A zöldfülűként érkező magyar srácból a Barcelona csapatkapitánya lett

Megérkezett Barcelonába 2000-ben… Nagy László 19 éves volt, félig talán még gyerek, akinek alig volt másfél éves NB I-es kézilabdás múltja, a válogatottban szerezhető több rutin hiányáról nem is beszélve.

A Barca 2000-ben, vagyis az érkezésekor az ötödik Bajnokok Ligája-diadalát ünnepelte – sorozatban ötödször ért a csúcsra, a világon egyetlen klubcsapat sem állhatta vele a versenyt. Ezt úgy tessék érteni, hogy semmilyen vonatkozásban, vagyis szakmailag, anyagilag, a szervezettségét, a keretét illetően nem lehetett a Barcelonával vetélkedni. A sikerek kovácsa az 1953-ban született Valero Rivera edző volt, akinek dirigálásával abban az évben a német THW Kielt porolta el a katalán gárda a BL-döntőben.

Kis kitérő: Valero Riveráról tudni kell, hogy jelenleg is a világ legtekintélyesebb és legeredményesebb trénereinek egyike, aki 13 éves korától a Barca játékosa volt, majd 1983 és 2003 között az edzője. Spanyol szövetségi kapitányként dolgozott 2008 és 2013 között, az utolsó évében a hazai rendezésű vb-n aranyéremig vezette a honosított Sterbik Árpádot és világklasszis társait. Ekkor Nagy László a 8. helyen végző magyar együttest erősítette.

De a válogatottról később, előbb vissza Barcelonába.

A válogatottba előbb Vass Sándor szövetségi kapitánytól, majd Hajdu Jánostól és Skaliczki Lászlótól „bérletet” kapó Nagy valóságos kézilabdás mennyországba találta magát a legendás barcelonai Palau Blaugrana arénában. Az ideális körülményekhez és a kiemelkedő gázsihoz társult, hogy a világ legjobb játékosai gyorsan befogadták, vagyis az átállás, a beilleszkedés szokásos nehézségeit alig érezte.

A világverő együttesben – amely BL-címvédő volt, de 2001-ben kikapott a döntőben a Pamplonától – olyan sportági zsenik kézilabdáztak, mint Rafael Guijosa, Demetrio Lozano, Andrej Csepkin, Xavier O'Callaghan, Christian Schwarzer és Nagy későbbi trénere és jó barátja, Carlos Ortega. A horvát Patrik Cavar, az atlantai olimpia aranyérmes balszélsője nem kis nosztalgiával gondolt vissza ezekre az évekre, ezekre a csatákra.

„Zágrábból érkeztem a Barcához kilencvenhétben, és sorra arattuk a sikereket, fantasztikus időszak volt a klubnak és nekem is – mondta Patrik Cavar. – Nagy Lászlóról addig nem sokat hallottam, de akadtak mások is akkor a bő keretünkben, akik inkább tartaléknak számítottak. Az edzőnk, Valero Rivera azonban rögvest bedobta Nagyot a legforróbb csatákba, kicsit csodálkoztam is, hogy ennyire bízik benne. Utólag aztán láttam, Riverának volt igaza, a fiatal srác nagyon ügyes és bátor volt. Gyorsan megszerezte magának az elismerést, ráadásul a közönség is kedvelte. Nem véletlenül, hiszen nagyon látványosan játszott, a távoli lövéseit nem tudták védeni a kapusok. Ezt a mi két kiváló kapusunk is elismerte. Pedig sem David Barrufet, sem Tomas Svensson nem szokott gyakran dicsérni. Csakhogy nekik is sokat segített Nagy azzal, hogy a védekezésben is nagyon hasznosan játszott, kihasználta testi erejét, gyorsaságát.”

A Barcával az első európai kupasikerét 2003-ban érte el – az EHF-kupa-fináléban az orosz Dinamo Asztrahán ellen kettős győzelmet aratott csapata, vagyis sima ügy volt. Ekkora Cavar már továbbállt a Granollershez, és további változások is történtek: Nagy szempontjából a legfontosabb, hogy „pótapja”, Valero Rivera is elhagyta a gárdát 2003-ban, és a helyére Xesco Espar érkezett. Vele újra a csúcsra ért a 2005-ben megint BL-t nyerő Barca, amelyben egyre fontosabb és egyre több szerep hárult a magyar jobbátlövőre.

A magyar válogatott időközben szűkebb éveit élte, sorra maradt le a világversenyekről, és felüdülés volt, új reményt hozott, amikor Skaliczki László kapitánnyal kijutott az athéni olimpiára.

„Igazán közelről láthattam az edzőtáborokban és meccseinken, miként fejlődik, lesz szinte hónapról hónapra jobb, eredményesebb, erősebb és taktikailag érettebb, vagyis kezd az athéni csapat vezéregyéniségévé válni – vélekedett Nagyról a kiváló tréner, aki Athénban bronzmérkőzésig vezette együttesünket. – Ekkor már a csúcsformája és a tőle elvárható csúcsteljesítmények felé haladt, és aztán ezeket el is érte klubjában. A válogatottban ez idő tájt, vagyis a 2003-as világbajnokságon sokat tett az olimpiai kvalifikációért, amelyhez némi szerencse is kellett, mert a vébécsoportunkból már majdnem kiestünk. Aztán egy évvel később az Európa-bajnokságon a gutaütés kerülgetett, mert Nagy László kézsérülést szenvedett, csak a kilencedik helyen zártunk. Visszatérve Athénra, hatalmas esélyünk volt a bronzérem megszerzésére, ám a torna végére szinte teljesen leeresztett a játékosaink többsége, Nagy erejéről is kiderült, véges.”

Athén mindannyiunk emlékezetébe úgy vésődött be, mint az elszalasztott nagy – és ez nem szójáték – lehetőség olimpiája. A csoportkörben Nagy László felnőtt a vezéregyéniségekhez, vagyis Pérez Carloshoz, Pásztor Istvánhoz. A németek 30–29-es legyőzéséből 11 góllal vette ki a részét, és együttesünk az öt meccsből csupán egyet veszített el (Franciaország ellen 26–23-ra).

„Ezt a tornát nem lehet elfelejteni – mondta Pérez Carlos, aki jelenleg pályaedző Veszprémben és munkatársa a sportigazgató Nagynak. – Kellő önbizalommal vártuk a Dél-Korea elleni negyeddöntőt, és tudtuk, ha Nagy László csúcsformája kitart, akkor Laci sokat segíthet a csapatnak. Öt góllal le is győztük az ázsiaiakat, Nagy kilenc gólt lőtt... És következett az elődöntőben annak a korszaknak az egyik legjobbja, Horvátország, amely végül aranyat nyert. Mi sem bírtunk vele, pontosabban Ivano Baliccsal... De csupán két góllal kaptunk ki – akárcsak a bronzmeccsen az oroszoktól. Nagy Laci viszont ezen az olimpián lett végleg a keret vezéregyénisége, pedig még csak huszonhárom éves volt.”

A rend kedvéért: a döntőbe a németek jutottak, akiket Nagy László vezérletével vertünk meg a csoportban.

Nem kellett izgulni a csapatért – mert nem volt ott – a 2005-ös tunéziai világbajnokságon, amelyet Carlos Pastor kapitány, a jelenlegi szegedi tréner szenzációs spanyol válogatottja nyert meg.

Néhány hónapra rá Nagy Lászlóra is fényes napok virradtak.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. június 22-i lapszámában jelent meg.)