Több mint legenda – a 70 éves Sterbinszky Amália pályaképe

Vágólapra másolva!
2020.10.05. 18:00
null
Sterbinszky Amália, a királynő (fotó: MTI)<br />
Képzavar, ám a 70. életévét betöltő Sterbinszky Amália több mint legenda – fogalom. A kettő persze nem zárja ki egymást, esetünkben pedig a lényeg, hogy aki hallott már arról, hogy kéz és labda, róla is tudja, kicsoda. Akkor is pozitív volt a szemlélete, amikor a kifejezést még nem használták nyakra-főre, nemcsak a labdával bánt káprázatosan (lábbal is!), hanem az eszét is használta. Csak akkor kapta fel a vizet, amikor az igazságérzete sérült.

 

A magyar lányok legyőzték a már bajnok Szovjetuniót (15–13), s ezüstérmesek lettek az 1982-es világbajnokságon. A Budapest Sportcsarnokban telt ház, fergeteges taps, eufória, a társak pedig egy fotelt ajándékoznak Sterbinszky Amáliának. Beleültetik és így emelik trónra – megérdemelten.

 

NÉVJEGY: STERBINSZKY AMÁLIA
Született: 1950. szeptember 29., Hajdúszoboszló
Sportága: kézilabda
Posztja: átlövő, irányító
Klubjai játékosként: Debreceni Dózsa (1964–1968), Ferencvárosi TC (1969–1972), Vasas SC (1973–1982), IF Helsingör (dán, 1982–1984)
Edzőként: dán juniorválogatott, dán felnőttválogatott
Válogatottság: 250
Kiemelkedő sikerei: olimpiai 3. (1976), vb-2. (1982), 3x vb-3. (1971, 1975, 1978), Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (1982), 2x BEK-döntős (1971, 1979), 11x magyar bajnok (1971, 1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980, 1981, 1982), 9x Magyar Kupa-győztes (1970, 1972, 1974, 1976, 1978, 1979, 1980, 1981, 1982), 2x dán bajnok (1983, 1984), 5x magyar gólkirály (1973, 1974, 1976, 1977, 1979)
Elismerései: az év magyar kézilabdázója (1974, 1976, 1977), a XX. század magyar kézilabdázója (2000), a Vasas kézilabdacsarnokának névadója (2019)

Ekkor 32 esztendős a kézilabdázás világklasszisa, 249 válogatottsággal a háta mögött tér vissza Dániába. Lesz még egy búcsúmeccse 1985-ben Szegeden, ahol hivatalosan is elköszönnek tőle (serleg, csokrok, szép szavak), s amely nem csupán arról nevezetes, hogy 250 lesz válogatottságainak száma, arról is, hogy Helsingörből huszonöt tagú küldöttség érkezik, 1500 kilométert tesznek meg, hogy hódoljanak a városukban is maradandót alkotó klasszisnak.

Aki kétszer is megszólalt Népsport-mellékletünkben az elmúlt esztendőkben, eredményeit rögzítik az évkönyvek (s e cikkhez csatolva a névjegy), így inkább kiragadnánk néhány részletet a korabeli sportlap írásaiból.

Először 1969 decemberében tűnik fel a neve a Népsportban, a Magyar (Népköztársasági) Kupa kapcsán olvasható, hogy  „a mostani kupaküzdelmek során láttuk viszont a pályán (...) Sterbinszky Amáliát”. Aki egy esztendőt  „klubja merevsége miatt”   volt kénytelen kihagyni, a huzavonának „a magyar kézilabdasport látta kárát”   .

Történt, hogy a Debrecen nem volt hajlandó elengedni a Ferencvároshoz az akkor 18 esztendős Sterbinszkyt, egy esztendőt kivárt, hogy aztán visszatérte után azonnal válogatott legyen. Sőt. Világbajnoki bronzérmes. Beváltva a legendás szövetségi kapitány, Török Bódog jóslatát:  „Akár a csapat ütőkártyája is lehet. A kitűnő képességű »fekete bábu«, ha alkalomadtán »táblára kerül”, sok zavart okozhat az ellenfelek soraiban.”

A BEK-trófeával 1982-ben (fotó: MTI)
A BEK-trófeával 1982-ben (fotó: MTI)

Még nincs 22 esztendős, amikor újra leáll egy évre. A Vasasba távozna 1972-ben, az FTC persze nemet mond. Az ok egyszerű: mostoha körülmények között él albérletében, s a klub csak ígérget, nem segít.  „Nagyon rossz, ha egy ilyen fiatal játékos másodszor is nekivág az egyéves pihenőnek!”  – így Török Bódog, a játékos pedig: „Megpróbálok erősödni a pihenőben, s majd olyan szinten folytatni, hogy a következő világbajnokságon is tagja lehessek a válogatottnak.”   Úgy lesz, hiszen ott van a vb-n Belgrádban, a 4. helyezett válogatottban. A Vasas játékosaként mindent megnyer, miközben ő – ahogy mondja – „csak” játszik. Nála ez persze jóval az átlag feletti nívót jelent. Ugyanakkor megviseli, ha nem léphet pályára, különösen, ha az igazságérzetét is megsértik. A Bakony Vegyész–Vasas (8–10) rangadó előtt 1975 októberében: „Síró emberbe ütközöl. Sterbinszky Amália nyeli a könnyeit. Szokatlan látvány mérkőzés előtt.
– Mi történt? – kérdezed.
Mondja, panaszolja, zokogja:
– Kedden eltiltottak egy mérkőzéstől...

A vád az volt ellene, hogy az elmúlt hét szombatján lejátszott Pécs–Vasas mérkőzés végén megsértette a játékvezetőket. Sterbinszky nem emlékezett sértő megjegyzésre, a játékvezetők igen...”

Korszakos átlövő volt – de irányítóként is remekelt (Fotó: MTI)
Korszakos átlövő volt – de irányítóként is remekelt (Fotó: MTI)

A történet nem egyedi, két esztendővel később írásbeli dorgálást kap, mert a bírókkal vitazkozik. A Népsporttól persze jön az ejnye-bejnye, de a megbocsátás is: „A pálya az igazi otthona. Játéktudásban társai fölé nő. A győzelem megszerzéséért mindenre képes, mindig többet akar a pillanatnyi helyzetnél, de van – vagy volt? – egy rossz tulajdonsága: ha igazságérzetében megbántják, leáll.”

Ésszel (is) játszik.  „Sterbinszky okos ütközései után teltek a másodpercek” – tudjuk meg például a kijevi vb-n (1975, bronzérem) a házigazda Szovjetunió legyőzése után.  „Virtuóz, mindent tud, ami a jó játékost jellemzi, kitűnő fizikai adottságokkal is rendelkezik. A csapat vezéregyénisége” – olvasható még. Ez a világbajnokság azért is különleges, mert a korábbinál nehezebb a feladata, Tóth-Harsányi Borbála balesete miatt hiányzik, így többet kell a pályán lennie. Megoldja, vagy ahogy a tudósító írja: „ Felül tudott kerekedni önmagán, s döntő érdemeket szerzett!”

(Fotó: MTI)
(Fotó: MTI)

Két olimpián jár, Montrealban (1976) bronzérmes a csapattal. Gólkülönbségen múlik az ezüst, csak a győztes Szovjetuniótól kap ki a csapat (9–12), az NDK-val döntetlent játszik (7–7). Szép eredmény. És hosszú túra, hiszen így beszél: „Két hete vagyunk már itt. Hogy van egy kis honvágyunk, azt abból mérem le a legjobban, hogy három-négy napja rendszeresen főzünk. (...) Persze nem a valóságban, hanem csak elméletben. (...) Mindenkinek vannak speciális kívánságai. Én például legszívesebben egy jó lecsót ennék.” Mocsai Lajos 1981-ben lesz a Vasas edzője, ő jelenti be, hogy „a dán állampolgárral házasságot kötött Sterbinszky Amáliára csak a BEK-mérkőzéseken számítanak” . Főszereplőként, hiszen 1982 májusában a Radnicski Beograd fölényes legyőzésével (29–19) kupagyőztes a csapat, a Vasastól ezzel búcsúzik. Űrt hagy maga után, ahogy Mocsai mondja:   „Sterbinszky nagyon hiányzik. Most érzem csak igazán, hogy milyen sokat jelentett, vészhelyzetben mindig magával ragadta a társait. Kiváló előkészítő és befejező játékos.”

És aztán a már említett világbajnokság – itthon. Előtte persze a fanyalgók („Lehetetlen, hogy a távolról visszajött Sterbinszky beilleszkedése a játékba és a csapatba is zökkenőmentes legyen” ), és a játékos magától értetődő válasza: „Olyan az egész, mintha csak egy hosszabb kirándulásról érkeztem volna haza. Nem érzem, hogy ezzel gondom lenne.”   A Népsport mindenesetre kiáll mellette: „Az irányításban, a szervezésben, a helyzetelőkészítésben Amál (...) utolérhetetlen. Az pedig igenis csak kényszer, hogy bár rég »beleérett« az irányító feladatkörébe, átlövőhelyen kellett játszania. Mert egyelőre még csak közel olyan jó átlövőt sem tudunk beállítani, mint az ebben már visszaesett Sterbinszky.”

Ebből lett az ezüst és – a trónra emelés.

Nem mondjuk, hogy teljes, részletes a születésnapi kép, ezért álljanak itt befejezésül a saját szavai: „ Furcsa kettősség van bennem a kézilabdával kapcsolatban, mert olyan régen volt, hogy néha csak hitetlenkedve kérdezem magamtól: tényleg játszottam? Közben meg beugranak pillanatok, érzések, edzések, mondjuk, ahogyan felemelkedem lőni. Ezek az emlékek csak úgy akaratlanul bukkannak fel.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. október 3-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik