Férfi kézi: A Veszprém elleni vereség után hajnali 5-ig nem tudtam aludni – Radivojevics

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.08. 11:30
null
Radivojevicsnek nem volt olyan mérkőzése, amely után ennyire szégyellte volna magát (Fotó: pickhandball.hu)
Mint beszámoltunk róla, húsvéthétvégén rendezik meg a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét a Veszprém, a Szeged, a Tatabánya és a Dabas részvételével. A szegediek jobbszélsője, Bogdan Radivojevics az M4 Sportnak adott interjújában beszélt a céljairól az MK-ban, valamint a Veszprém ellen elszenvedett Bajnokok Ligája-vereség csapatra gyakorolt hatásáról is.

„Nem lesz könnyű, hiszen a Dabasnak nincs mit vesztenie és ez csak egy meccs, bármi megtörténhet. Minden tiszteletem az ellenfelünkké, de úgy gondolom, mi vagyunk a jobb csapat és ezt meg kell tudnunk mutatni a pályán az első perctől. Meg sem fordulhat a fejünkben, hogy legyőzhetnek minket. Ha ezt engedjük, problémát okozhatnak” – mondta el a 30 éves játékos az elvárásait az M4 Sportnak.

Radivojevics arról is beszámolt, milyen hatással volt rá és a csapattársaira a 36–23-as veszprémi győzelemmel záruló szegedi mérkőzés a Bajnokok Ligájában:

„A karrierem során nem volt olyan mérkőzésem, amely után ennyire szégyelltem volna magam. A meccs után hajnal négyig-ötig nem tudtam aludni, biztos vagyok benne, hogy a többiekkel is így volt. A vereség benne van, de ilyen hozzáállással nem léphetünk pályára, főként egy ilyen kiemelten fontos mérkőzésen.”

A jobbszélső azt is elárulta, hogyan próbálják túltenni magukat a történteken:

„Profi sportolóként tovább kell tudnunk lépni. Tovább kell dolgoznunk és harcolnunk, el kell felejtenünk a negatív dolgokat és megpróbálni fejlődni, jobbá válni minden egyes nap. Azóta sokat beszélgettünk a csapaton belül és tisztáztuk, ilyen soha többet nem fordulhat elő. Hinnünk kell magunkban és egymásban.”

A szerb a negatív élmények után megnyugtató szavakkal szólt a csapat rajongóihoz:

„Biztos vagyok benne, hogy a négyes döntőben egy másik Szegedet láthatnak a szurkolók. Először a Dabas ellen, aztán remélem, a döntőben is.”

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, GYŐR
SZOMBAT
ELŐDÖNTŐ
13.30:
Telekom Veszprém–Mol Tatabánya KC (Tv: M4 Sport+)
16.00: Dabas KC–OTP Bank-Pick Szeged (Tv: M4 Sport+)
VASÁRNAP
A 3. HELYÉRT
14.15:
az elődöntő vesztesei (Tv: M4 Sport+)
DÖNTŐ
17.00:
az elődöntő győztesei (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Kiengedte a legvégén a kezéből a győzelmet a Szeged a Barca ellen

Kézilabda
2025.02.27. 20:25

Bodó Richárd: Rendkívül fontos hatvan perc vár ránk

Kézilabda
2025.02.27. 10:19

Nagy lehetőséget szalasztott el a Szeged a továbbjutásra: háromgólos vereség a Nantes otthonában

Kézilabda
2025.02.19. 22:21

Bravúrpontokért utazott Nantes-ba az OTP Bank-Pick Szeged

Kézilabda
2025.02.19. 06:40

A Tatabánya kikapott a NEKA-tól; simán nyert a Szeged a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.02.15. 20:44

Váratlan vereséget szenvedett a Szeged a csoportutolsótól a BL-ben, még nem biztos a továbbjutása

Kézilabda
2025.02.12. 20:26

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17

Férfi kézilabda NB I: mezőnyjátékos is állt a Bányász kapujában – kettővel nyert Tatabányán a Szeged

Kézilabda
2025.02.08. 18:00
Ezek is érdekelhetik