Kézi: utazócipőben, lufit dobálgatva – a hibátlan Fradi legnehezebb meccse

– Huszonöt évvel ezelőtt százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a bajnokságot. Menet közben is ilyen simának tűnt?
– Az biztos, hogy volt önbizalmunk. A legfontosabb meccsünket a második helyen álló Debrecen otthonában játszottuk, a bajnoki címünk nem volt veszélyben, de ha már odáig eljutottunk, akkor azt a meccset is szerettük volna megnyerni. Útra kelt a csapat, de Szolnok környékén kiderült, hogy a labdás zsák, amelyben nemcsak a labdák, hanem cipők és egyéb kellékek – például vax – is voltak, nincs a buszban. Az akkori másodedzőm autóstoppal rohant Pestre, meglett a zsák, bevágódott a kocsijába, majd mint az őrült, úgy nyomta a gázt egészen Debrecenig. Öt perccel a kezdés előtt érkezett meg a csarnokba, addig a játékosok az utazócipőjükben topogtak, melegítettek, az ellenféltől kaptunk egy-két lufit, azzal tudtak dobálózni. Ez volt a legnehezebb meccsünk, amit még ilyen előzmények után is meg tudtuk nyerni.

– Mi volt a csapat titka?
– Volt egy tehetséges mag, amelyik ki volt éhezve a munkára. Kökény Beát sikerült elcsábítanunk az éppen akkor tönkremenő Építőktől, a következő évben jöttek a Farkasok, Ági és Andrea. Folyamatosan erősödtünk. Köke komoly válogatott játékos volt, a többiek csak tehetségesek, de egyberakva komoly klasszisokká értek, és a mai napig nagyon jó közösséget alkotnak. Az 1995-ös bajnoki cím huszonötödik évfordulóját Gödön, a házunk kertjében terveztük megünnepelni, de a vírus felülírta a terveket.

– Mindenbe belekóstolt, háromszor is felkérték szövetségi kapitánynak. Megérte elvállalni?
– A kapitányi időszak számomra azt sugallja, hogy menyire csökönyös vagyok. Mindig azt hittem, hogy tanultam az előző korszakból, és jobb leszek, de mindig kiderült, nekem ez nem megy. Sokszor volt szerencsém, de tudtam, egyszer leszek a másik oldalon is. Ez az utolsó válogatott mérkőzésemen, 2015-ben a dániai világbajnokságon a lengyelek elleni vereséggel meg is történt.

– Klubedzőként viszont kibontakozhatott, 2002-ben a Fradival és 2008-ban az osztrák Hypóval is csak egy hajszálon múlott a csapata Bajnokok Ligája-győzelme.
– 2002-ben a Kometal Szkopje ellen játszottunk, és ugyan az elődöntőben Montenegróban hozzám vágtak egy széket a Buducsnoszt csarnokában, de a Szkopje ennél is sokkal rosszabb volt, a nézők a pályától fél méterre tomboltak. 2008-ban magasan a Hypo volt a legjobb csapat Euró­pában. A Zvezda Zvenyigorod ellen oda-visszavágós alapon dőlt el a BL-trófea sorsa. Idegenben eggyel kikaptunk, a visszavágó játékvezetőit később örökre eltiltották, mert nem tudtak elszámolni a bőröndjükben levő ötvenezer dollárral, amikor lekapcsolták őket a repülőtéren. Az akkori főnököm, Gunnar Prokop tudta, hogy az oroszok megkeresték őket, de úgy döntött, nem mondja el nekem, mert biztos felemeltem volna a hangomat. Nem volt jó ötlet.

A TELJES INTERJÚT A MAGYAR NEMZET HOLNAPJÁN OLVASHATJA EL!