Kézilabda: krízis a norvégoknál, nem értik az IHF döntését

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 12:07
null
Nincsenek könnyű helyzetben a norvégok (Fotó: tv2.no)
Pénteken kezdené meg a felkészülést az olimpiai selejtezőtornára a norvég női kézilabda-válogatott, ám a koronavírus-járvány terjedése okozta helyzet alaposan megnehezíti Thórir Hergeirsson szövetségi kapitány dolgát.

 

Március 20. és 22. között Győrben, Llíriában és Podgoricában rendezik meg a három olimpiai selejtezőtornát, a nemzetközi szövetség döntése szerint zárt kapuk mögött lépnek pályára a csapatok.

A bevezetett intézkedések miatt Norvégiában a külföldről érkezőknek karanténba kellene vonulniuk, ez érinti többek között a Győr öt játékosát (Stine Bredal Oftedal, Kari Aalvik Grimsbö, Kari Brattset Dale, Veronica Kristiansen, Amanda Kurtovic) és a siófoki Silje Solberget, de a Vipers Kristiansandnál is öten vannak elkülönítve a bukaresti BL-mérkőzés óta – ezt Heidi Löke erősítette meg a norvég TV2-nek, hozzátéve, hogy március 22-ig, vagyis a kvalifikációs torna utolsó játéknapjáig kellene karanténban maradniuk, mindennek a tetejébe egészségügyi dolgozó nem hagyhatja el az országot, így orvost sem vihetnének Podgoricába.

„Nem rendezhetik meg a tornát, minden más leállt, egész egyszerűen nem tudom felfogni, hogy nem törölték vagy halasztották el – értetlenkedett Löke. – Nincs elég játékosunk, nem tudunk hol edzeni, mert minden bezárt. Sokan nem tudnak csatlakozni, aki pedig mégis, annak karanténba kell vonulnia. Az élet és az egészség most megelőz minden mást.”

Erik Langerud, a norvég szövetség főtitkára hasonló állásponton van, a jelenlegi helyzetre nem lát semmilyen megoldást.

„Létszámban jelentősen csökkentett csapattal tudnánk csak elutazni, orvos sem jöhetne velünk, mert azzal is megszegnénk a szabályokat. Meg kell értetnünk a helyzetet az IHF-fel, hogy milyen határozatokat hoztak Norvégiában, és hogy ez mennyire korlátoz bennünket.”

Komoly problémát jelenthet a férfiak kvalifikációs tornájának megrendezése is, Dél-Korea egyike a magas kockázatfaktort magában hordozó nemzeteknek, és a norvég rendelkezések szerint be sem utazhatna az országba – az IHF erre azt válaszolta, Norvégiának muszáj megoldást találnia, vagy új helyszínt jelölnek ki.

„Annak az esélye, hogy a tornát meg tudják rendezni Norvégiában, egyenlő a nullával. Amennyiben a helyszín megváltoztatása megoldást jelent, nyitottak vagyunk rá, de kétlem, hogy ez a gyakorlatban megoldaná a problémát. Együtt kell működnünk a kormánnyal, nem fogunk életeket kockáztatni azért, hogy kijussunk az olimpiára” – tette hozzá Langerud.

FRISSÍTÉS! Az IHF pénteken bejelentette, hogy elhalasztja a március 20–22. közötti időpontra kiírt olimpiai selejtezőket, így a győri kvalifikációs tornát is, amelyen a magyar válogatott Oroszországgal, Szerbiával és Kazahsztánnal találkozott volna. A nemzetközi szövetség 2020 júniusát jelölte meg a selejtező lehetséges időpontjaként.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
8 órája

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
20 órája

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:10

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Heidi Löke csatlakozott a lengyel női kézilabda-válogatotthoz

Kézilabda
2025.03.20. 15:53

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54
Ezek is érdekelhetik