Női kézi: Planéta Szimonetta a DVSC-ben folytatja

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.26. 16:08
null
Planéta Szimonetta a nyáron hazatér (Fotó: Török Attila)
A női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Planéta Szimonettát, a francia Chambray Touraine 27 esztendős válogatott jobbátlövőjét, aki júliusban csatlakozik a magyar csapathoz, és két évre írt alá.

A korábbi Győri Audi ETO-játékos 2017-ben igazolt Franciaországba, ám sérülés és műtétek miatt 2019 márciusa óta nem lépett pályára tétmérkőzésen.

A közel két méter magas kézilabdázó januárban elárulta, jól halad a felépülése, s reményei szerint március végén vagy április elején újra játszhat.

„Egy sportolónak a legrosszabb a lelátón ülni és nézni a meccseket, egy ilyen alkalommal döntöttem el, hogy muszáj újra felépíteni magamat – mondta Planéta kétéves debreceni szerződésének aláírása után. – Most már közel a visszatérés, március végén, április elején újra játszhatok, már nagyon várom!”

A fél évtizede légióskodó átlövő, arról is beszélt, hogy mi motiválta a hazatérésben.

„Nagyon élvezem az itteni életet, de már egy ideje gondolkodom azon, hogy hazamennék – folytatta a DVSC honlapjának. – Hiányzott a család, a barátok, s az elmúlt egy évben a járványhelyzet miatt még erősebb lett ez az érzés. Most 27 éves vagyok, amikor kijöttem, három-négy évben gondolkodtam, az volt a tervem, hogy bombaformában térek haza. Ettől még messze vagyok, de remélem, ennek is eljön az ideje. Feldob, hogy a világ legerősebb női bajnokságában játszhatok, egy olyan csapatban, amelynek nagy tervei vannak. Játszottam már ellenfélként Debrecenben, tudom, hogy remek a szurkolótábor, csodálatos a hangulat a csarnokban. A keretből sok mindenkit ismerek, Hornyák Dodóval, Korsós Dorinával és Csapó Kyrával Győrben játszottam együtt, Kovács Annával és Tóvizi Petrával pedig a válogatottban találkoztam. Tudom, hogy fiatal csapat a DVSC, olyannyira, hogy Szabó Ninának egy Nagy László Nemzetközi Kézilabdatáborban az edzője is voltam. Nagyon örültem, amikor megkeresett a Loki, nem sokat gondolkodtam, már várom az új kihívást!”

A Debrecen irányítását a nyártól Szilágyi Zoltán, a Vác vezetőedzője veszi át. Köstner Vilmos korábban jelezte, a mostani az utolsó idénye a DVSC kispadján.

Planétához hasonlóan a nyáron érkezik Debrecenbe Korsós Dorina, aki a visszavonuló Vantara-Kelemen Éva helyét veszi át a Lokiban. Távozik Elke Karsten argentin válogatott átlövő és Jelena Deszpotovics is. A montenegrói válogatott játékos a Győri ETO-ban folytatja karrierjét.

Legfrissebb hírek

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
4 órája

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

Kézilabda
2025.03.21. 19:29

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35
Ezek is érdekelhetik