Férfi kézi: A Fradiból szeretnék bekerülni a válogatottba – Füzi

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 13:52
null
Füzi Dánielnek újdonság lesz a győzelmi kényszer (Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap)
Mint ismert, a Ferencváros férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását az NB I-es idény legeredményesebb beállója, Füzi Dániel, aki az új klubjában szeretné megragadni az adandó esélyeket, és beverekedni magát a csapatba. Az Egerből érkező játékos nem titkolt célja, hogy a zöld-fehérek színeiben válogatott meghívóhoz jusson.





„A válasz nagyon egyszerű: szintet szerettem volna lépni
– felelte Füzi Dániel a fradi.hu-nak arra a kérdésre, hogy miért a Ferencvárost választotta. – Nagyon tetszik az a filozófia, amit a Fradi képvisel, hogy fiatal magyar játékosokra épít, akik mindannyian fejlődni szeretnének, akárcsak én. Azt gondolom, hogy a Ferencvárosban most minden adott ahhoz, hogy tovább fejlődhessek, és elérjem a célomat, azaz bekerüljek a válogatottba. Az elmúlt szezonban többen is meghívót kaptak a nemzeti csapatba a Fradiból, nekem is ugyanez a célom. Persze tudom, hogy ehhez még sokat kell fejlődnöm, de állok elébe, ezért is váltottam.”

Füzi úgy véli, a játék minden területén fejlődésre van még szüksége, az viszont újdonság lesz számára, hogy új klubjában győzelmi kényszer alatt kell szerepelnie, hiszen Egerben nem nagyon volt olyan meccs, amelyen az együttese lett volna az esélyesebb.

A 23 éves beálló a félbeszakadt idényben 18 NB I-es mérkőzésen 90 gólt szerzett – úgy, hogy egyetlen büntetőt sem végzett el. Ezzel ő volt a liga leggólerősebb beállója, az akciógólokat tekintve a harmadik a mezőnyben – írta a Ferencváros honlapja új játékosának bemutatásában. Füzi erről és a térdsérüléséről is beszélt székfoglalójában

„Tényleg fantasztikusan sikerült az elmúlt idényem, de azt azért be kell vallani, hogy az Eger játéka a beállókra épült, szóval könnyebb dolgom volt. Ezzel együtt nagyon remélem, hogy van ennél még feljebb, és lesz még jobb idényem is. Nagyon motivált vagyok, hogy minél többet fejlődjek. Ami a térdműtétemet illeti, az már régen a múlté, a térdgép, amit viselek, az csak a saját magam megnyugtatására van. Sokan mondták, hogy hagyjam el, de engem nem zavar a játékban, sőt biztonságérzetet is ad.”

A 23 éves játékos nem szeret gyakran váltani, a Fradinál is hosszú távra tervez, szeretné minél jobban kihasználni az adandó lehetőségeket, és beverekedni magát a csapatba.

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
5 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Kézilabda
2025.03.25. 20:02

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32
Ezek is érdekelhetik