Férfi kézi: két svéd klasszis a visszatérést fontolgatja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.02.14. 18:34
null
Niclas Ekberg gólnak örül a Veszprém elleni minapi BL-meccsen (Fotó: AFP)
Glenn Solberg szövetségi kapitányi kinevezése két svéd klasszist is visszatérésre csábít: a 37 éves Kim Andersson (Ystads IF) és a 31 éves Niclas Ekberg (THW Kiel) egyaránt azt fontolgatja, hogy a tavaszi olimpiai selejtezőkre visszatér a svéd férfi kézilabda-válogatottba.

 

A januári, részben svédországi rendezésű Európa-bajnokságon még Kristján Andrésson irányította a svéd válogatottat, azonban a csupán hetedik helyezést hozó torna után a norvég Glenn Solberg került a helyére.

A korábban a norvég válogatott stábjában dolgozó, legutóbb a norvég St. Hallvardot irányító Solberg az Aftonbladetnek elmondta: mindkét játékossal ígéretes megbeszélést folytatott, igaz, még egyikük sem mondott igent.

„Szó se róla, az egyik legjobb idényem a mostani – mondta a svéd lapnak szintén nyilatkozó Niclas Ekberg, aki a napokban nyolc góllal segítette győzelemhez a Kielt a Veszprém elleni BL-csoportmeccsen. – Jó formában vagyok, visz a lendület, és ami szintén lényeges: eddig elkerültek a sérülések. Számomra az a kulcskérdés, miként bírja a szervezetem. Decemberben nagyon kimerültnek éreztem magam, ezért mondtam nemet a visszatérésre, de a pihenő csodát tett. Ha továbbra is úgy érzem magam, mint most, nagy megtiszteltetés lesz, ha ismét játszhatok a válogatottban.”

A svédek április 17. és 19. között Berlinben lépnek pályára az olimpiai selejtező keretében, a házigazda Németországon kívül Szlovénia és Algéria lesz az ellenfelük a 3. selejtező tornán. A négy csapatból a csoportelső és a csoportmásodik lesz ott Tokióban.

A jobbátlövő Andersson eddig 238-szor, Ekberg 176-szor lépett pályára a svéd válogatottban.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Szeged edzője lett az új svéd szövetségi kapitány – hivatalos

Kézilabda
2024.10.14. 13:46

A dán férfi kézilabda-válogatott a svédeket megverve elődöntős az olimpián

Párizs 2024
2024.08.07. 23:09

Párizs 2024: Németország legyőzte Svédországot a férfi kézilabdatornán

Párizs 2024
2024.07.27. 20:39

30% tudás, 70% érzelem – az „őrült”  kézikapus, aki az Eb-dobogón hagyta a cipőjét

Kézilabda
2022.02.15. 17:17

Niclas Ekberg – A zsigereimben éreztem, hetest kapunk

NSO Tv Csapatsportok
2022.01.31. 09:40

Férfi kézi Eb: A zsigereimben éreztem, hetest kapunk – Niclas Ekberg

Kézilabda
2022.01.31. 07:18

Férfi kézi Eb: négy csapat, egy trófea – finis Budapesten

Kézilabda
2022.01.28. 08:43

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

Kézilabda
2022.01.27. 19:41
Ezek is érdekelhetik