„Nem lehet ekkora a lemaradás” – állítja a férfi kéziválogatott új erőnléti edzője

A 45 éves, civilben egy larviki sporttagozatos gimnáziumban testnevelést oktató tanár számára nem ismeretlen a magyar közeg, hiszen a 2014 februárjában elhunyt Karl Erik Böhn stábtagjaként dolgozott a Győri ETO-nál és a magyar női válogatottnál is, majd 2015-től Elek Gábor munkáját segíti erőnléti edzőként a Ferencvárosnál.

Tavaly alakult ki az a munkamódszer, hogy minden vasárnap repülőre ül Sandefjrodban, és a hétfői napot a csapattal tölti, majd este megy is vissza Norvégiába. A sok utazás ellenére szükség van erre, hogy meglegyen a heti kapcsolat a játékosokkal. A gimnáziumban megértőek vele, és támogatják az ambícióit.

„Az ötödik idényemet kezdem meg a Ferencvárosnál – mondta Tord Ellingsen a Nemzeti Sportnak. – Ami az erőnléti munkát illeti, egyre szisztematikusabban és professzionálisabb módon dolgozunk, de ahogy az évek során tapasztaltam, a hozzáállás is sokat változott, mindenki rendkívül odaadóan végzi a feladatát. A lányok ma már gyakran fordulnak hozzám, ha előre látják, hogy valamit nem tudnak megcsinálni a kiosztott tervből, és megkérdezik, mit tudnának tenni helyette. Szintén pozitív, hogy olyan is van, aki azzal keres meg, úgy érzi, több munkát is el tudna végezni. Ezekből a példákból is látszódik, hogy mindenki száz százalékig profi módon teszi a dolgát. Ez egy fontos lépés, ha fel akarjuk venni a versenyt a legjobbakkal.”

Elmondása szerint a csapatot csupa versenyző alkat alkotja, akik szeretnének folyamatosan fejlődni. Ahogy korábban tapasztaltuk, Ellingsen általában csendes, de mindig igyekszik valamivel feldobni a monoton edzéseket. „Talán abban is van egy kis szerepem, hogy segítek a pozitívumok kiemelésében, hogy felemeljük a lányokat ahelyett, hogy a negatív gondolatok lehúznák őket. A magabiztosság és az összetartás erősítése nagyon fontos a sportban, mindig csapatként nyerünk és veszítünk. Gáborral és a játékosokkal is sokat beszélgetek ezekről.”

Úgy gondolja, az alapvető változásokhoz évek kellenek, de most már látszanak az eredmények. „A Larvikban például öt-hat évig is eltartott, amíg igazán profin kezdett el dolgozni a csapat. Ha a fizikai felkészültségre gondolunk, a magyarok közelebb kerültek a legjobbakhoz, de közben persze a riválisok sem tétlenkednek. Az elején könnyebb volt látványosabb javulást elérni. Mindegy, milyen sportról beszélünk, aki ott akar lenni a topon, annak nagyon keményen kell dolgoznia. Azt látom a fiatal magyar játékosokon, hogy nagyon szeretnének fejlődni, ez pedig kiváló kiindulási alapot jelent a munkához.”

Nem tudja megmondani, meddig tart az itteni„kalandja”, egyelőre nagyon élvezi a feladatot. „Ha egyszer úgy indulok el otthonról, hogy nem lesz kedvem hozzá, akkor rögtön abbahagyom. Jelenleg viszont motivál, hogy nem sok erőnléti edzőnek adatik meg, hogy ezen a szinten dolgozhat.”

CSÖKKENTENI KELL A LEMARADÁST A FÉRFIVÁLOGATOTTNÁL

Az itteni feladatai ráadásul tovább bővültek, miután a férfiválogatott irányítását átvevő Gulyás István is számít a szakértelmére.

„A szövetségben felismerték, hogy valamit máshogy kell csinálni a felkészítésben – folytatta Ellingsen. – Korábban nem dolgoztam felnőtt szinten férfiakkal, de az erőnléti munkában ugyanazok az alapvetések, mint a nőknél. A legnagyobb különbség abban van, hogy a férfi kézilabda az én szememben egyre inkább hasonlít a jégkoronghoz, már ami a sok cserét illeti. A belső posztokon gyakran tízpercenként váltják egymást a játékosok, ez pedig a fizikai munkára is hatással van. A sorozatterhelés során az állóképesség szerepe nagyon felértékelődött. A magyar válogatottnak mindig voltak jó játékosai, de a nagy világversenyeken azt láthattuk, hogy három-négy meccs után elkezdett visszaesni a teljesítmény.”

A norvég edző júniusban már elvégzett néhány tesztet, ami alapján nyári programot állított össze a játékosoknak. A nehézséget az jelenti, hogy a fizikai munka nagy része a klubokban zajlik, így szükség van a harmonikus együttműködésre, ennek kialakítása viszont időbe telik.

„Tudom, hogy a játékosok fejlődni szeretnének, a szakmai stábbal az a dolgunk, hogy útmutatást adjunk nekik. Egyértelmű, hogy javítani kell az általános fizikai állapoton, mert a riválisok magasabbra ugranak, gyorsabban futnak és tovább bírják. Nem fogjuk egyik pillanatról a másikra utolérni a norvégokat vagy a franciákat, de a lemaradás nem lehet akkora, mint most. A másik lényeges feladatom a regeneráció területén lesz az összetartások és világversenyek alkalmával. Fontos, hogy a pihenőnapokat jól kihasználjuk, és a játékosok fittek maradjanak a torna végéig.”

Mint hangsúlyozta, a gyors kézilabda jelenti a jövőt, a csapatok védés vagy kapott gól után villámsebesen felérnek az ellenfél kapuja elé. Elengedhetetlen, hogy a magyar játékosok is bírják a tempót, és sok sprintre legyenek képesek egymás után.

„Meg vagyok róla győződve, egy magyar válogatottnak mindig az érmekért kell harcban lennie – jelentette ki, amikor a célokról kérdeztük. – Annyi tehetséges játékos van a férfi és a női vonalon, hogy ez egyáltalán nem túlzás. Ehhez azonban állóképességben, futásban fejlődnünk kell. A női válogatottnál is ezzel kezdtük, és csak azzal, hogy a játékosok a nyáron hat héten keresztül elvégezték az előírt munkát, a Bip-teszten látványos javulást mértünk.”

A személyes élményeivel kapcsolatban megjegyezte, ahogy az eltelt évek alatt a sok utazás révén egyre több helyet megismert, nagyon megszerette az országot. „Mindenhol kedves és érdekes emberekkel találkoztam. Az a benyomásom, a norvégokkal összevetve az itteniek sokkal többet dolgoznak. A családom is gyakran velem tart, amikor ide jövök, a lányaim már többet tudnak Budapestről, mint Oslóról. Mindig azt szoktam mondani, félig már magyarnak érzem magamat.”