Férfi kézi-vb: Borzasztó volt egy órán át kívülről nézni a meccset – Sipos Adrián

Vágólapra másolva!
2023.01.17. 22:13
null
Sipos Adrián korán piros lapot kapott Portugália ellen (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A beálló Sipos Adrián szerint amennyiben a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai százszázalékosan összpontosítanak, akkor meglepetést okozhatnak a társházigazda Svédország ellen az olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, szerdán Göteborgban.

 

„Ha fejben mindenki rendben lesz és százszázalékosan összpontosít, akkor nemcsak meglepetést tudunk okozni, hanem úgy jöhetünk le a pályáról, ahogyan szeretnénk” – nyilatkozta az MTI-nek kedden este a Telekom Veszprém játékosa.

Hozzátette, bizonyára telt ház lesz a 12 ezres csarnokban, és az Európa-bajnok, illetve világbajnoki ezüstérmes hazaiak biztosan jó teljesítménnyel fognak előrukkolni, hiszen remek játékosaik vannak.

„A saját játékunkra kell koncentrálnunk, akkor szoros meccset játszhatunk, és remélem, győzni is tudunk” – szögezte le Sipos.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk – a Koreai Köztársaságot 35–27-re, Izlandot pedig 30–28-ra legyőzték a csoportkörben, Portugáliától viszont 27–20-ra kikaptak, így két pontot hoztak magukkal a középdöntőbe. Hétfő este a portugálok elleni találkozón a védekező-specialistát már a 48. másodpercben végleg kiállították, mert kézzel eltalálta ellenfele arcát.

Mint elmondta, rossz szándékú megnyilvánulást nem nagyon tapasztalt a csapattársai részéről a korai piros lapja miatt, de nagyon rossz volt számára kívülről nézni a meccset, hiszen a lelátóról semmilyen módon, egy szóval sem tudott segíteni a többieknek.

„Ezt megélni az egyik legborzalmasabb dolog, nagyon bánom és nagyon sajnálom, de próbáltam már a meccs után egyből lezárni, miután megvolt a megbeszélésünk az edzőkkel. Ezt nem lehet egyik napról a másikra kiheverni, viszont muszáj kiheverni, hiszen profi sportolók vagyunk, és nagyon jól tudjuk, hogy szerdán egy újabb nagyon fontos mérkőzés vár ránk” – magyarázta.

Hozzáfűzte, inkább támadásban voltak nagyobb problémái a csapatnak hétfőn, hiszen nagyon nehezen tudtak gólokat szerezni. Megjegyezte, a kapus Székely Mártonon kívül mintha fejben nem lettek volna ott megfelelően.

„Kívülről úgy láttam, még a szerencse sem volt mellettünk, mert a kipattanó labdák is a portugálokhoz kerültek. Bármennyire szerettük volna, nem tudtuk visszahozni a meccset” – mondta.

Sipos megjegyezte, hogy a magyarok a közelmúltban játszottak nehéz meccseket nagyon jó ellenfelekkel szemben, amelyeken sikerrel jártak. Példaként az Izland elleni vb-találkozót és a szlovénokkal szembeni felkészülési mérkőzést említette.

A magyar válogatott pénteken 18 órától Brazília, vasárnap 15.30-tól pedig a Zöld-foki Köztársaság ellen játszik. A középdöntőből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
D-CSOPORT
PORTUGÁLIAMAGYARORSZÁG27–20(16–9)
Kristianstad, 3608néző.Vezette:Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
PORTUGÁLIA:FERREIRA – Areira 2 (1), F. COSTA 6, Rui Silva 1, Borges, Gomes 4, FERNANDES 5.Csere:Gaspar (kapus), FRADE 3, Cavalcanti, Magalhaes 1, Martins 2, Portela 1 (1), M. Costa 1, Branquinho 1.Megbízott szövetségi kapitány:Paulo Fidalgo
MAGYARORSZÁG:
SZÉKELY M. – P. Rodríguez 1, Ancsin G. 2, Sipos A., Bánhidi 2, Szita, Lékai.Csere:Bóka 4, Ligetvári, Bodó 5, Hanusz 1, Rosta M. 4, Szöllősi Sz., Ilic Z. 1.Szövetségi kapitány:Chema Rodríguez
Az eredmény alakulása. 7. p.:
2–1.15. p.:7–2.18. p.:10–2.24. p.:13–4.26. p.:13–7.37. p.:19–11.43. p.:21–13.56. p.:26–17
Kiállítások:
4, ill. 8 perc
Hétméteresek:
4/2, ill. 2/0

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Portugália32185– 74+114
2. Izland32196– 81+154
3. MAGYARORSZÁG32185– 82 +34
4. Dél-Korea3376–105–290
A II. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT (GÖTEBORG) MENETRENDJE
1. 18.15.30
Portugália–Brazília
1. 18.18.00
Zöld-foki-szigetek–Izland
1. 18.20.30
Svédország–MAGYARORSZÁG
1. 20.15.30
Zöld-foki-szigetek–Portugália
1. 20.18.00
Brazília–MAGYARORSZÁG
1. 20.20.30
Izland–Svédország
1. 22.15.30
Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG
1. 22.18.00
Brazília–Izland
1. 22.20.30

Svédország–Portugália

A KÖZÉPDÖNTŐ II. CSOPORTJÁNAK (GÖTEBORG) ÁLLÁSA
1. Svédország2260–45+154
2. Portugália21153–50 +32
3. Izland21158–56 +22
4. MAGYARORSZÁG21150–55 –52
5. Brazília21148–54 –62
6. Zöld-foki-szigetek2255–64 –90

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik