Kézilabda: kárpátaljai csapat indul az NB II-ben

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.21. 18:14
null
Illusztráció (Fotó: Getty Images)
Az ukrán élvonalbeli Karpati Uzshorod női kézilabdacsapata a következő idényben a magyar NB II észak-keleti csoportjában indul.

Az ungvári együttes a tabella negyedik helyén állt, amikor február elején az orosz támadás miatt félbeszakadt a bajnokság. A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) a honlapján jelentette be, hogy még rendelkezésre állt egy hely a harmadosztály észak-keleti csoportjában, így el tudták fogadni a Karpati jelentkezését.

Az ungváriak Hajdúnánáson játsszák majd hazai mérkőzéseiket, eredményeik beleszámítanak a bajnoki végeredménybe, de a klub a szabályok szerint a szezon végén nem juthat fel az NB I/B-be.

Novák András, az MKSZ operatív igazgatója hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háborús helyzet a sportot, a sportolókat is súlyosan érinti. Emlékeztetett, hogy az MKSZ az utóbbi hónapokban segélyszállítmányokkal, gyűjtéssel is igyekezett a menekültek sorsán javítani, most pedig sportszakmai szempontból is tud segíteni.

„A határon túli magyar kézilabdázás támogatását egyébként is szinte alapfeladatunknak érezzük. Az ungváriak jelentkezését a magyar bajnoki rendszerbe örömmel vettük, több szinten támogatjuk versenyzésüket. Biztos vagyok benne, hogy a sportolók, sportszakemberek számára is megfelelő versenyeztetési lehetőség lesz a szeptemberben induló bajnokság” – nyilatkozta.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
2025.03.04. 14:53

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50
Ezek is érdekelhetik