Férfi kézi EHF-kupa: utolsó másodperces góllal jutott tovább a Csurgó

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.12. 18:45
null
A Csurgó drámai végjáték után jutott tovább az EHF-kupában (Fotó: Csurgói KK)
Romániában 24–22-re győzött, hazai környezetben drámai végjáték után 21–19-re kikapott, így idegenben szerzett több góljának köszönhetően jutott tovább a Csurgó a HC Dobrogea Sud Constanta ellen a férfi kézilabda EHF-kupa selejtezőjének második fordulójából.

 

Egy héttel ezelőtt a Csurgó kétgólos (24–22) győzelmet aratott Konstancán, így nem volt lefutott a párharc az első mérkőzés után. Baranyai Norbert, a magyar csapat megbízott edzője a visszavágó előtt kiemelte, akkor juthatnak tovább, ha percekre sem engednek ki, és felkészülten, valamint megfelelő hozzáállással játszanak.

Jól kezdte a hazai meccset a Csurgó, a 9. percben 4–0-ra vezetett, ám a vendégek az első húsz perc végéhez érve ledolgozták hátrányukat, sőt rövid időre a vezetést is átvették. A szünetben döntetlenre állt a találkozó (9–9).

A második játékrészt is a Csurgó kezdte jobban, a félidő közepén azonban hétperces hazai gólcsend közben a Constanta fordított, és az utolsó negyedórában többször is három góllal – sőt, egy ízben néggyel is –, továbbjutást érő különbséggel vezetett.

Kevés gólos meccs lévén a kétgólos vereség még belefért a Csurgónak, 59:21-nél Nagy Szabolcs hetesével 18–20-ra alakult az állás. Időt kértek ezután a vendégek, akik 59:53-nál a grúz Irakli Csikovani találatával ismét hárommal vezettek, ám gyors középkezdést követően, 59:59-nél Leimeter Csaba átlövésével visszajött kettőre a magyar alakulat, így továbbjutott (19–21)!

A selejtező 3. fordulójában már a Balatonfüred és a Tatabánya is bekapcsolódik a küzdelmekbe, a sorsolást október 15-én tartják.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

CSURGÓI KK–HC DOBROGEA SUD CONSTANTA (román) 19–21 (9–9)
Csurgó, 850
néző. V: Tomislav Cidric, Robert Gonzurek (horvátok)
CSURGÓ: ZAPONSEK – VASICS 6 (4), Leimeter 1, Hanusz, Potocnik 2, A. Kovacevic 2, Hadziomerovic. Csere: Pallag (k), Szeitl 1, Oslak 1, Toszkics, Cehte 1, Vasvári, NAGY SZ. 4, Asztrasapkin 1, Gebhardt. Edző: Baranyai Norbert
CONSTANTA: IANCU – CSOG 5 (1), CSIKOVANI 5 (2), Simovics 1, Rotaru 1, Nikolics 3, Rocha Chiuffa. Csere: Hendawy, Vasile (k), MALINOVICS 5, Nistor Ionita, Andrei 1, Ali Omar. Edző: Djordje Cirkovic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 6. p.: 4–0. 10. p.: 5–1. 16. p.: 5–4. 19. p.: 5–6. 23. p.: 7–6. 29. p.: 9–8. 35. p.: 11–10. 44. p.: 13–15. 48 p.: 14–16. 55. p.: 16–19. 58. p.: 17–20
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Baranyai Norbert:
– Nem játszottunk jól, de az akaratunkkal ezt egyensúlyoztuk. Mindkét csapat jól felkészült egymásból, kiváló volt a védekezés, a végjátékban a szerencse is mellénk állt. Bár kikaptunk, de nagyon örülünk a továbbjutásnak!
Továbbjutott:
a Csurgó, 43–43-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Férfi kézi NB I: a Csurgó videóban jelentette be régi-új vezetőedzőjét – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 16:54

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

A Veszprém 12 góllal nyert a Komló ellen a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.12.07. 17:54

Másfél év után győzött újra a Szeged a Veszprém ellen!

Kézilabda
2024.11.16. 19:49

Kilenccel nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott Finnországban

Kézilabda
2024.11.10. 14:56

Hozta a kötelezőt a Veszprém a Csurgó ellen a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.13. 18:32

Fordított és nyert az FTC a Dabas ellen a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2024.09.28. 19:56
Ezek is érdekelhetik