Hanusz Egon: A Bundesliga megtanított felállni akkor is, ha nem megy a játék

– A német TVB 1898 Stuttgart játékosa 2021 nyara óta. Miért választotta a Bundesligát?
– Korábban, amikor a csurgói klubnál vagy családi körben beszélgetve szóba került, hogy valamikor szeretnék-e egyesületet váltani, mindig azt mondtam, a Bundesligába azonnal elmennék, ha adódna rá lehetőségem. Két évvel ezelőtt, 2021 februárjában megkeresett a Stuttgart, amelynek kispadjára éppen új edző, a spanyol Roi Sánchez ült le, és rögtön bejelentkezett nálam. Morfondíroztam rajta, mit tegyek, de miután videóchateltünk, és felvázolta a céljait, egyértelművé téve azt is, hogy mindenképpen szeretne velem dolgozni, nem haboztam tovább: egyértelművé vált, hogy ott folytatom a pályafutásomat.

– Honnan ismerte önt a spanyol szakember?
– A magyar felnőttválogatottban két éve, éppen a spanyolok elleni Eurokupa-mérkőzésen mutatkoztam be a Veszprém Arénában, azon az egyébként győztes találkozón látott először, és elkezdett figyelni. Amikor pedig elérkezettnek látta az időt, megkeresett. Amúgy mindig rendkívül alapos tréner, szerte a világban, még a magyar NB I-ben is figyelte, figyeli a tehetséges játékosokat.

– Mennyit gondolkodott a döntés meghozatala előtt?
– Nem volt sok időm, csak három-négy napom volt átgondolkodni a kérdést és dönteni, mert Sáncheznek gyorsan szüksége volt egy irányítóra a következő idényre. De talán jobb is, hogy így alakult, mert így is éppen eleget agyaltam rajta, hiszen Csurgón nőttem fel, ott van a családom és a barátaim, bizonyos szempontból nehéz volt az elválás. Aztán gyorsan eltelt az a fél év, és júliusban már kint is voltunk a barátnőmmel Stuttgartban.

– Itthon nem érdekelte volna másik klub?
– Valószínűleg akkor is nemet mondtam volna, ha a Bajnokok Ligájában szereplő két csapat valamelyike, a Veszprém vagy a Szeged keresett volna meg. Na nem azért, mert nem játszanék szívesen valamelyikben, hanem azért, mert még nem vagyok azon a szinten, hogy bármelyikben is helyt tudjak állni. Ezen a két klubon kívül azonban máshová biztosan nem igazoltam volna Magyarországon, nemcsak azért, mert ragaszkodtam a nevelőklubomhoz, hanem mert ugyan voltak jobb és gyengébb idényeink, de úgy érzem, a Csurgóval is el lehet érni ugyanazokat az eredményeket, mint a két nagyon kívül bármelyik másik csapattal.

– A spanyol rendszer az itthoni kézilabdázás alapja. Ilyen szempontból nézve nem lett volna jobb, ha Spanyolországba igazol, mint Németországba?
– A döntés meghozatala előtt beszéltem az edzőimmel, köztük például Sótonyi Lászlóval, akinél a felnőttek közé kerültem Csurgón, és aki mindig is a spanyol játékrendszerben dolgozott. Ő azt mondta, ha német edző lenne Stuttgartban, nem biztos, hogy jó ötletnek tartaná a klubváltást, de mivel spanyol tréner irányítja a csapatot, mindenképpen próbáljam meg. És magamtól is láttam, mennyit fejlődtek azok a játékosok, akik fiatalként légiósnak álltak, például Ligetvári Patrik, Máthé Dominik vagy Szita Zoltán, és biztos voltam benne, hogy előrelépés lesz, ha külföldön folytatom a pályafutásomat.

– A Stuttgarton kívül volt más ajánlata?
– Ha jól emlékszem, két francia klub is érdeklődött irántam, de az egyik csupán a 2022–2023-as idénytől szeretett volna a keretében látni, engem pedig valójában csak a Stuttgartba szerződés foglalkoztatott. A Bundesliga a világ legerősebb kézilabda-bajnoksága, és tényleg, minden héten vért izzadunk, olyan kiélezett mérkőzéseket játszunk.

– Mi volt új Németországban ahhoz képest, amit itthon megszokott?
– A tempó – és nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken is. Alapvetően több lerohanásos szituációt gyakorlunk, de ez is változhat időnként, mert van olyan hetünk, hogy háromszor is pályára kell lépnünk, így közte nem marad idő másra, csak taktikai edzésekre. Ami még szembetűnő volt, az a mentalitás és a keménység, a testi kontaktok intenzívebbek, az ütközések durvábbak, és a játékvezetők jobban meg is engedik, mint itthon vagy akárhol máshol. A spanyol csapattársaim szokták mondani, hogy ami Spanyolországban kétperces kiállítást ér, azt itt le sem fújják.

– A pályán kívül is nagyon más volt?
– Mielőtt kiköltöztünk, sokan mondták, hogy a németek érdekes emberek, néha kissé mogorvák – de én egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Stuttgarttól húsz kilométerre lakom a nagyjából Csurgó méretű, ötezer lakosú Hohenackerben, amelytől alig hét kilométerre, a szomszédos településen, Bittenfeldben van az edzőcsarnokunk, ott tartjuk a tréningeket. Csak a mérkőzéseinket játsszuk Stuttgartban, a hatezer nézőt befogadó Porsche-Arenában, amelyben zárt kapuk mögött játszottunk, amikor a koronavírus-járvány alatt kimentem, de ebben az évben már átlagosan négyezres volt a nézőszámunk. Az emberek kedvesek, a környékünkön mindenki segítőkész, például a főbérlőm segített nekünk a biztosítást elrendezni, és minden apró dolgot, mert elsőre nem tudtuk, kihez forduljunk, hova menjünk. A csapattársaim is rögtön nyitottak felém, így gyorsan sikerült beilleszkednem. Jól érezzük magunkat, még ha időnként van is honvágyunk, hiszen azért jó hazajönni néha, de egyáltalán nem gondolkozom azon, hogy egyhamar feladjam a légióséletet.

– Milyen gyakran jár haza, Magyarországra?
– Félévente talán kétszer, de leginkább a válogatott miatt. Azon kívül ritkán akad egy-egy hosszú hétvége, amikor haza tudunk ugrani.

– Mennyire tanult meg németül?
– Amikor kijöttem, egyáltalán nem beszéltem a nyelvet. Azzal kezdtem, hogy megtanultam az alapokat, el is kezdtünk kint nyelvórára járni, az első időszakban csak ketten a kapusedzővel. A kézilabda nyelvét persze néhány hónap alatt megtanultuk, hiszen az edzéseket németül tartják, de az első év azért nem volt könnyű, úgy éreztem, az órákon kevesen vagyunk, és lassan fejlődünk. Most már többen, öten-hatan vagyunk együtt, többet tudunk kommunikálni egymással, aminek köszönhetően mindent megértek, kivéve, ha nagyon gyorsan beszélnek. És vannak olyan helyi dialektusok, amiket szerintem még a németek sem mindig értenek meg egymás között. Nemrég mondtam az egyik csapattársamnak, hogy ezt meg ezt az embert egyszerűen nem értem, mire mondta, hogy nyugodjak meg, ő sem érti egy szavát sem. De a tisztább, lassúbb beszédre már rááll a fülem, a meccsek végén, amikor időnként fel kell menni a VIP-páholyba a szponzorokkal beszélgetni, már igyekszem németül társalogni.

– A német mentalitásból is ragadt valami önre?
– A pályán nem sokat kellett változnom, amúgy is olyan voltam, hogy mentem előre leszegett fejjel, akár a falig is. Arrafelé, ahol mi lakunk, nagyon precízek az emberek, azt mondják, ez Németország egyik leggazdagabb része, itt van a Mercedes- és a Porsche-gyár. De mindent összevetve úgy érzem, nagyjából maradtam olyan, amilyen mindig is voltam.

– Miben fejlődött a legtöbbet?
– Talán mentálisan erősebb lettem. Ez abban nyilvánul meg leginkább, hogy ha hibázom, rögtön el tudom engedni és ugyanúgy koncentrálok tovább. Régebben előfordult, hogy ha nem jött össze valami, el tudtam keseredni, ami a teljesítményemre is rossz hatással volt. De a Bundesliga megtanított felállni akkor is, ha nem megy a játék. Kiegyensúlyozottabb lettem a pályán, úgy érzem, stabilan tudok hozni egy jó szintet, akár huzamosabb ideig is. A külső lövéseket talán jobban erőltethetném, nem csak a betöréseket, de ebben is lépegetek előre, már többet vállalkozom. Kint profibb az életmód, amit el is várnak, és ami szerintem elsősorban annak köszönhető, hogy légiósként egyedül vagyok, kevesebb dolog vonja el a figyelmem, jobban tudok magamra figyelni.

– Mit tart az erősségének?
– Szerintem az egy az egy elleni játékom mindenképpen az, a betörés és talán a gyorsaságom. A támadásokat jobban szeretem, mivel nem vagyok valami nagydarab, inkább szélen védekezem. Tavaly sokat játszottam hátul is, a lerohanások miatt a fal szélén, idén azonban kevesebbet raktak be védekezni, inkább a szélsőket játszatta az új edző. A válogatottban irányítóként a szélen szoktam védekezni és szervezni a gyors lerohanásokat.

– Klubjában kijönnek az új edzővel?
– Az első évben nem volt könnyű, de a másodikban sokkal egyszerűbb lett minden, már csak azért is, mert nem voltam újonc. Az első idényem kissé hullámzó volt, de éreztem a bizalmat, a második viszont kifejezetten jól alakult, és Roi Sáncheznél első számú irányító lettem. Tavaly októberben azonban edzőváltás volt a klubnál, egy korábbi Stuttgart-játékos, Michael Schweikardt ült le a kispadra, akit egyelőre az idény végéig neveztek ki. Az érkezésével valamelyest megváltoztak a szerepek, igyekszik jobban forgatni a csapatot, ezért hol én kezdek, hol a másik irányító, a német Max Häfner, de szeretném az új edzőnél is kiharcolni, hogy stabil kezdőjátékos legyek.

– Van olyan csapattársa, akivel többet barátkozik a pályán kívül is?
– Nem sokat bandázunk, mert aránylag messze lakunk egymástól, de vannak, akikkel együtt megyünk meccsre, vagy együtt vacsorázunk. Ilyen a két spanyol játékos, a balszélső Daniel Fernández és a jobbszélső Jorge Serrano, valamit a szlovén kapus, Miljan Vujovic.

– Meddig képzeli el a légióséletet?
– Nehéz a biztosat bizonytalanra cserélni, és légiósnak állni egy másik országban a kényelmes magyar bajnokság után, de a fejlődés szempontjából mindenképpen jó döntés külföldön is kipróbálni magát az embernek. Egyelőre szeretnék a Bundesligában maradni, esetleg, ha úgy alakul, egy Bajnokok Ligája-szereplő egyesülethez igazolni, mert ki szeretném próbálni magam az első számú európai kupasorozatban is, bár ahhoz azért még sokat kell dolgoznom. De jelenleg nem nagyon érdekel más bajnokság, csak a német!

– Marad ideje másra is a kézilabdázáson kívül?
– Van egy kiskutyánk, a Monti nevű toy uszkár, és ha otthon vagyok, sokat foglalkozom vele. A számítógépes játékok is teljesen kikapcsolnak, interneten ebben a formában is tartom a kapcsolatot egy csurgói baráti társasággal, játszunk és közben fülhallgatón beszélgetünk. Szeretjük a League of Legendset és a lövöldözős játékokat, csapatban nyomjuk, ami egy kicsit taktikai jellegű is, általában öt öt ellen, de volt, hogy tízen is összegyűltünk. Szeretek focizni vagy dartsozni, van egy táblám otthon, amit mostanában bevittem az öltözőbe, és ott játszunk a csapatársaimmal. Hiszen egyedül az sem valami izgalmas...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 7-i lapszámában jelent meg.)