszprém Kézilabda Akadémia honlapjának szerdai beszámolója szerint az EHF ifjúsági klubbajnokságot idén első alkalommal rendezi meg az európai szövetség a felnőtt Bajnokok Ligájában szereplő klubok utánpótlás együttesei számára.

Bár mind a 16 klub meghívást kapott az eseményre, csak 13 élt a lehetőséggel: a dán Aalborg HB és Fredericia HK, valamint a norvég Kolstad HB mondott nemet. Helyettük a dán GOG, a szerb RK Vojvodina és a svéd IK Sävehof csatlakozott a mezőnyhöz.

A négy selejtezőtorna közül az egyiket április 15-16-án a Veszprém Arénában rendezik. Az elődöntőben a házigazdák a Vojvodinával találkoznak, a Szeged pedig a horvát PPD Zagrebbel játszik.

Mind a négy selejtezőtornáról a győztes jut a négyes döntőbe, amelynek júniusban Köln ad otthont a felnőtt BL végjátékának hétvégéjén.

„Kiváló kezdeményezés, hogy a fiatal kézilabdázók nem csak a válogatott versenyeken és a barátságos, nyári tornákon szerezhetnek tapasztalatot, hanem klubszinten is rendes téthelyzetben meg tudják méretni magukat” – mondta Gulyás István, a veszprémi akadémia szakmai igazgatója.

Hozzátette: fájó pont, hogy a korosztálykiírás nem a legkedvezőbb, ez minden résztvevő csapatot érzékenyen érint, de mindenki tudomásul vette, és alkalmazkodik az EHF előírásaihoz. Meglátása szerint a kölni négyes döntőben olyan légkörben mutathatják meg magukat a fiatalok, ami meghatározó lehet az életükben. 

 

Legfrissebb hírek

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
12 órája

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
13 órája

Jégkorong: kikapott Kazahsztántól a vb előtt álló U18-as válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
17 órája

25 évesen visszavonul a Zwickau junior-világbajnok magyar kézilabdázója

Kézilabda
17 órája

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a junior-vb-n

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.04.14. 23:06
Ezek is érdekelhetik