Az addig veretlen szlovénok legyőzésével a magyar férfi kézilabda-válogatott érdekes helyzetbe hozta magát. Bár a helyezést tekintve nem volt semmilyen elvárás ezen az Európa-bajnokságon, immár nincs olyan játékos, edző, sportági vezető és rajongó, aki ne számolgatna lázasan, hogyan lehet ebből olimpiai kvalifikációs torna vagy Eb-elődöntő.
Már számolgathatunk, megdolgoztunk érte – Gulyás |
A németeknek kell szurkolni, s már csak egy lépés az olimpiai selejtező |
Két alapvető különbség van az eddigiekhez képest. Egyrészt most nem azon sakkozgatunk újra és újra, kinek kit kell legyőznie, hogy mi valamilyen módon mégis kijuthassunk a pótselejtező pótselejtezőjére, hanem hogy miként lehetünk ott a legjobb négy között egy világversenyen, ami ténylegesen elérhető közelségbe került. Másrészt, és talán ez a fontosabb, a saját kezünkben van a sorsunk, nem kell másokkal foglalkoznunk. Győzzük le a svédeket és a portugálokat is, és irány Stockholm, a helyosztók!
Viszont ahogy a játékosok képesek fiatalságukat meghazudtoló higgadtsággal befejezni a meccseiket, most nekünk is vissza kell fognunk magukat, mert a szurkoló nagyon könnyen átesik a ló túlsó oldalára. Tartsuk a szemünk előtt, ez a gárda úgy utazott el az Európa-bajnokságra, hogy bármiféle nyomás nélkül játszhat, és az lenne tisztességes, ha ez így is maradna. Ez az Európa-bajnokság nekünk már semmiképpen sem lehet csalódás, még akkor sem, ha elveszítenénk a hátralévő két meccsünket a középdöntőben.
Így is annyit adott már nekünk ez az együttes, amennyit magyar válogatott nagyon régen. És mivel fiatal a csapat, megkaptuk a reményt is, hogy ebből még lehet valami az elkövetkező években, például két esztendő múlva a hazai Európa-bajnokságon.
Most a legtöbb, amit megtehetünk ezekért a srácokért, hogy továbbra sem várjuk el tőlük az eredményt, nem helyezünk rájuk pluszterhet. Higgyék el, helyeznek ők magukra. Mi csak hagyjuk őket kézilabdázni.