– A válogatott gyenge Európa-bajnoki szereplése ellenére néhány játékosnak, köztük önnek is sikerült megmutatnia, mire képes, többször nehéz helyzetben vállalt kulcsszerepet. Mondhatjuk, hogy nem akart kibújni a feladat alól, és ezúttal a válogatott egyik vezéregyénisége volt?
– Még mindig vegyes érzéseim vannak az Eb-vel kapcsolatban, főleg azért, mert nem a tizenegyedik helyért mentünk. Annak ellenére, hogy tudtuk, nehéz feladat elérni a kitűzött célt, szerintem lett volna rá esélyünk. Örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak, és olykor átlendítettem a holtponton. Igyekeztem önmagamat adni.
– Ön adta a legtöbb gólpasszt, és adta el a legtöbb labdát a magyar csapatban. Hogy látta a teljesítményét?
– Erre szokták mondani, hogy ha vállalkozol, hibázol is. A posztomból adódóan igyekeztem kiszolgálni a többieket, de kellett némi idő, mire felvettem a ritmust. Más nemzetközi szinten játszani, mint a magyar bajnokságban, az Európa-liga pedig nekünk csak januárban kezdődik a csoportkörrel, így ebben az idényben a válogatott felkészülési mérkőzésein játszottunk ilyen szintű ellenfelekkel. Azt éreztem, hogy döntéshozatalban és sebességben gyorsabbnak kell lennem. Voltak szituációk, amikor sokat tudtam hozzátenni a játékhoz, egyes periódusokban azonban nem ment úgy a lövés, és több labdát is eladtam. Tapasztalatszerzés nélkül senkiből sem lehet jó játékos, így már a torna alatt visszanéztem a meccseket, és próbáltam elemezni a játékomat, hogy előbbre tudjak lépni. Ebből nagyon sokat tanulhatok és építkezhetek.
– A válogatott gerincét a debreceni különítmény adta, hatan képviselték a klubot. Ez mennyiben könnyítette meg a közös munkát, illetve ennek ellenére miért nem működtek úgy a kialakult játékkapcsolatok?
– Mindenkinek kicsit jobban össze kellett kapnia magát, mert nagyobb koncentrációt igényelt a világelit szintjén kézilabdázni. Kijöttek a hiányosságaink, talán a beálló körüli védekezéssel küzdöttünk leginkább az egész tornán, pedig volt, hogy három debreceni védekezett egymás mellett. A végére már jobban működtek a páros kapcsolatok.
– Debrecenben huszonkét évesen már húzóembernek számít. Tervezi, hogy külföldön is kipróbálja magát? Esetleg keresték már csapatok az Eb óta?
– Minden játékosnak jót tehet, ha új kultúrát ismer meg, és kiszakad a megszokott közegből. Gondolkodom rajta, de egyelőre jól érzem magam Debrecenben, és itt szeretném elérni a céljaimat.
– Mennyiben segíthetné a fejlődését, ha hasonló erősségű csapatban, de más játékfelfogásban kellene játszania, például Dániában, Németországban vagy éppen a román bajnokságban?
– Ez összetett kérdés. A magyar játékosok az NB I-ben és a magyar utánpótlásban játszanak, míg egy dán vagy norvég játékos teljesen más szisztémában nő fel. Talán ebben és a mentalitásban van különbség. Ettől függetlenül ezek a bajnokságok is nagyon erősek, olyan kiélezett a csata minden meccsen, hogy egyiket sem lehet félvállról venni. Személyfüggő is a kérdés, mert nem mindenki tud alkalmazkodni az idegen környezethez, itthon könnyebben teljesedik ki, míg megint másnak kecsegtetőbb lehetőség az ismeretlen okozta kihívás.
– Egy hét múlva ismét NB I-es mérkőzés vár a Debrecenre, és egy hónapjuk van ráhangolódni az Európa-liga csoportkörének rajtjára. Várja már a folytatást?
– Nagyon izgatott vagyok. Eltelt egy kis idő az Eb óta, edzeni is jó érzés, de az igazi erőpróbák a mérkőzések. Decemberben sok olyan meccsünk lesz, amely várhatóan nagy kihívás elé állít minket, de igyekszünk a lehető legtöbb pontot gyűjteni. Januárban a csoportkörben kezdünk az Európa-ligában, onnantól kettős terhelésnek leszünk kitéve, de azt gondolom, óriási lökést adhat, hogy nemzetközi tapasztalatot szerezhetünk.