Férfi kézi: Tatabányáról igazolt kapust a Ferencváros – hivatalos

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.04. 15:44
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő FTC-HungaroControl a hivatalos honlapján jelentette be a korábbi tatabányai Deményi Xavér szerződtetését.

A fradi.hu beszámolója szerint a 21 éves kapus a legutóbbi idényben 10 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatban, ezzel párhuzamosan pedig az NB I/B-s Tatában védett. Deményi végigjárta a korosztályos válogatottakat, szerepelt az ifjúsági olimpián is, és a felnőtt B-válogatottban is bemutatkozott már. A Ferencvároshoz egy plusz egy évre írt alá.

„Nagyon örülök neki, hogy egy újabb fiatal magyar játékossal erősödtünk – idézi a fradi.hu Király Sándort, a férfi szakág vezetőjét. – Deményi Xavér az egyik legnagyobb magyar kapustehetség, nem véletlen, hogy a serdülőtől kezdve az ifjúságin át a juniorig minden korosztályos válogatottban az első-második számú kapus volt. Nagyon sok van Xavérban, és biztos vagyok benne, hogy ezt a kiváló szakmai stábunk tagjai ki is tudják majd hozni belőle.”

„A fejlődésem szempontjából meghatározó állomás lesz a Ferencváros, ahol minél több játéklehetőséget szeretnék kapni. Nagyon megtisztelő, hogy kimondottan engem akart a szakmai stáb, és nagyon tetszett az a jövőkép is, amelyet a vezetők felvázoltak. Az is erős érv volt a Fradi mellett, hogy budapesti születésű vagyok. Úgy érzem, csak rajtam múlik az, hogy mit hozok ki ebből a ferencvárosi lehetőségből. Az biztos, hogy nagyon szeretnék élni vele”
– mondta Deményi Xavér, aki a második, és egyben utolsó igazolása a Ferencvárosnak Füzi Dániel után.

fradi.hu beszámolója szerint a 21 éves kapus a legutóbbi idényben 10 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatban, ezzel párhuzamosan pedig az NB I/B-s Tatában védett. Deményi végigjárta a korosztályos válogatottakat, szerepelt az ifjúsági olimpián is, és a felnőtt B-válogatottban is bemutatkozott már. A Ferencvároshoz egy plusz egy évre írt alá.

„Nagyon örülök neki, hogy egy újabb fiatal magyar játékossal erősödtünk – idézi a fradi.hu Király Sándort, a férfi szakág vezetőjét. – Deményi Xavér az egyik legnagyobb magyar kapustehetség, nem véletlen, hogy a serdülőtől kezdve az ifjúságin át a juniorig minden korosztályos válogatottban az első-második számú kapus volt. Nagyon sok van Xavérban, és biztos vagyok benne, hogy ezt a kiváló szakmai stábunk tagjai ki is tudják majd hozni belőle.”

„A fejlődésem szempontjából meghatározó állomás lesz a Ferencváros, ahol minél több játéklehetőséget szeretnék kapni. Nagyon megtisztelő, hogy kimondottan engem akart a szakmai stáb, és nagyon tetszett az a jövőkép is, amelyet a vezetők felvázoltak. Az is erős érv volt a Fradi mellett, hogy budapesti születésű vagyok. Úgy érzem, csak rajtam múlik az, hogy mit hozok ki ebből a ferencvárosi lehetőségből. Az biztos, hogy nagyon szeretnék élni vele”
– mondta Deményi Xavér, aki a második, és egyben utolsó igazolása a Ferencvárosnak Füzi Dániel után.

 

Legfrissebb hírek

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
15 órája

Férfi kézi NB I: nagy bajban az Eger, a klub működése is veszélyben

Kézilabda
16 órája

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 06:41

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

A Tatabányáé lett a bronzérem a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2025.04.13. 18:29

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40
Ezek is érdekelhetik