Férfi kézilabda EKL: mindenki negatív, utazhat a Balatonfüred

Vágólapra másolva!
2020.09.27. 13:58
null
Mindenki negatív, utazhat a Balatonfüred (Fotó: balatonfuredikc.hu)
A Balatonfüred férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klubnál mindenkinek negatív lett a koronavírustesztje, így elutazhatnak Szlovéniába az RK Trimo Trebnje elleni nemzetközi kupamérkőzésre.

 

Mint ismert, a mérkőzést azért nem tudták megrendezni az eredeti időpontjában, mivel a Balatonfürednél elvégzett koronavírustesztek közül egy pozitív eredményt hozott, így a vonatkozó előírásoknak megfelelően valamennyi játékosnak és stábtagnak karanténba kellett vonulnia.

A Balaton-parti együttes tájékoztatása szerint az újabb tesztek között már nem volt pozitív, így a csapat pályára léphet az Európai Kézilabdaliga (EKL) második selejtezőkörében.

A magyar együttes hétfőn utazik Szlovéniába, a Trimo Trebnje elleni mérkőzést pedig kedden, 18.45 órától rendezik meg. A továbbjutás egy meccsen dől el.

A Balatonfüredből Petar Topic és Pulay Gábor hiányzik majd sérülés miatt, míg a szlovénok már számolhatnak a nemrég szerződtetett világbajnoki bronzérmes szlovén balszélsővel, Darko Cingesarral.

FÉRFI EURÓPAI KÉZILABDALIGA
2. SELEJTEZŐKÖR
Szeptember 29., kedd
18.45: RK Trimo Trebnje (szlovén)–Balatonfüredi KSE

Legfrissebb hírek

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
12 órája

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01

Kézilabda: tesztmódban az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.09. 14:53

Kézilabda: bíznak a fiatalokban a férfi NB I-es Gyöngyösnél

Utánpótlássport
2025.04.07. 17:01

Kézilabda: hangolódás a leány Európa-bajnokságokra, hazai tornákkal

Utánpótlássport
2025.04.06. 20:18
Ezek is érdekelhetik