Bánhidi Bence élvezi, hogy annyi jó történik vele, és nem száll el

Bánhidi Bence ma a világ egyik legjobb beállója, pedig gyerekként nem kézilabdás dicsőségről álmodozott szülővárosában, Győrben. Magas és erős fiú létére inkább a futballpályán próbálta kamatoztatni képességeit több-kevesebb sikerrel. Amikor aztán nagypályán kezdett el játszani, érezte, hogy jóval többet kellene futnia annál, amennyit szeretne – és tud. A Kölcsey Ferenc Általános Iskolában tanult, és tizenkét éves korában testnevelő tanára felfigyelt rá: kézilabdaedzésre invitálta egy másik suliba, az Arany János Általános Iskolába, ahol jó kis csapat volt kialakulóban, amely a serdülőbajnokságban játszott.

„Akkoriban még csak hobbiként kézilabdáztam, leginkább azért jártam edzésre, mert sok barátom lett és jó volt a társaság. Még balátlövőt játszottam, mert erőset dobtam és a magasságom miatt úgy gondolták, remek nehéztüzér leszek – mondta Bánhidi Bence. – Nem ment olyan rosszul, az általános iskola után az ETO-hoz kerültem, amelyben egy évig játszottam. Tizenöt éves koromban hívtak Dunaújvárosba, ahová végül nem mentem el, mert csőd közelébe került a klub. Aztán György László elhívott Füredre a juniorcsapathoz, és mondtam a szüleimnek, hogy ki szeretném magam próbálni, ők pedig rábólintottak. Így kerültem tizedikes koromban Balatonfüredre.”

Nemcsak azért hozott nagy változást az életében 2011, mert új városba került és kollégiumban lakott, hanem mert teljesen más közegbe csöppent, hirtelen magasabb fordulatszámra kellett kapcsolnia. Amíg Győrben heti négyszer edzett, Füreden már napi háromszor... Az első hetére csak hat edzéscuccot vitt magával, amit két nap alatt „elfogyasztott”, és saját bevallása szerint eleinte még egy kilométert sem tudott egyvégtében lefutni. Füredi évei alatt elvégezte a rendészeti középiskolát, ha esetleg a kézilabdázás nem válna be, legyen mihez kezdenie. Abban az esetben ugyanis készenléti rendőr szeretett volna lenni, tetszett neki a testület felszerelése, tagjait mindig figyelte a focimeccseken és a tüntetéseken. Szerencsére azonban kézilabdás karrierje gyorsan az elvárások szerint alakult.

Pedig eleinte Bence állóképessége a csapattársaihoz viszonyítva kifejezetten gyenge volt, kissé duci testalkata miatt szégyellte is magát, ugyanakkor motiválta az új, profi közösség, a többiek pedig húzták magukkal, előtte jártak, ami erőt adott neki. Új klubjában is balátlövőként kezdtek foglalkozni vele, edzője úgy hívta, hogy „Kis Bodó” – György László ugyanis korábban Bodó Richárd edzője volt Dunaújvárosban, volt összehasonlítási alapja, és azt mondta, hogy a nála közel két évvel fiatalabb Bence léphet a helyére.

ÉLVEZI A CSIBÉSZSÉGET, MÉG A VEREKEDÉST IS

„Fél évig csak szenvedtem azon a poszton, nem találtam a helyem, aztán egy Gyöngyös elleni ifimeccsen minden megváltozott. Emlékszem, Mátó István sérülése miatt nem volt beálló a csapatban, és közölték, ha már így alakult, ugorjak be és játsszak a poszton – emlékezett vissza Bánhidi. – Így lettem beálló, attól kezdve ugyanis ki sem lehetett mozdítani onnan. Én is úgy érzem, hogy erre a posztra születtem, csak idő kellett, amíg megtaláltam, azaz megtalálták a helyem. Élvezem a beállójátékot, szeretem a csibészséget, a verekedést és a kis pimaszságot, annak ellenére, hogy szerintem ez a legnehezebb poszt. Jó érzés a védőket beforgatni, ezek a mozzanatok erőt adnak. Erősnek érzem magam, ami ezen a poszton nemhogy nem hátrány, hanem egyenesen alapfeltétel. Ha gyenge vagy, nagyon gyorsan elnyomnak.”

Balatonfüreden gyorsan történt minden, fél évvel később Bánhidi Bence már az ifiválogatott tagja volt, leginkább annak köszönhetően, hogy egyre elszántabbá vált, rengeteg pluszmunkát vállalt a klubjánál azért, hogy előrelépjen. Elek László erőnléti edző irányításával heti két plusz-edzést végzett, ami rengeteget segített, mert a sok saját testsúlyos gyakorlat segítségével erősödött meg igazán, így nyugodtan lehet mondani, hogy az alapokat Füreden szerezte meg. A felnőttek között a magyar élvonalban Sótonyi László kezdte el játszatni, két év után jött Csoknyai István, aki egyre több játéklehetőséget adott neki. De kellett is a tapasztalat, mert fiatalon, tinédzserként került közel az NB I-hez, és pluszerőt adott neki, hogy felnőttekkel edzhetett. Fejlődni akart, márpedig annál jobb előrelépési lehetőséget semmi sem kínált, mint hogy a saját korosztályánál nagyobbakkal és erősebbekkel dolgozhatott.

Már a sportágat is más szemmel nézte, amikor megvetette a lábát beállóként. Figyelni kezdte a poszt „nagyjait”, ők hogyan mozognak, így Marian Cozmát Veszprémben, akinek azért is nagyon szerette a játékát, mert hozzá hasonló volt a testalkata. Követte a Ciudad Real, az Atlético Madrid és a Kielce ma már világ- és Európa-bajnok spanyol játékosát, Julen Aguinagaldét, ő hogyan játszik ebben a rendszerben. De volt kire felnéznie itthon is, a magyar válogatottnál Nagy László példája lebegett a szeme előtt, akit még akkor is a példaképének tartott, ha más poszton, jobbátlövőként játszott.

A következő lépcsőfokra 2016-ban léphetett, amikor bejelentkezett érte az ország két nagy, Bajnokok Ligájában játszó klubja közül az egyik, a Mol-Pick Szeged. Volt a történetben személyes szál is, ugyanis Szegeden játszott akkori barátnője, Csoknyai Nóra is, akivel hat évig voltak együtt, és aki nem más, mint Csoknyai István lánya – a családnak a mai napig nagyon hálás, mert rengeteget segített neki.

Egy hónap sem kellett ahhoz, hogy Juan Carlos Pastor együttese megállapodjon az akkor húszéves beállóval, akinek ugyan élő szerződése volt a Balatonfüredi KSE-vel, de remélte, ha kiderül, hogy aláírt Szegedre, a füredi vezetők talán korábban elengedik. Nos, nem engedték, ki kellett töltenie a szerződését, de vallja, hogy ez így volt jó. Az már csak mellékszál, hogy miután kiderült a klubváltása, megkereste a rivális Veszprém is, de Bánhidi Bence ragaszkodott a döntéséhez, úgy érezte, így korrekt.

PLUSZMUNKÁT VÉGEZ ÉS ÉSSZEL ÉPÍTI AZ IMÁZSÁT

„Amikor még Füreden játszottam, és onnan mentem a válogatotthoz, sokat hallottam Pastorról. Zubai Szabiék meséltek róla, és mondták, le fog esni az állam, olyanokat tanulok tőle” – fogalmazott Bánhidi, akiben emiatt volt is egy kis félsz, amikor Szegedre érkezett. De miután szereti a kihívásokat és felvenni a „munkásruhát”, egy percig sem volt kérdés, hogy meg fog küzdeni a helyéért. Úgy volt vele, meglátja, mi lesz, százszázalékos erőbedobással fog dolgozni, hogy rajta nem múljon semmi.

„Emlékszem, az első Bajnokok Ligája-meccsem előtt Bodó Ricsivel éppen szobabicikliztünk a konditeremben. A hétvégi ellenfél a német Rhein-Neckar Löwen volt, a keretben tizennyolcan voltunk, a mérkőzésre azonban csak tizenhatot lehetett nevezni. Mondtam Ricsinek, mivel én vagyok a legfiatalabb, úgy érzem, én fogok kimaradni. Aztán az összecsapás előtt egy nappal a mester kihirdette a keretet, és a kezdőbe kerültem! De ami a legfontosabb, onnantól kezdve nem volt olyan BL-meccs, amelyen nem én kezdtem. Óriási erőt adott a bizalma, főleg annak fényében, hogy csak másfél hónapja játszottam a klubnál. Ezt a mai napig igyekszem meghálálni Pastornak.”

És Szegeden mérte fel valójában, hogy hová is akar eljutni. Napról napra fejlődött, változtatott az életvitelén és az edzésmorálján, de leginkább mentálisan volt nehéz tartani a lépést, mert számtalan újdonságot tanult Pastortól. Kis túlzással, amit addig tudott, szinte ki kellett törölnie az agyából, mert Szegeden minden más volt. Bubori Kornél erőnléti edzővel folytatta azt a munkát, amit Füreden elkezdett, és a mai napig nem telik el úgy hét, hogy ne menjen le az edzéseken kívül a konditerembe pluszmunkát végezni.

Úgy érzi, az elmúlt három évben profibb lett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a csapattársai nemzetközi klasszisok, akikkel egyre jobban megismerik egymást. A szlovén irányítóval, Dean Bombaccsal vagy Bodó Ricsivel szinte már beszélniük sem kell, egy pillantásból vagy egy apró mozdulatból is megértik egymást a pályán.

De akármennyire könnyűnek is tűnik kívülről, amit Bánhidi 207 centijével és hatalmas termetével a pályán művel, nem mindig az, akad rivális, amely ellen ő is megszenved. Válogatott szinten a dánokkal, akik az elmúlt mérkőzéseken remekül tudtak ellene védekezni, ki tudták venni a támadásból, ahogy a januári Európa-bajnokságon is, de a csapat végül bravúros döntetlent ért el a világ- és olimpiai bajnok ellen. Klubszinten hasonló a francia Paris Saint-Germain, amelynek nagyon jó védőfala állt össze, nehéz ellene küzdeni, de mint Bánhidi mondja, Pastor mindig kitalál valami apróságot, megmutatja videón, hogy a franciák mire számítanak majd tőle, és mivel tudná őket meglepni. „Megmutatja, hova lépjek, és mindig beletesz még egy csavart, ami megoldás lehet ellenük.”

Bánhidi Bence ebben az idényben ért be igazán és lett világklasszis, így nem csoda, hogy külföldről is megkeresték.

„Már akkor is kaptam ajánlatokat külföldről, amikor meghosszabbítottam a szerződésemet Szegeden, de határozottan úgy gondoltam és éreztem, hogy nekem még Pastorral kell együtt dolgoznom – mondta Bánhidi. – Rengeteg újdonságot tanulok tőle most is, folyamatosan fejlődöm. És az is sokat nyom a latban, hogy Magyarországon magas szinten, sokat játszhatok, nem kell annyit utazni, mint például a Bundesligában. A szerződésem 2022-ig köt Szegedhez, ahol nagyon jól érzem magam, semmi esetre sem akarok előreszaladni. Erre az idényre koncentrálok, majd meglátjuk, mi lesz később. Egy biztos, csak a spanyol játékrendszerben tudom magam elképzelni, és ha már mennék, Barcelonában tudnám magam elképzelni.”

Bánhidi Bence már az új generáció képviselője itthon, aki aktív a közösségi médiában, amelyben szerinte fel lehet ugyan építeni az ember imázsát, de a megjelenésnek van jó és rossz oldala.

„A szurkolókkal való kapcsolattartás miatt fontos, ám kissé zavar, hogy az ember a személyiségét nem tudja ezeken a felületeken megmutatni. Így megvannak a korlátai annak ellenére, hogy már gyakorlatilag minden az internetes közösségi tereken zajlik – fogalmazott. – Lassan már házasságot is Instagramon kötnek az emberek… A tendenciát nem tartom jónak, jobban szeretek személyesen beszélgetni valakivel, akár telefonon is, mint csetelni. Fontos a testbeszéd, hogy mondat közben milyen a másik arckifejezése. Ezt az élményt közösségi portálokon nem kapjuk vissza. De ez a világ, ebben kell élni.”

JÓT TETT A LELKÉNEK, DE BIZTOSAN ÁLL A LÁBÁN

Ebből is látszik, hogy Bánhidi Bence gondolkodásban korosztálya előtt jár, s mentális erejének köszönhető, hogy tudja kezelni azt a nyomást, amely a magyar válogatottban és klubjában hárul rá – huszonöt évesen már rá építik a taktikát, és mindenki sokat vár tőle. Nem teherként fogja fel, hanem lehetőségként, élvezi a bizalmat, hogy rá merik bízni a nagy feladatokat, és ahelyett, hogy izgulna, újra és újra meg akarja mutatni, hogy képes megoldani. Mondjuk, volt is lehetősége már bizonyítani, és a rutin nyilván rengeteget számít, az ebből merített önbizalom, a tudat, hogy a világ legjobb csapatai ellen már annyiszor megállta a helyét. De a mai napig minden meccset kihívásként él meg, ez pedig látszik is a játékán, sohasem áll meg.

A legfontosabb viszont talán az, hogy hiába lett világklasszis, és jár jó úton afelé, hogy évekig az is maradjon, nem szállt el magától. Kicsit meg is lepte, hogy az Európa-bajnokságon beválasztották az All Star-csapatba, még akkor is, ha szíve mélyén reménykedett benne, hiszen régen sikerült olyan jól világversenye, mint a januári kontinensviadal.

„Azért lássuk be, kilencedik helyezett csapatból nem sűrűn szoktak jelölni senkit az álomcsapatba – tette hozzá Bánhidi, aki a szombati, a dán Aalborg elleni Bajnokok Ligája-meccs előtt vehette át az ezért kapott díjat az Európai Kézilabda-szövetségtől (EHF). – Mostanában annyi jó történik velem, s ez olyan erőt ad, ami teljesen felszabadulttá tesz a pályán. Jót tett a lelkemnek és többet mosolygok.”

A magyar kézilabda szempontjából pedig nemcsak az fontos, hogy Bánhidi milyen szintre jut el, hanem hogy köré felépül egy tehetséges magyar válogatott, amely januárban az oroszok, az izlandiak és a szlovénok legyőzésével és a dánok elleni döntetlennel bizonyított az Eb-n. A kettő ugyanis összefügg, hiszen azt Bánhidi Bence is kiemelte a torna után, hogy nem kerülhetett volna be az álomcsapatba, ha csapattársai nem játszanak ilyen fantasztikusan.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. február 8-i lapszámában jelent meg.)