Női kézilabda: van esély Kovacsics Anikó tokiói szereplésére

Vágólapra másolva!
2021.06.19. 11:21
null
Kovacsics Anikó nyaralás helyett dolgozott (Fotó: Török Attila)
A március végén vállsérülést szenvedő irányító, Kovacsics Anikó hétfőtől együtt edz az olimpiára készülő nemzeti csapattal, és van esély a felépülésére.

 

Izgalommentes bajnokin súlyos sérülés.

Nem sokkal azután, hogy Kovacsics Anikó vezetésével a magyar női kézilabda-válogatott kiharcolta a tokiói szereplés lehetőségét a győri olimpiai selejtezőn, a Ferencváros és a nemzeti csapat kapitánya az Alba Fehérvár elleni hazai bajnoki mérkőzésen kapura lövés közben súlyos vállsérülést szenvedett, ezzel kérdésessé vált, felépül-e a tokiói rajtig.

„Ezen a nyáron nincs pihenő, az elmúlt hetekben is azért dolgoztam végig a rehabilitációt, hogy legyen esélyem Tokióban pályára lépni. Úgy gondolom, a megfelelő ütemben halad a felépülésem, de természetesen minden a csapat edzőtáborában derül ki”  – mondta Kovacsics.

Azt klubedzőjétől, egyben a szövetségi kapitánytól, Elek Gábortól tudjuk, hogy az irányító már kapura lő, és a mozdulat a rehabilitáció jelenlegi stádiumában nem is néz ki rosszul, vagyis nem kell temetni Kovacsics olimpiai szereplését. A válogatott klasszisa ráadásul több társával együtt jelentős lelki többlettel kezdheti el hétfőn az edzőtábort, hiszen a nemzeti csapat gerincét adó FTC Rail Cargo Hungariának sikerült megelőznie a Győri ETO-t a bajnoki versenyfutásban, és hat év után aranyérmes lett. Kovacsics a kétségtelenül izgalmas bajnokság hajráját a lelátóról szoríthatta végig.    

 „Amikor tudtam, próbáltam segíteni a lányokat, de senkinek sem kívánom azokat a pillanatokat, amelyeket például Debrecenben átéltem  – mondta Kovacsics. – Az ETO elleni, kulcsfontosságú meccsen tökéletesen játszott a csapat, aztán ahogy a saját kezünkbe vettük a sorsunkat, már az esélyesség terhe is ránk került. Ezért volt a DVSC elleni idegenbeli bajnoki is nagyon izgalmas, és nem volt könnyű megélni ezt kívülről, sérült játékosként.”

Kovacsics Anikó úgy gondolja, az arany­érem megszerzését annak köszönheti az FTC, hogy a legnehezebb helyzetekben is kiváló volt a csapategység, a hangulat az öltözőben, az erőfeszítéseket pedig siker koronázta. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a hasonló atmoszféra a ferencvárosi játékosokkal teletűzdelt válogatottnál is sokat segíthet, a márciusi olimpiai selejtezőn már megmutatták a lányok, hogy tudnak egymásért küzdeni.

„Nincs kétségem afelől, hogy nagyon odateszi magát mindenki az olimpiai felkészülés alatt – mondta a csapatkapitány. – Most lesz lehetőségünk több hetet együtt készülni, így minden téren erősödünk, tovább csiszolhatjuk a játékunkat.”

Nem kérdés, Kovacsicsnak fontos szerepe lenne az olimpiára utazó csapatban, és remélhetőleg sikerül teljesen felépülnie sérüléséből, hogy ne maradjon le élete tornájáról.    

Legfrissebb hírek

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
2025.04.15. 20:04

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 16:10

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01

Ezzel a videóval búcsúztatta három ikonját az MKSZ

Kézilabda
2025.04.11. 10:19

„Egyszerre három ilyen játékos még sosem búcsúzott a magyar női kézilabda-válogatottól”

Kézilabda
2025.04.10. 20:52

Kézilabda: tesztmódban az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.09. 14:53
Ezek is érdekelhetik