Férfi kézi BL: december végére halasztották a final fourt – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.16. 12:53
null
A négy legjobb európai férficsapat decemberben küzdhet meg a BL-trófeáért (Fotó: AFP)
Az Európai Kézilabda-szövetség csütörtökön bejelentette, a férfi Bajnokok Ligája négyes döntő új időpontja december 28–29.

 

Mint ismert, az EHF a koronavírus-járvány miatt a májusi négyes döntőket elhalasztotta. A férfiaknál a BL final four új időpontja augusztus 22–23. lett.

A szövetség úgy döntött, a kölni eseményt ismét elhalasztja, s a december 28-i hétvégén rendezi meg. A már megvásárolt jegyek természetesen érvényesek. Az EHF minden bizonnyal azért volt kénytelen újra halasztani, mert Angela Merkel német kancellár és Markus Söder bajor miniszterelnök szerdán közölte, Németországban augusztus 31-ig tilos a tömegrendezvények megtartása.

Az EHF közleményében szerepel, hogy a négyes döntőben az eddig legjobban szereplő négy klub vehet részt, azaz a L’Équipe által megírt forgatókönyv valósulhat meg a Veszprémmel, a Kiellel, a PSG-vel és a Barcelonával.

Az EHF az április 24-i ülésén dönt arról, mi legyen a járvány miatt félbeszakadt 2019–2020-as idény sorsa.

A szeptember 5-i hétvégére halasztott budapesti női négyes döntővel kapcsolatban megkerestük a Magyar Kézilabda-szövetséget (MKSZ), ahonnan azt a választ kaptuk, hogy az MKSZ napi kapcsolatban áll az EHF-fel a női négyes döntőt illetően. A magyar szervezet jelezte, április 24-én egyeztetést tartanak az európai szövetségben, akkor dönthetnek a versenynaptár további alakulásáról, esetleges változtatásáról, de korántsem biztos, hogy ez érinteni fogja a budapesti final fourt is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
2 órája

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Kiengedte a legvégén a kezéből a győzelmet a Szeged a Barca ellen

Kézilabda
2025.02.27. 20:25

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

A Magdeburg megtréfálta az Aalborgot, feljött egy pontra a Szeged mögé a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.02.19. 22:26
Ezek is érdekelhetik