Férfi kézi: francia jobbátlövőt szerződtetett a Barca – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 21:52
null
Melvyn Richardson a Barcelonában folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a Montpellier-t elhagyó Melvyn Richardson a Barcelona férfi kézilabdacsapatánál folytatja a pályafutását – számolt be róla a katalán klub a hivatalos honlapján.

A Veszprémmel egy BL-csoportbakerülő Barcaa napokban jelentette bea spanyol balszélső,Ángel Fernández, az argentin kapus,Leo Maciel, továbbá az egyiptomi balátlövő,Ali Zein szerződtetését. Mint ismert, a katalán alakulatot a következő idényben már a Veszprém korábbi vezetőedzője,Antonio Carlos Ortega irányítja.

A negyedik nyári érkezőt, a francia válogatott Melvyn Richardsont – aki a legendás Jackson Richardson fia – már most a világ egyik legjobbjának tartják a posztján. Nyári távozását Julien Deljarry, a Montpellier elnöke már tavaly szeptemberben bejelentette, smár akkor is arról lehetett hallani,hogy a 190 centiméter magas játékos útja Barcelonába vezethet.

A 24 éves jobbátlövő három honfitársával, Timothey N'Guessannal, Ludovic Fabregasszal és a posztrivális Dika Memmel játszhat együtt a Barcában. Ráadásul a spanyol nyelvet is tökéletesen beszéli, így a beilleszkedés minden bizonnyal nem jelent számára problémát.

Richardson négy évre szóló, 2025 nyaráig érvényes szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
2025.03.28. 20:40

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:10

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

Kézilabda: kellenek a minőségi játékpercek a junioroknak

Utánpótlássport
2025.03.18. 17:13

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00
Ezek is érdekelhetik