Férfi kézi: Faluvégi Rudolf visszatér Franciaországba

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 12:33
null
Faluvégi két idényt töltött el a Bundesligában (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli kézilabda-bajnokságban szereplő Cesson-Rennes együtteséhez igazol Faluvégi Rudolf – írja a klub hivatalos honlapja.

Az irányítóként és átlövőként is bevethető Faluvégi Rudolf az elmúlt két idényt a Stuttgartnál töltötte, a következő évadtól azonban újra a Cesson-Rennes-nél játszhat, amelyet 2019-ben már erősített. A két évre aláíró Faluvégi reméli, hogy szeptemberben elkezdheti az edzéseket. Mint ismert, március végén a jobb térdében keresztszalag-szakadást szenvedett.

„A Cesson egy olyan klub, amelyet nagyon szeretek. Segítő kezet nyújtottak, amikor 2018 végén bajban voltam, és bíztak bennem, ez sohasem fogom elfelejteni. Alig várom, hogy újra találkozzak a régi csapattársaimmal, és megismerjem az újakat. Biztos vagyok benne, hogy a családom is értékelni fogja a visszatérésünket, nagyon boldogok voltunk itt, ami megkönnyítette a döntésemet. Remélem, hogy szeptemberben folytatni tudom az edzéseket, minden megteszek a mihamarabbi visszatérésért” – mondta el Faluvégi a klub honlapján.

A Cesson-Rennes a 14. helyen zárta a francia bajnokság 2020–2021-es évadját.

Legfrissebb hírek

A Veszprém ragaszkodik Palasics Kristóf visszahívásához

Kézilabda
2025.03.23. 11:44

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

Kézilabda: kellenek a minőségi játékpercek a junioroknak

Utánpótlássport
2025.03.18. 17:13

Kézilabda: negyedikként zárt a Tiby-kupán a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.03.16. 09:07

Kézilabda: esztergomi lányok nemzeti színekben

Utánpótlássport
2025.03.15. 17:02

Kézilabda: hasznos napokon van túl a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.03.12. 11:13
Ezek is érdekelhetik