Női kézilabda: Hornyák Dóra titkon remélte a válogatott meghívót

BERECZKY ATTILA, PAPP BÁLINTBERECZKY ATTILA, PAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 15:15
null
Hornyák Dóra nagy álma, hogy olimpián képviselhesse hazáját (Fotó: Szabó Miklós)
A spanyolok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női kézilabda-válogatottba négy év elteltével bekerülő debreceni átlövő, Hornyák Dóra nagy álma, hogy olimpián képviselhesse hazáját.

Alig egy hónappal a harmincadik születésnapja után újra válogatott mérkőzésre készül Hornyák Dóra, a bajnokságban harmadik helyen álló DVSC csapatkapitánya. Az átlövő legutóbb 2018-ban lépett pályára címeres mezben, azóta édesanya lett és hazatért nevelőegyesületébe.

Debreceni játékosként még sohasem szerepeltem a válogatottban – mondta a Spanyolország elleni szerdai és szombati Európa-bajnoki selejtezőre a nemzeti csapattal Telkiben készülő Hornyák Dóra. – Egyszer a norvég Karl Erik Böhn hívott meg egy összetartásra, de akkor még nagyon fiatal voltam, az is nagy dolog volt, hogy egyáltalán ott lehettem néhány edzésen.”

Az NB I-ben 14 és fél évesen bemutatkozó kézilabdázó 2011-ben távozott a Lokitól, megfordult Veszprémben, Győrben, Vácott és a Ferencvárosban. Az ETO-val nyert két-két Bajnokok Ligáját, bajnoki címet és Magyar Kupát, majd csaknem egy évtized után, 2020 nyarán tért vissza Debrecenbe.

Úgy tértem haza, hogy a DVSC lesz az utolsó klubom – folytatta a 25-szörös válogatott játékos.  – Természetesen nem levezetésnek szánom pályafutásom második debreceni időszakát, hiszen a Lokinak jelentős tervei vannak. Emellett titkon az is megfordult a fejemben, hogy újra kaphatok meghívót a válogatottba. Minden sportolónak az az álma, hogy egyszer olimpián képviselje a hazáját, nálam sincs ez másképp. Tudom, hogy a mostani szereplés csak egy apró lépés az ötkarikás játékok felé, és még nagyon sokat kell dolgoznom azért, hogy eljussak Párizsba. A legutóbbi válogatottságom óta nagyot fordult velem a világ, megérkezett a kisfiunk, Bendegúz. Szerencsére ott van mellettünk a család, élsportoló sem lehetnék anyaként, ha nem kapnánk annyi segítséget a nagyszülőktől. A szövetségi kapitánnyal is egyeztettünk erről, Golovin Vlagyimir azt mondta, ha bármire szükségem van a válogatottban végzett munkához, forduljak hozzá. Ha úgy érzem és jobb nekem, hogy mellettem van a gyerekem, azt is meg tudjuk beszélni. Most úgy döntöttünk, jobb, ha otthon van a megszokott környezetében.”

Az átlövő elmondta, a Debrecentől távol töltött évek rengeteg tapasztalattal vértezték fel. A DVSC legutóbb 2011-ben végzett a dobogón az NB I-ben (ezüstérmes volt) – Hornyák Dóra már abban a csapatban is szerepelt.

„A hazatérésem után egy évvel lettem a Loki csapatkapitánya, hatalmas megtiszteltetés volt Vantara-Kelemen Évától átvenni ezt a posztot. Vicával beszéltünk arról, hogy régen volt ilyen jó közösség Debrecenben, ez pedig nagyon fontos ahhoz, hogy elérjük a céljainkat.”

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: 
Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők:   Faluvégi Dorottya, Lukács Viktória (mindkettő Győri Audi ETO KC), Kovács Anett (FTC)
Jobbátlövők:  Albek Anna (TuS Metzingen, német), Klujber Katrin (FTC), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
 Irányítók:  Kajdon Blanka (Vasas SC), Kuczora Csenge (Váci NKSE), Vámos Petra (DVSC)
Beállók: Bordás Réka, Tóvizi Petra (mindkettő DVSC), Helembai Fanny (Vác)
Balátlövők:  Háfra Noémi (Győr), Hornyák Dóra (DVSC), Kácsor Gréta (Vác), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC)
Balszélsők:   Fodor Csenge, Schatzl Nadine (mindkettő Győr), Márton Gréta (FTC)

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 5. CSOPORT
3. FORDULÓ
Szerda, 18.00: MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
4. FORDULÓ
Szombat  , 20.00: Spanyolország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 2 2 64–52 4
2. Spanyolország 2 2 56–50 4
3. Szlovákia 2 2 56–63 0
4. Portugália 2 2 46–57 0

 

Legfrissebb hírek

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

Hosszabbított Debrecenben a rutinos átlövő

Kézilabda
2025.03.11. 17:44

A dánokkal, a csehekkel és a törökökkel egy csoportban a magyar válogatott az új formátumú kézilabda Ek-ban

Kézilabda
2025.03.11. 12:08

Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

Kézilabda
2025.03.10. 19:07

Faragó Lea: Leírhatatlan érzés, hogy a testvéremmel mutatkozhattam be a válogatottban

Kézilabda
2025.03.10. 10:24

Szmolek Apollónia végigmosolyogta a kéziválogatottnál töltött hetet

Kézilabda
2025.03.09. 08:40

Golovin Vlagyimir: Vannak olyanok, akikre továbbra is figyelnünk kell

Kézilabda
2025.03.08. 18:09
Ezek is érdekelhetik