Női kézilabda: Nagyon fontos, hogy amit ettől a várostól kaptam, azt visszaadjam – Martín

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.12.31. 13:15
null
Ambros Martín szerint a DVSC elleni meccs fontosabb volt, mint a Fradi elleni találkozó (Fotó: MTI/Czegéldi Zsolt)
Arról korábban beszámoltunk, hogy a Győri Audi ETO KC rendkívül szoros mérkőzésen 31–30-ra legyőzte a DVSC Schaefflert a női kézilabda NB I 9. fordulójában. A találkozó után Ambros Martín boldogan értékelt az M4 Sportnak.

 

„Egy sör” – kiáltott oda Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője Győri-Lukács Viktóriának a mérkőzés utáni interjú előtt. „Üzletek, üzletek játékosok és az edző között. Ha játszani akar, fizetnie kell valamit” – viccelődött a spanyol, majd hozzátette, hiába az újév, sört csak ő ihat.

Rátérve a mérkőzésre, elmondta, hogy nagyon fontos találkozó volt, még fontosabb is mint a Ferencváros elleni.

„Mindig nehéz, szoros meccset játszunk a Debrecennel és szeretnék gratulálni az elmúlt években végzett munkájuk miatt is.”

Ambros Martín az utolsó fél évét kezdi meg az ETO kispadján, mivel nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését, így az idény végén távozik a Rába-partiaktól.

Elmondta, azt kívánja, hogy ebben a néhány hónapban kiélvezze minden napját az itt töltött időnek, minden edzésen és meccsen szeretné jól érezni magát.

„Nagyon fontos, hogy amit ettől a várostól kaptam, azt visszaadjam. Szeretném olyan érzéssel befejezni ezt az időszakot, amilyen a szívemben van, szeretnék olyan örömet szerezni ebben a fél évben, amelyre mindenki vár” – mondta a vezetőedző, aki magyarul kívánt mindenkinek boldog újévet.

A debrecenieknél Kácsor Gréta nagy meccset játszott, tíz gólt szerzett, de a két kihagyott hetese miatt nem lehet igazán boldog, ezt ő is hangsúlyozta.

„Nagyon mérges vagyok magamra, a két hetesre, ami kimaradt, ha azok bemennek, akkor talán most mi örülünk így. De nincsen »ha« meg »talán« sajnos, úgyhogy én nagyon csalódott vagyok, viszont a csapatra nagyon büszke vagyok.”

KÉZILABDA, NŐI NB I
9. FORDULÓ
DVSC SCHAEFFLER–GYŐRI AUDI ETO KC 30–31
(15–16)
Debrecen, 2000néző.Vezette:Hargitai, Markó
DEBRECEN:GABRIEL – COSTA 3, PLANÉTA 3, Vámos P., Füzi-Tóvizi, KÁCSOR 10 (4), PETRUS 3.Csere:Torda (kapus), Bordás 2, Hámori 3, Szabó N. 2, Jovovics 1, VÁMOS M. 3.Edző:Szilágyi Zoltán
ETO:Silje Solberg – Faluvégi, RJU UN HI 7 (2), S. OFTEDAL 4, BLOHM 6, NZE MINKO 3, Schatzl Nadine 1.Csere:SANDRA TOFT (kapus), Broch 1, Anne M. Hansen, Haugsted, Gros 3 (3), FODOR CS. 3, Győri-Lukács 3.Edző:Ambros Martín
Az eredmény alakulása.2. perc: 2–1. 8. p.: 5–3. 22. p.: 11–12. 26. p.: 14–13. 29. p.: 14–16. 32. p.: 17–17. 42. p.: 21–23. 55. p.: 26–29. 58. p.: 30–30.
Kiállítások:8, ill. 10 perc
Hétméteresek:6/4, ill. 5/5

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
4 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
12 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
16 órája

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Második gyermekét várja a Siófok és a Győr korábbi kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.03.26. 16:35

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35
Ezek is érdekelhetik