Női kézi: Allison Pineau a Podgoricánál folytatja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.05.05. 06:49
null
A BL-győzelem állhat a váltás hátterében (Fotó: AFP)
A francia női kézilabda-válogatottal világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyerő 31 éves irányító, Allison Pineau a Buducsnoszt Podgoricánál folytatja pályafutását – számolt be róla a francia L'Équipe.

 

A lap szerint a 247-szeres válogatott Pineau egy év után máris elhagyja a Paris 92-t, és a következő két idényre a montenegrói Buducsnoszt Podgoricához igazol, vagyis Románia (Oltchim Valcea, HCM Baia Mare), Macedónia (Vardar) és Szlovénia (Krim Ljubljana) után újabb kelet-európai országban próbálja ki magát.

Pineau az eredeti tervek szerint az új idényt is a P92-nél töltötte volna, ám a koronavírus-járvány miatt a francia klubok költségvetése jelentősen megcsappant, így Pineau-val nem hosszabbítottak szerződést. A 31 éves kiválóság úgy döntött, felcsap légiósnak.

A francia lap szerint Pineau klubváltásában a legfőbb motivációt az jelentheti, hogy a Podgoricával ismét jó eséllyel szállhat harcba a Bajnokok Ligája trófeájáért, amely még hiányzik a vitrinjéből – a sorozatban eddig egy bronzérmet szerzett 2014-ben a Vardarral, s egy évvel korábban a Valcea csapatával járt még a négyes döntőben, akkor érem nélkül zárt.

Legfrissebb hírek

Csapatot talált magának a Fehérvártól elküldött támadó

Minden más foci
2025.03.03. 14:22

Női kézi BL: Korsós Dorina csapata drámai körülmények között jutott tovább, íme az FTC és a Győr útja a final fourig

Kézilabda
2025.02.23. 17:47

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Női kézilabda BL: Kácsorék kiestek, norvég csapat is jöhet a Fradinak a final fourért

Kézilabda
2025.02.23. 07:02

Megvan Katrine Lunde új csapata – hivatalos

Kézilabda
2025.02.17. 11:01

Malestein hálás a klubrekordot beállító ferencvárosi csapattársainak

Kézilabda
2025.02.17. 10:33

Női kézilabda BL: az Esbjerg nyerte a dán rangadót, az Odense jöhet az FTC-nek a final fourért

Kézilabda
2025.02.16. 21:20

Ehhez nem fért kétség: alaposan elverte a Győr a Ludwigsburgot

Kézilabda
2025.02.16. 17:30
Ezek is érdekelhetik