Novák András: A kézilabda problémái ma eltörpülnek mások mellett

– Gyakran hallani öntől, hogy harmincöt éve a kézilabdában él. Ez a jelenre is igaz, vagy a koronavírus átrendezte a fontossági sorrendet?
– Mindenképp átrendezte, a kézilabda, a sport egyelőre hátrébb került. Az olimpia elhalasztása ezt pontosan mutatja. A kötelező óvatosság és a segítségnyújtás mellett a legtöbbet most úgy tehetjük a sportágunkért és mindannyiunkért, ha magunkat ki-, illetve átértékeljük – fogalmazott Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség operatív igazgatója.

– A magunk alatt a kézilabdát érti?
– Igen, abszolút.

– Miben áll ez az átértékelés?
– Végig kell gondolnunk, jelen helyzetben hol a helyünk, mi a szerepünk és a teendőnk. Nem a sportszakmai döntések meghozatalakor, hanem tágabb értelemben. Például a kézilabda anyagi lehetőségeit, hátországát tekintve.

– Mert az anyagi javaikat egyre halmozó európai társadalmi elit kivételezett tagjai az élsportolók is, úgyhogy sokakat még észre is téríthet az egyetemes megpróbáltatás?
– Mi eddig is észnél voltunk. A magyar kézilabdában nem túlságosan sok, hanem elegendő mennyiségű pénz van. Az elegendőt azonban most a szükséges minimumra kell csökkenteni. Évek óta felelős gazdálkodással készülünk esetleges majdani szűkösebb, például tao utáni helyzetre, ezért tartalékokat képeztünk és képzünk. Ezeket a vártnál hamarabb kell felhasználnunk. A sportot felülírta az élet, a kézilabda problémái ma eltörpülnek mások mellett. Öt éven át arra készültünk, hogy a magyar válogatott visszatérhessen az olimpiára, ezért a győri selejtező elhalasztásakor nagyon szomorkodtunk. Körülbelül másfél órán át, aztán átállt az agyunk.

– A kérdés azóta egyébként is túlhaladottá vált, hiszen kedden megszületett a döntés a tokiói olimpia elhalasztásáról. Hogyan fogadta?
– Határozott magánvéleményem, hogy az olimpiát el kellett halasztani. A döntésbe természetesen minimális beleszólásunk sem volt, ez így normális. Amúgy általánosan jellemző ránk, hogy értünk mindenhez, a koronavírushoz is, ezért folyamatosan osztjuk az észt és a tanácsokat, de én nem szeretnék ebbe a hibába esni. Az ugyanakkor tény, hogy a halasztás – és nem csak az olimpia elhalasztása – miatt a következő idény és év versenynaptárát nagyon nehéz lesz úgy összeállítani, hogy senki se szakadjon szét.

– Ezt megelőzően dönteni kell a félbemaradt magyar bajnokságok folytatásáról vagy beszüntetéséről, a sorrendek és a kupaindulók meghatározásáról. Meddig és hogyan?
– Jelenleg ez a legfontosabb feladatunk. A közeljövő fejleményei, a nemzetközi trendek is meghatározók lesznek. Az elnökségnek egyrészt nem kell, nem is szabad kapkodnia, másrészt a kérdést három héten belül le kell zárni. Azt hihetnénk, példa nélküli a helyzet, de nem az. Ötvenhatban még a tavaszi-őszi rendszerű lebonyolítás volt általános, így a forradalom kitörésekor a bajnokságok többsége a hajrában szakadt félbe. Érdemes tanulmányozni, mi és hogyan történt akkor.

– A magyar kézilabda nem országos, hanem nemzeti akadémiai rendszert épít, a trianoni határon belüliek mellett négy azon kívüli központban kutatja és neveli a tehetségeket Dunaszerdahelytől Székelyudvarhelyig. Mindennek vége?
– Nem, nincs vége semminek. Egyébként a Délvidéken, Adán is új életre kelt a kézilabda, és a Partiumban is ezer gyereket foglalkoztatunk, gyakorlatilag színmagyar csapatokat. Minden terület minden programját meg tudjuk tartani, legfeljebb csökkentett, de a szükséges üzemmódban. Nem apad el a határon túli támogatás, és építés helyett nem kezdjük bontani az akadémiai rendszert sem.

– Sportszervezetek, sportolók egyre több felajánlást tesznek a rászorulók megsegítésére. A hazai közgondolkodás sportellenes szegmense már a koronavírus megjelenése előtt is minden sportra szánt forintot lélegeztetőgépre váltott volna. Most, hogy valóban megnőtt az igény ezekre, a kézilabda-szövetség nem fontolgat ilyen jellegű beruházásokat?
– Az én értelmezésem szerint a szövetségnek nem az a feladata, hogy lélegeztetőgépet vagy taóból mentőautót vásároljon. Félreértés ne essék, mindenki segítsen minden lehetséges módon, eszközzel a maga mikrokörnyezetében. Az orvosok, a pedagógusok szerepe, felelőssége különösen felértékelődött, de egészen más műfajban nekem az is sokat jelentett, hogy a Tankcsapda együttes múlt pénteken online koncertet adott, amelyet 24 ezren követtek. Ez is az összefogás, a közteherviselés egyik formája. Egy sportági szövetség ezért úgy tehet legtöbbet, ha minél több pénzt hagy az állam kasszájában, és annak felhasználását a kormányra bízza, amely a maga feladatát el is végzi. Mi majd final fourt, olimpiai selejtezőt szeretnénk rendezni, és nem zárt kapuk mögött, hanem közös ünnepként. De ez a jövő. A jelenben a főleg az idősebbeket, de mindenkit otthon maradásra buzdító „Hazai pálya” szlogenünkhöz tartjuk magunkat. Ehhez és máshoz is „határtalan” erőt, hitet kívánok mindannyiunknak!