Itthon a legjobb – Thury Gábor jegyzete

Egy sportolónak a hazai rendezésű világ- vagy Európa-bajnokság inkább jelent pluszmotivációt, mint lelki gátat. Lehet ezt csűrni-csavarni, de ez az igazság, s ha ennek van terhe, el kell tudni viselni, még akkor is, ha nem a szurkolókon van a felelősség, hanem a játékosokon. Ám siker esetén évtizedek távlatából idézi fel az eseményt a résztvevő és a személyesen átélő néző.

Mert egyébként magyar jégkorongszurkolónak nem ugrana be rögtön az 1983-as C-csoportos jégkorong-vb-n a mieink feljutása Kína ellen. Az 1982-ben átadott Budapest Sportcsarnok második – ha az 1982-es asztalitenisz Eb csapatdöntőjét is ide számítom, harmadik – olyan sporteseménye volt a hoki-vb, amelyen – nem tudok, csak elcsépelt kifejezést használni – játékos és drukker eggyéforrt.

Az első az 1982-es női kézilabda-világbajnokság volt, amelyen a hatos döntőben a mieink kikaptak Jugoszláviától, de 15–13-ra legyőzték a Szovjetuniót, s ezzel ezüst­érmesek lettek. Sterbinszky Amália nyilván nemcsak a csodálatos közönség miatt emlékszik a tornára, hanem azért is, mert tiszteletdíjként a magyar szponzortól egy fotelt kapott...

De a legjobb példa Ferling Bernadett esete: az 1995-ös, osztrák-magyar közös rendezésű kézilabda-vb-n látottak hatására határozta el, hogy komolyan veszi a sportágat. Hogy milyen volt a vb? Nos, én nem a bécsújhelyi döntőben Dél-Koreától elszenvedett vereségre emlékszem, hanem például Pádár Ildikó pazar beállójátékára az oroszok elleni negyeddöntőbeli 23–18-on. Ferling aztán tagja volt a 2004-ben Eb-bronzérmes együttesnek. A kör bezárul: így lesz a szurkolóból résztvevő.

De vissza a hokihoz: Kínát 4–3-ra legyőzve a B-csoportba jutottunk. Ezen a tornán játszott Ancsin János, aki az 1998-as feljutásnak szintén részese volt. Persze a sportágban a hazai rendezés többször hozott csalódást, a legutóbbit 2018-ban a divízió 1/A-s vb-n a Papp László Budapest Sportarénában. Nagy-Britannia ellen 2–1-re vezettünk, de Robert Farmer egyenlített, ez pedig az ellenfél feljutását jelentette.

Döbbent csend lett a csarnokban, legalább akkora, mint 2001-ben a margitszigeti Hajós uszodában, miután a férfi vízilabda Eb elődöntőjében 8–7-re kikaptunk az olaszoktól. A bronz­éremért hiába nyertünk Horvátország ellen, olimpiai bajnokainktól mindenki győzelmet várt, újra Rajki Béla egykori kapitány mondása volt érvényben, hogy a magyar vízilabdának az ezüstérem kudarc... Igaz, Märcz Tamás fiai a 2020-as Eb-győzelemmel kellemes meglepetést szereztek.

Összegezve: mindenütt jó, de legjobb otthon.

Illetve itthon.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!