Eduarda Amorim: Most van időnk átgondolni az életünket

Amorim néha a kutyájával edz, és magyarul ad tanácsot a bezártság elviselésére – részletek a videónkban

– Hogyan telnek a napjai kézilabda nélkül?
– Elég nehezen élem meg, nagyon hiányoznak a csapattársaim, a mérkőzések és a velük járó hangulat a csarnokban – kezdte Eduarda Amorim a Nemzeti Sportnak. – Kicsit olyan, mintha az idény előtti felkészülési időszakban járnánk, ami sohasem kellemes. Különböző, rugalmasságot fejlesztő és erősítő gyakorlatokat végzek, lábra dolgozom, illetve futok, ennyi, amit jelen helyzetben tenni tudok.

– Labdát akkor nem is fog a kezébe?
– Sajnos nincs rá lehetőségem, ráadásul az egyetlen labdát, ami itthon volt, a kutyám, Thor tönkretette.

– Milyen hírek érkeznek otthonról?
– Én is aggódom a szüleim miatt, különösen az elején volt nehéz, mert makacskodtak, és nem hittek nekem, amikor a helyzet súlyosságáról beszéltem. Brazíliába később ért el a járvány, ott akkor reagáltak úgy, mint mi az elején: nem kell megijedni, csak a média fújja fel az egészet. Aztán szerencsére hallgattak rám és a testvéreimre, otthon maradtak, és komolyan veszik az óvintézkedéseket. A család macedón felét még sokkal körülményesebb volt meggyőzni, de most már ők sem mozdulnak ki. A nagyszülők majdnem kilencvenévesek, tehát a veszélyeztetett korcsoportba tartoznak, de nem szabad, hogy folyamatosan aggodalomban teljenek a napjaim.

– Tartja a kapcsolatot a csapattársaival?
– Természetesen, épp nemrég beszéltem Stinével, hogy milyen furcsa helyzetbe kerültünk. Néhány másik lányhoz hasonlóan szerencséje van, mert a válogatott összetartás miatt családi körben vészelheti át ezt az időszakot. Mi a férjemmel, Deannal úgy döntöttünk, hogy Győrben maradunk, és felelősségteljesen viselkedve nem utazunk el.

– Ebben a szituációban is meg tudja őrizni a pozitív szemléletét?
– Vannak olyan szakaszai a napnak, amikor azért többet aggódom a szokásosnál, de próbálok most is pozitív maradni, és napról napra gondolkodni. Szerencsések vagyunk, hogy Magyarországon lehetünk, hiszen az egyik első állam volt Európában, amelyik lezárta a határokat és óvintézkedéseket vezetett be. Itt a fertőzöttek száma nem növekszik olyan gyors ütemben, mint máshol. Ha néhány hónapot itthon kell töltenünk, megtesszük, arra koncentrálok, én mit tudok tenni a mostani helyzetben.

– Mit tanácsol azoknak, akik nehezebben viselik az otthoni létet?
– Mindenkinek azt kell szem előtt tartania, hogy ezen is túl fogunk jutni. Meg kell próbálni elterelni a gondolatainkat a járványról, és elfoglalni magunkat. Fontos, hogy arra figyeljünk, mit ad nekünk ez a helyzet, és mit kezdünk vele. Van egy kis időnk töprengeni az életünkön, mert egyébként azt látom, az emberek állandóan rohannak, először munkába, majd onnan haza, nincsenek rövid és hosszú távú terveik. Most azonban végigvehetjük, mit akarunk az élettől, miben szeretnénk jobbak lenni, és hogyan érhetjük el. Szóval kicsit változtatni kell a fókuszon, az állandó aggodalom és a semmittevés helyett azzal foglaljuk el magunkat, ami örömet okoz.

– Önnek mennyi ideje jut a hasonló elfoglaltságokra?
– Tulajdonképpen elég telítettek a napjaim. Nem kelek túl korán, csak fél kilenc körül, aztán reggelizünk a férjemmel. Utána vagy sétálok Thorral vagy itthon maradok, és csinálom az előírt edzést. Ebéd után van, hogy a ruháimat pakolgatom, mert az igazat megvallva, elég nagy a rendetlenség a gardróbomban. Most többet is takarítok, mint általában. Deannal diétázunk, mert ugye nem tudunk annyit mozogni. Az otthoni edzést nem lehet összehasonlítani például egy mérkőzéssel, úgyhogy odafigyelünk az étkezésünkre. Egyébként nem vagyok konyhatündér, sok időt nem töltök főzéssel, de enni nagyon szeretek. Sok interjúfelkérést kapok, így a délutánjaim azzal telnek, ezenkívül videókat készítek, mert a klubnak is rendszeresen küldenünk kell. Ezek sok időt elvesznek, mert ilyenkor megcsinálom a hajamat, sminkelek kicsit. Később uzsonna, vacsora jön, megint sétálunk egyet Thorral, filmezünk, szóval gyorsan eltelnek a napok.

– Látott valami jó filmet a közelmúltban?
– Három filmet láttam mostanában: a Zöld könyvet, az 1917-et és a Fertőzést, aminek a története nagyon hasonlít arra, amilyen időket most élünk, úgyhogy érdekes volt megnézni. A Zöld könyv tetszett a legjobban, de a másik kettő is rendben volt.

– Mit gondol az NB I lehetséges folytatásáról?
– Mi is várjuk, hogyan fog határozni a magyar szövetség. Nem hiszem, hogy lenne tökéletes megoldás, és ebben a helyzetben nem is szabad bírálni, bármilyen döntés is szülessen. Játékosként azért nem örülnék neki, ha véget érne az idény bajnokavatás nélkül. Különösen az NB I-ben, ahol vezetjük a tabellát, és nagy esélyünk van az aranyéremre. Persze azt is megértem, ha úgy határoznak, itt a vége. Az én esetemben azért is lenne fájó, mert a jövő nyáron befejezem a pályafutásomat, így kevés lehetőségem maradt címeket nyerni. Ha viszont a halasztás mellett döntenek, ami szintén opció lehet, hiszen az olimpiát jövő nyárra halasztották, nehéz lenne megfelelő állapotba kerülni, de ugyanez igaz a Bajnokok Ligájára is. A legfontosabb, hogy biztonságban legyünk mi is, a szurkolók is, mindenki, aki ott van a meccseken.

– Azért a BL esetében a szeptemberi négyes döntő ötlete több kérdést is felvet a kereteket illetően.
– Talán akik úgy tervezték, hogy abbahagyják a kézilabdát a nyáron, még pár hónapot ráhúznának a final four kedvéért. A klubot váltók esetében már nehezebb a helyzet. Egy biztos, még egy szeptemberi rendezés is jobb, mint hogy a kukába kerüljön, amiért eddig megdolgoztunk az idény során. Jelen pillanatban viszont minden csak spekuláció.

– És mennyiben befolyásolja a terveit az olimpia elhalasztása?
– Általánosságban mindenki üdvözölte a döntést, szerintem is az a legfontosabb most, hogy ügyeljünk az egészségre, és arra, ne terjedjen tovább a vírus. Szerintem ez volt a korrekt lépés. Az volt a szándékom, hogy az olimpia után vonulok vissza a válogatottól. Ezt most megbolygatták, újra át kell gondolnom, és megtervezni a jövő évemet. Attól is függ, mennyire húzódik el a mostani idény, mert ha például júniusban-júliusban még folytatódik, akkor meg kell néznem, mennyi szabadidőnk marad, mert ami most van, az nem az, hiszen nem lehetek a családommal.

– A következő lesz a tizenkettedik, egyben az utolsó idénye Győrben. Hogyan látja a szerepét a csapatban?
– Még most is nagy kihívást jelent Győrben játszani, mert az évről évre itt szereplő sztárokkal mindig megvan rá az esélyünk, hogy nyerjünk valamit. Érzem, hogy a többiek az egyik vezérként tekintenek rám, és számíthatnak is a segítségemre a nehéz pillanatokban, nem bújok ki a felelősség alól. Azért edzettem olyan sokat a karrierem során, hogy a kiélezett pillanatokban ne remegjen meg a kezem. Ha azt látom, hogy nekem kell elvállalnom a lövést, gondolkodás nélkül megteszem. A gyengébb periódusokban is megőrzöm a nyugalmamat, és ezt mutatom a többiek felé is. Figyelek arra is a pályán, ha valakinek jó vagy rossz napja van, és próbálok segíteni, hogy megtalálja a megoldást. Játékosként és emberként is folyamatosan fejlődni szeretnék, itt pedig megvan hozzá a megfelelő környezet és közösség, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Hiszem, hogy ezt sikerült megmutatnom az elmúlt években, és erre fogok törekedni az utolsó idényemben is.