Kézilabda: az MKSZ felfüggesztette a magyar bajnokságokat – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 21:11
null
A hazai kézilabdától is el kell búcsúzni egy időre (Fotó: Archívum)
Az MKSZ hivatalos közleményben jelentette be, hogy március 14-től minden, a szövetség által kiírt bajnokságot és kupasorozatot felfüggeszt.



„A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 2020. március 14-én 0.00 órai hatállyal a koronavírus megjelenésének és terjedésének megelőzése érdekében, a Magyar Kormány 40/2020. (III. 11.) számú Kormányrendeletére is figyelemmel – további intézkedésig – valamennyi, a Magyar Kézilabda Szövetség és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette” – írja péntek esti közleményében az MKSZ.

A szövetség első körben az U13-as és a fiatalabb korosztályok versenyeit függesztette fel, az U14-estől felfelé zárt kapus mérkőzéseket rendelt el. Ez a szülőket és a klubokat is kellemetlen helyzetbe hozta, hiszen azokat a klubokat, amelyek – edzői vagy tömeges szülői döntés következtében – nem tudtak kiállni a soron következő bajnokijukra, pénzbírsággal fenyegették.

A szegedi Joan Canellas Facebook-üzenetben fejezte ki nemtetszését. Azt írta, az EHF versenyeinek és több európai liga küzdelmeinek felfüggesztése után a magyar bajnokság folytatása felelőtlen döntés lett volna.

A péntek esti MKSZ-határozat aztán pontot tett a bizonytalanság végére.

Korábban az is biztossá vált, hogy az EHF égisze alatt április 12-ig rendezendő valamennyi európai kupameccset, illetve válogatott összecsapást elhalasztanak. A magyar szövetség is beszámolt róla, hogy elmarad a női válogatott Montenegró elleni Eb-selejtezője, a győri olimpiai selejtezőtorna, valamint a Telekom Veszprém férficsapatának negyeddöntő-visszavágója a SEHA-ligában.

Legfrissebb hírek

Podcast: Szilágyi Zoltán és Szücs Martin az erőnlétről és a kézilabda-válogatott céljairól

Kézilabda
2025.03.06. 14:57

Golovin Vlagyimir: Meg kell nézni, mire képesek a fiatalok

Kézilabda
2025.03.04. 16:07

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

Juhász István: 15 év után kezd a helyes pályára érni a magyar kézilabda

Kézilabda
2025.02.26. 10:21

Dr. Jancsó Tamás: Nagy lépés volt a teljes élet felé, amikor gerincsérültként is elkezdtem sportolni

Kézilabda
2025.02.22. 12:51

Golovin Vlagyimir: Megvan a női válogatott gerince, de márciusban lesznek új nevek a keretben

Kézilabda
2025.02.18. 16:30

Schneller Domonkos: Felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Kerékpár
2025.02.07. 17:32

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik