Sportrádió: Hiányoztak a kiemelkedő győri teljesítmények – Kovács Péter

Vágólapra másolva!
2022.06.06. 09:09
null
Kovács Péter elmondta, miért nem nyerhetett a Győr (Fotó Tumbász Hédi)
A XX. század magyar kézilabdázójának megválasztott világbajnoki ezüstérmes, BEK-győztes, a magyar válogatottban 323 alkalommal szereplő s 1797 gólt szerző – ezzel mindkét hazai rekordot tartó – korábbi klasszis balátlövő, Kovács Péter a Sportrádió Hazafutás című műsorában Perjési Tamással beszélgetve értékelte a Bajnokok Ligája döntőjében vasárnap a Vipers Kristiansanddal szemben 33–31-re alulmaradó Győri Audi ETO KC teljesítményét.

Arra kérdésre viszonylag egyszerűen és röviden tudott válaszolni Kovács, hogy miért veszített az ETO a döntőben.

„Nagyon egyszerűen mondanám: jobban játszott a Vipers, és megérdemelten nyert. Megmondom őszintén, nem emlékszem rá, hogy mikor láttam legutóbb a Győrt ennyire – nem gyengén, de – nem jól játszani. Nem volt kiemelkedő egyéni teljesítmény a csapatban, míg a norvégoknál azért több is akadt. Sajnos, így alakult a vége, de igazságos eredmény született” – fogalmazott Kovács, aki hozzátette, az, hogy először játszotta a BL-döntőt a budapesti MVM Dome-ban a Győr – ráadásul 15 000 néző előtt – nem lehetett a vereség oka.

„Nem hiszem, hogy az lehet a vereség oka, hogy ennyi néző volt a csarnokban, ez talán alibi. Már korábban is mondtam, hogy ugyanúgy egy 40x20 méteres pályán játszanak a csapatok. Inkább az lehetett az oka, amit az előbb is mondtam: nem volt kiemelkedő teljesítmény a győrieknél. Nézzük a győriek utóbbi hetekben mutatott teljesítményét: kikaptak a Fraditól a Magyar Kupa döntőjében, szombaton pedig volt egy kimondottan gyenge félidejük. Szóval igazából volt egy jó félidejük három meccsen – az elődöntő második játékrésze –, és ma is, amikor fordíthattak volna, akkor elkövették azokat a hibákat, amelyek miatt nem nyerhettek. De ne felejtsük, egy igen jó csapat volt az ellenfél” – zárta értékelését Kovács.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) 31–33 (13–15)

Legfrissebb hírek

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
14 órája

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
18 órája

Per Johansson: Egyenesen a koppenhágai Roskilde Fesztiválról estem be edzőnek

Kézilabda
2025.03.24. 19:21

A második félidőben állva hagyta a Debrecent a Győr a női kézirangadón

Kézilabda
2025.03.22. 19:44

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

Női kézilabda: a szülés után ismét győri csapattársaival készül Veronica Kristiansen – videó

Kézilabda
2025.03.11. 11:13

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
2025.03.03. 11:57
Ezek is érdekelhetik