Női kézi: Jó esélyünk van a BL-győzelemre – Ambros Martín

– A Vipers elleni múlt hétvégi Bajnokok Ligája-mérkőzés után rövid időre hazautazott Spanyolországba. Nem sajnálja, hogy csak egy napot tölthetett otthon?
– Most ennyi idő volt rá, hogy mentálisan és érzelmileg kicsit feltöltődjek, azt hiszem, erre mindenkinek szüksége van – válaszolta Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának spanyol vezetőedzője. – Természetesen ez ugyanolyan fontos volt a családomnak is.

– Nagyon kimerítőek voltak az elmúlt hónapok és a Bajnokok Ligája csoportkörének küzdelmei?
– Úgy gondolom, ha valaki örömmel játssza ezt a sportágat, és úgy teljesít, ahogy mi, nem lehet kimerült. Persze a decemberi világbajnokság, illetve az ünnepek után mindig történt valami, amit nem lehet normálisnak nevezni. De ezek a tényezők minket még erősebbé tettek, s a jó útra vezettek rá. Egyetlen pillanatig sem panaszkodtunk a vírusra, a hiányzóinkra, a hátráltató körülményekre. Nyugodtak maradtunk, és csak azzal foglalkoztunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a feladatainkra, és azokért is küzdöttünk, akik nem lehettek velünk az adott mérkőzésen. Alkalmanként nemcsak az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel is meg kellett harcolnunk, azonban egyáltalán nem érzem, hogy kifulladtunk volna. Elképesztő gyorsan lement az évad eddigi része, persze azért is volt ilyen gyors és sűrű, mert rengeteg örömben és élményben volt részünk.

– Kezdjük talán az egyetlen kivétellel. A csoportkör utolsó mérkőzését elveszítették Norvégiában, ezzel – a rendes játékidőt tekintve – megszakadt az ETO hetven veretlen BL-mérkőzésből álló sorozata. Korábban azt nyilatkozta, inkább a csoportkörben következzen be, mint később. Nem bánja mégis, hogy vége az egyedülálló szériának?
– Ugyanazt mondhatom, mint már többször is korábban. Sohasem gondoltunk a veretlenségi sorozatra, és arra, mi történik, ha megszakad. Ha pályára lépsz, három eset fordulhat elő: nyersz, vesztesz vagy döntetlen lesz a végeredmény. Most nagy figyelem irányul arra, hogy megszakadt a sorozat, ugyanúgy, ahogy korábban a hetvenmeccses veretlenségi szériára. Nekem viszont egyik sem lényeges igazán. Továbbra is az a fontos, amiről korábban a játékosoknak és a szurkolóknak is beszéltem: az út, amelyet bejárunk. Maga az utazás, ami elkezdődött és majd tart valameddig. A mostani vereségnek valószínűleg senki sem tulajdonít jelentőséget májusban vagy júniusban.

AZ SEM BAJ, HOGY MEGÍZLELTÉK A VERESÉG ÍZÉT IS

– Szóval akkor nem is jelentett nyomást a veretlenségi széria?
– Egyáltalán nem. Élvezni akarjuk a kézilabdát, és folyamatosan jobbak szeretnénk lenni csapatként. Ehhez az is kell, hogy ne csak a győztes mérkőzések utáni érzéseket éljük meg. Előfordulhat, hogy nem játszunk elég jól, és ha az ellenfél jobban teljesít nálunk, az azt is magával hozhatja, hogy elkezdünk máshogy dolgozni, hogy elérjük ugyanazt a célt. Az érzések az ETO-nál mindig ugyanolyanok. A korábban itt töltött hat évem alatt négyszer nyertük meg a BL-t, de most nem ezzel az érzéssel tértem vissza tavaly tavasszal. Persze a cél továbbra is ez, de korábban már elértük. Mindenki újra el akarja érni, mindenki ezért dolgozik, és ez rendben is van, nyilván nekem is fontos. Azonban ennél is fontosabb, hogy valami különlegeset alkossunk, és ezt meccsről meccsre be is tudjuk mutatni. Ezt most talán félreérthetik az emberek, akik nem figyelik a szavaimat, a nyilatkozataimat, csak a mostani mondataimat olvassák. Ha ezen az úton járunk tovább a csapattal – amelyben nagy potenciál lakozik –, akkor jó esélyünk van a győzelemre. Persze tudjuk – mert van benne tapasztalatunk –, hiába bizonyulunk a legjobbnak az évad közben, ha jön egy olyan nap vagy hétvége, amikor valami váratlan történik. Azért is dolgozunk most egy kicsit másképp, hogy a váratlan problémákat meg tudjuk oldani.

– Jól érzem, hogy elégedett azzal, amit az évad során látott a csapatától?
– Igen. Győztünk olyankor is, amikor nem fogtunk ki jó napot, és nem lehettünk teljesen elégedettek a két pont megszerzése után. Még az sem baj, hogy megízleltük a vereség ízét, a pozitívumokat ebből is tovább lehet vinni. Senki sem nyerhet meccseket csak a neve miatt. Nincs kőbe vésve, hogy csak azért mindig győzünk, mert mi vagyunk a Győri ETO. Nem is szeretem, ha bárki ezt gondolja. Azért nyerünk, mert a mérkőzést megelőző napokban jól dolgozunk, kiválóan felkészülünk, és a meccsen is bizonyítunk.

– Csapata sokszor nyújtott kiemelkedő teljesítményt a csoportkörben. Szükség volt rá, hogy többet beszéljen a lányokkal az öltözőben, esetleg figyelnie kellett rá, hogy két lábbal a földön maradjanak?
– Nem, erre nincs szükség, hiszen a keret tagjai évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és eredményesek. Válasszon ki egyet a keret tagjai közül, és fussa át az életrajzát. Csak érmeket fog látni a neve mellett, aranyat, ezüstöt, bronzot. Imádnak sportolni, versenyezni, ez az attitűd a lelkükben, a szívükben van. Ha beszélünk, arról esik szó, hogy játsszunk úgy, amilyenek mi vagyunk, amilyen személyiségnek, sportembernek, csapatnak tartjuk magunkat. Elsősorban önmagunknak, a csapattársaknak mutassuk ezt meg, mert ez az egyetlen út, hogy az emberek még jobban megismerjenek minket.

– Melyek azok a játékelemek, amelyek mehetnének jobban, és fejlődni kell bennük az áprilisi folytatásig?
– Most válogatott hét következik, aztán van egy fontos Magyar Kupa-mérkőzésünk a Kisvárda ellen, majd márciusban sok magyar bajnoki találkozó következik. Ez az időszak alkalmas lehet rá, hogy frissítsük a koncepciónkat. Az elmúlt két hónap úgy telt el, hogy szinte nem tudtunk érdemi munkát végezni csapatként, mert rengeteg mérkőzést játszottunk. Nem volt időnk, lehetőségünk megbeszélni a szisztémánkat. Most levettük egy kicsit a lábunkat a gázpedálról, kicsit el kell lazulni, mert úgy vettük észre, a mögöttünk álló hetek nagyon megterhelőek voltak mentálisan.

NEKI IS PÉLDÁT KELL MUTATNIA A CSAPATNAK

– A vírus immár két éve itt van velünk. Rendelkezésre áll már elegendő tapasztalat, hogyan lehet a legjobban kezelni az ebből fakadó gondokat?
– Ebben a tekintetben is azt mondhatom, hogy a klubban mindenki fantasztikus munkát végez. Természetesen a játékosokat kell először kiemelnem, és azt, ahogyan kezelik a helyzetet. Két éve minden klubsorozatban, illetve a válogatottak eseményein folyamatosan tesztelni kell, ezért muszáj korán kelni, végigmenni a procedúrán és várni az eredményre, hogy edzhet-e, játszhat-e az illető vagy sem. Ez nem a sport része, ez nem jó, nem kellemes. Lehet ezt csinálni egy ideig, de két éven keresztül... Amikor az ember azt hinné, hogy már vége, jön az újabb hullám, és kezdődik minden elölről. Természetesen vannak már tapasztalatok, könnyebben következtetjük ki, hogy az esetleges fertőzött kivel kerülhetett szorosabb kontaktusba, és megvannak a saját protokolljaink, hogy a fertőzés veszélyét a lehető legminimálisabbra csökkentsük. Az egészség a legfontosabb, ez felette áll annak, hogy miként készülünk fel egy mérkőzésre, vagy mi lesz a végeredménye.

– Elégedett a klub magyar válogatott játékosaival?
– A magyar játékosok rengeteget dolgoznak. Az emberek kevesebbet beszélnek a teljesítményükről, a teherbírásukról, a képességeikről, ezeket fejlesztjük az edzéseken. Mindannyian azt érezhetik, hogy nagyon fontos tagjai a csapatnak. Itt nincsenek elsők az egyenlők között, nem számít, ki saját nevelés, magyar vagy külföldi, ezektől senki sem lesz több vagy kevesebb. Beszéljünk a négy magyar szélsőnkről. Az itt töltött hat, lassan hét évem alatt pontosan rájöttem, mennyire fontosak a szélsők a legfontosabb pillanatokban, legyen az akár a Bajnokok Ligája négyes döntője. Dolgoznak is keményen, de még nem fejlődtek eleget. Úgy gondolom, senki sem mondta el nekik világosan, hogy mennyire fontosak ők, vagy menyire fontosak lehetnének. Nemzetiségtől függetlenül nem szeretném azt látni a játékosaimon, hogy úgy élnek, mint egy robot, akik tízkor edzenek, majd hazamennek, aztán ötkor megint tréningeznek, és újra hazamennek. Szeretném, ha a csapatom tagjai sokkal többnek éreznék a kézilabdát annál, amit az edzés­időbe be lehet sűríteni, és megélnék a sportág, a csapat, az egész ETO-közösség érzését, függetlenül attól, hogy az pillanatnyilag jó vagy rossz. Ennek az érzésnek ugyanolyan fontosnak kell lennie, mint a családnak, a tanulásnak, a barátoknak, az álmoknak – persze nem lehet ez a prioritás. Ugyanakkor a második vonalba sem szabad úgy besorolni a kézilabdát, mintha valaki kényszerítene, vagy a szerződés, esetleg az edző kötelezne bármire is. A munkához való hozzáállásnak kell másmilyennek lennie. Ezek az én meglátásaim. Gyakran úgy dolgozunk a játékosokkal, mint a robotokkal, akiknek nincsenek érzelmeik: gyere, csináld és mehetsz! Az az én feladatom, felelősségem, hogy a játékosok másképpen viszonyuljanak ehhez a munkához.

– Vannak sikerei ebben a folyamatban?
– Ez nem hónapok vagy egy év kérdése. Nekem példát kell mutatnom. Ha nem úgy élem az életem, amiről beszélek, nem lehetek hiteles. El kell érnem, hogy a játékosok szenvedélyesek legyenek, fenntartsam az érdeklődésüket, hogy maguk is példák lehessenek. Mindez belőlem fakad, erre senki sem kötelez, de nem is tudom máshogy élni az életem, végezni a munkám.

KÖLCSÖNÖSEN JOBBÁ TESZIK EGYMÁST A JÁTÉKOSOKKAL

– Az eredményeken felül szeretné ezt is elérni Győrben?
– Igen. Ez egy esély, kompromisszum a játékosokkal is, hogy a közös utunk elejétől a végéig – amely nem tudhatjuk mikor jön el – elmondhassuk: nemcsak sokszor nyerünk, de élvezzük is amit csinálunk, és egymást jobb játékosokká tesszük, ők pedig engem jobb edzővé.

– Beszéljünk egy kicsit még a Bajnokok Ligájáról, amelyben nyolc csapat küzd a negyedöntőbe kerülésért. Összességében hány olyan együttest lát a jelenlegi mezőnyben, amelynek tényleg reális esélye lehet bekerülni majd final fourba?
– Sok minden nem világos még, úgyhogy mindenkinek van esélye. Nem lehet rangsorokra, előzetesen felállított listákra, esélyekre alapozni, rengeteg minden megtörténhet. Akár az is, hogy a csoportelső megszenved a másik nyolcas negyedikjével, egyetlen mérkőzésen kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok. A negyeddöntős és a négyes döntős meccsek olyanok, mint egy kupapárharc, amely több mérkőzésből áll. Ráadásul az ellenfeleink mentálisan mindig százszázalékosan fel vannak készülve. Az elmúlt három-négy mérkőzésünkön megtapasztaltuk, hogy a riválisok nem a tőlük megszokott teljesítményt nyújtják. Mindenki minket akar legyőzni, és mindenki arról beszél, ha nem nyújtunk a saját átlagunknál jobbat, talán verhetőek vagyunk. A motivációnkkal soha sincs probléma, de most már abban a tudatban készülünk az ellenfelekre, hogy mindig képesek valami pluszt hozzátenni a megszokott teljesítményükhöz. Éppen ezért nekünk is kellenek a különleges tényezők, hogy ne érjen minket meglepetés. Nekünk egyelőre a következő egy hónappal kell foglalkoznunk és a felkészülésünkkel, mert nem tudhatjuk, hogy utána mit hoz az élet, kivel kerülünk szembe.

– A magyar bajnokságban előnyt harcoltak ki a Ferencvárossal szemben, hiszen novemberben Győrben ötgólos győzelmet arattak ellene. Azonban mindenki emlékszik, mi történt az előző idényben, amikor az FTC hazai pályán kilenccel nyert, és jobb egymás elleni eredménnyel bajnok lett.
– Furcsának tűnhet, de azt mondhatom, az évad eddigi szakaszában több problémánk volt a magyar bajnoki mérkőzéseken, mint a Bajnokok Ligájában, ha csak a fejlődést vagy a teljesítményt vizsgálom. Természetes, hogy nem dőlhetünk hátra, minden hazai bajnoki meccset a legfontosabb összecsapásként kell kezelnünk, egyszerűen azért, mert adódhatnak gondjaink, ahogy eddig is akadtak. Vannak olyan magyar együttesek, amelyek nagyon veszélyesek lehetnek ránk, ha fásultan lépünk pályára, ha nem koncentrálunk megfelelően. Éppen ezért nemcsak a Ferencvárosról kell beszélnünk, hanem más csapatokról is, amelyek jelentős nehézségeket okozhatnak. Ami az előző idényben történt, az a múlt, és nem cipelhetjük magunkkal ebben az idényben is. Minden bajnokság, minden csapat, minden mérkőzés teljesen más a korábbiakhoz képest.

– Többször is említette, hogy valami különlegeset szeretne építeni most Győrben, de ha jól sejtem, teljesen elégedett csak akkor lenne az évad végén, ha mindhárom megszerezhető trófea az ETO kezébe kerülne.
– Ennek következménynek kellene lennie, mert higgye el, azon van a hangsúly, milyen különleges módszerekkel szerezzük meg a trófeákat. Ha csupán a címek megszerzésére törekednénk, abban sem lenne semmi meglepő, mert ez az ETO, és a játékosok is mindig ilyen közegben dolgoztak a céljaikért, mindenki tudja, miért van itt. De az ellenfeleink, a szurkolók, az európai közvélemény is tisztában van vele. Éppen ezért nem a trófeákra összpontosítunk. Minden egyes napnak örömöt, élvezetet kell hoznia magával, és valami jobbat az előzőnél.