Női kézi-vb: teljes a mezőny, megvan a kalapbeosztás

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 15:06
null
A magyar csapat csütörtökön tudja meg, kikkel lesz egy vb-csoportban (Fotó: Földi Imre)
Szabadkártyásként Izland és Ausztria vehet részt a 2023. november 29. és december 17. között Norvégiában, Dániában és Svédországban rendezendő női kézilabda-világbajnokságon, amelynek hétfőn nyilvánosságra hozták a kalapbeosztását is.

A sorsolást július 6-án, csütörtökön 15.30-kor tartják meg Göteborgban, igaz, a csapatok egy része már tudja, melyik csoportba kerül, a szervezők ugyanis nyolc európai válogatottat hozzárendeltek egy-egy helyszínhez, egyúttal csoporthoz.

Érdekes, hogy nem mindegyik ilyen válogatott első kalapos, a spanyolok ugyanis a másodikból kerültek fixen a G-csoportba – így viszont adott, hogy az egyetlen nem helyhez között A-csoportos együttes, azaz Brazília kerül a spanyollal azonos csoportba.

A magyar válogatott 2. kalapos, és annyi biztos, hogy az elsőből nem a brazilokat kapja.

A csapatokat 8, egyenként 4 csapatos csoportba sorsolják, amelyekből 3-3 válogatott jut a középdöntőbe. A középdöntőben 4, egyenként 6 csapatos csoportban folytatják a tornát az együttesek, a középdöntő-csoportok első 2-2 helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A világbajnokság győztese kijut a 2024-es párizsi olimpiára (amennyiben a vb-t Franciaország nyeri, ez esetben a vb-ezüstérmes szerez kvalifikációt), a 2–7. helyezettek 2024 tavaszán olimpiai selejtezőt játszhatnak

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A CSAPATOK KALAPBEOSZTÁSA
1. kalap:
Norvégia, Dánia, Montenegró, Franciaország, Hollandia, Svédország, Németország, Brazília
2. kalap:
Szlovénia, Spanyolország, Horvátország, MAGYARORSZÁG, Dél-Korea, Románia, Lengyelország, Csehország
3. kalap: Szerbia, Japán, Ukrajna, Grönland, Argentína, Angola, Kína, Kamerun
4. kalap: Kongó, Szenegál, Irán, Chile, Paraguay, Kazahsztán, Ausztria, Izland

A MÁR ISMERT CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport, Göteborg:
Svédország
B-csoport, Helsingborg: Montenegró
C-csoport, Stavanger: Norvégia
D-csoport, Stavanger: Franciaország
E-csoport, Herning: Dánia
F-csoport, Herning: Németország
G-csoport, Frederikshavn: Brazília, Spanyolország
H-csoport, Frederikshavn: Hollandia

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: Folyamatosan zárkózunk az elithez

Kézilabda
2025.04.17. 14:43

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
2025.04.17. 09:34

Közös álmuk a budapesti négyes döntő – így él Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra Metzben

Kézilabda
2025.04.15. 09:49

Golovin szerint már van olyan újonc, aki bejátszotta magát a női kéziválogatottba

Kézilabda
2025.04.15. 09:18

Újabb magyar győzelem a brazil női kézilabda-válogatott ellen

Kézilabda
2025.04.12. 18:46

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

Ezzel a videóval búcsúztatta három ikonját az MKSZ

Kézilabda
2025.04.11. 10:19

„A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!”

Kézilabda
2025.04.11. 10:08
Ezek is érdekelhetik