Női kézi BL: Ez teljes kapituláció volt – Elek Gábor

Vágólapra másolva!
2020.11.09. 11:33
null
A németek helyében Elek Gábor sem változtatna a „visszavágóig” (Fotó: Tumbász Hédi)
Elek Gábor, a Ferencváros női kézilabdázóinak edzője a legutóbbi, a német Bietigheimtől elszenvedett kiütéses és kellemetlen 35–24-es vereséggel záruló Bajnokok Ligája-mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt mondta, ezúttal klassziskülönbség volt a két csapat között.

 

A magyar szempontból vesszőfutással felérő találkozót jól jellemezte az utolsó gól, amikor Antje Lauenroth két másodperccel a vége előtt a balszélről kínai figurából talált be, ami igazi kegyelemdöfés volt.

 „Nagyon fáj a vereség, minden tekintetben, ez teljes kapituláció volt a részünkről  – tekintett vissza Elek Gábor, az FTC edzője, aki a lefújás után azt is mondta, már a bemelegítésnél fásultnak látta játékosait. – Valóban nagyon jól és tudatosan játszott a német csapat, jól védekezett, és sokkal erőteljesebb volt, mint mi. És igazából ez az, ami kétségbeejtő, mert jókora fizikai problémákkal küszködünk. Most kezd látványossá válni, hogy a koronavírusból való visszatérés az elején adott egy lendületet a játékosainknak, de immár az enerváltság ütközik ki. Olyan dolgok történtek, amelyekre nincs magyarázat, lassúak voltunk, dinamika és ritmusváltások nélkül kézilabdáztunk, sebességben jókora differencia volt a két együttes között a németek javára, pedig általában ezen a téren mi vagyunk a jobbak. Ám sajnos reális, hogy ilyen fizikai állapotban vagyunk, az nem valós, hogy ebbe ezúttal hamar beletörődtünk, a vendégek sokkal határozottabbak voltak.”

Főleg fizikai téren voltak problémák az FTC-nél, de ezekből gyorsan jöttek a lélektani gondok is, megviselte a ferencvárosi játékosokat a vereség. Elek szerint a mostani helyzetükön munkával és türelemmel lehetne segíteni, tehát ki kell várni, hogy újra terhelhetőbbek legyenek a kulcsembereik. Kétféle kerettag akad most a zöld-fehéreknél: az egyik az aluledzett, a másik a túljátszatott, mint például Kovacsics Anikó, Csiszár-Szekeres Klára vagy Schatzl Nadine. Frissíteni azonban nem igazán marad idő, az FTC szerdán Kisvárdán vív bajnokit, majd a BL-t vasárnap éppen Bietigheim-Bissingenben folytatja.

„Támadójátékban a passzok sebességében javulnunk kell a következő BL-meccsig – folytatta Elek. – A németek helyében én sem csinálnék mást, mint Érden, tehát nekünk kell változtatnunk. Ilyen jól eddig nem játszott a Bietigheim, mi pedig ilyen rosszul nem kézilabdáztunk még. Nyilván nagy arculütés volt a legutóbbi meccs, de meg kell próbálnunk a lehető legtöbbet kihozni a jelenlegi helyzetünkből.”    

Legfrissebb hírek

Szöllősi-Zácsik Szandra a nyáron elhagyja az FTC-t, Andrea Lekics visszavonul – hivatalos

Kézilabda
5 órája

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
11 órája

Norvég és dán klasszist igazolt az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.04.11. 10:26

Az FTC is reagált, Jesper Jensen szerint félreértelmezték a szavait

Kézilabda
2025.04.08. 15:48

Ha nem javul a felesége állapota, mégsem jön a Ferencvároshoz Jesper Jensen

Kézilabda
2025.04.07. 20:10

A Győr 21 góllal nyert Esztergomban, szűken győzött az FTC

Kézilabda
2025.04.05. 17:40

Vastaps fogadta a Népligetbe visszatérő Elek Gábort és Szucsánszki Zitát

Kézilabda
2025.04.03. 10:57

Elek Gábor visszatért a Népligetbe, az FTC felülmúlta az Esztergomot a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.04.02. 18:28
Ezek is érdekelhetik