Kézilabda: zene, könyvek, marhasült és Fradi – Németh András 70 éves

Beleszületett a kézilabdába, édesapja a Goldbergerben volt szakosztályvezető, nővére a csapat játékosa, az edző pedig Török Bódog. Nem mellesleg a legendás kapitány nevét viselő életműdíjat vehette át tavaly, ez is kapcsolódás.

Jó játékos volt, a másodosztályú III. Ker. TTVE-ből ifiválogatott lett, majd 1975-ben a Fradiba került – nagy találkozás volt. Négy évig játszott a klubban, kettőt stabilan, kettőt vállsérüléssel – ez döntött a búcsúról.

A pályán, mert azonnal edző lett az ifiknél – a fiúknál, ezt hozzá kell tenni. Ugyanis akkoriban (még) esze ágában sem volt lányokkal dolgozni, jellemző, hogy az Építők női csapatától inkább elment a másodosztályú Újpesti Dózsához. Megjegyzem, az NB I-be vezette őket.

A sorsfordító év: 1992. Akkor lett a Fradi-lányok mestere (az 1985-ös beugrás után), akkor kezdte el a munkát a „gyufaskatulyaként” vagy faházként elhíresült régi csarnokban. A ferencvárosi másfél évtizedet három korszakra osztja. Nálunk az első a meghatározó: „A tizenkettedik helyre süllyedő Fradit sikerült felhoznom, a csapat Kökény Bea, Farkas Andrea, Farkas Ágnes és Pádár Ildikó vezérletével négy bajnoki aranyérmet nyert. A legjobbak közé tartozott Fiedler Adrienn és Fiedler Erika is, de Szarka Évát, Tóth Beát és a többieket is sorolhatnám, mert fantasztikus együttes volt” – mondta.

A másodikban Siti Eszter vitte a prímet, ott volt még Farkas Ágnes, Kirsner Erika, Lőwy Dóra, Sugár Tímea, a harmadikban pedig Tóth Tímea és Szamoránsky Piroska. A kiemelés önkényes – a lényeg ugyanis az FTC.

„Időközben sok minden változott, a Fradi mint klub már nem a régi, alig van nyoma annak az összetartásnak, amely egykor jellemző volt rá. Mi azonban megpróbáljuk megőrizni a családias légkört, nem feledkezünk meg azokról az emberekről, akik sokat tettek a csapatért. Visszavonult játékosaink közül immáron vezetőként fontos tagja a csapatnak Kökény Bea, s itt ténykedik Pádár Ildikó, Szarka Éva, Tóth Bea és ­Fiedler Erika is” – magyarázta, és a végére egy fontos mondat: „Ők fontos szereplői annak, amit a mi közösségünk szimbolizál.”

Rosszul tűrte a vereségeket. Amikor 1997-ben a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben Trondheimből döntetlennel jött haza a csapat, majd bajnokin kikapott Dunaújvárosban, úgy érezte, vége mindennek, azt is mondta, soha többé nem nyernek a lányok. Aztán a csapat úgymond leiskolázta mesterét, hiszen a hazai visszavágón levegőhöz sem engedte jutni a Byasent, s a négy közé jutott. A CSAPAT – emeljük ki, mert a lányok megérdemlik a nagybetűs megkülönböztetést.

Tizenöt esztendőt töltött el a Ferencvárosnál, ott, ahol a kispadon, a kispályás játék térnyerése (1960) óta összesen nyolc edző volt hivatalban, közülük Elek Gyula, Németh András és Elek Gábor több mint ötven esztendőt. És az sem véletlen, hogy a váci kézilabda apostolaként a napokban éppen Elek Gábort hívta meg, hogy beszélgessen el a klub akadémistáival.

Külföldön is dolgozott, a südstadti sztárcsapat, a Hypo edzője volt kétszer is. „A Fradiból az anyagi nehézségek miatt nagyon nehéz szívvel jöttem el. Tizenöt év csak tizenöt év... Akkor úgy gondoltam, kipróbálom magam más közegben is, igyekszem rácáfolni azokra, akik szerint én csak a Fradiban és a Fradival tudok eredményes lenni.”  Ráadásul: „Nagyon sokat tanultam Südstadtban, megismertem ezerféle játékos és náció gondolkodását, mentalitását, lelkét. Emiatt ma már teljesen másként látok bizonyos kérdéseket” – emlékezett.

Éppen ezért sajnálta, hogy a Hypo előtt volt szövetségi kapitány. Pedig a siker nem kerülte el, a szentpétervári világbajnokságon (2005) harmadik lett a válogatott. Az elődöntőben a románok győztek le minket, nem véletlenül. Kimaradtak a ziccerek, és „A bírók felfogása sem nekünk kedvezett. Erősebb szavakkal: meglepett a svéd játékvezetők ellenszenve” – nyilatkozta. Ilyen finoman ritkán kritizál egy edző rögtön a lefújás után. Viszont a bronzmeccsen az olimpiai bajnok Dániát győzték le a lányok – a siker egyértelmű.

A világbajnokság tanulsága máig ható: „Legerősebb vetélytársaink a beállók játékára alapozzák a taktikájukat, megjegyzem, ezt az irányt nekünk is jó lenne követni. A továbblépést főleg ezen a poszton képzelem el” – magyarázta, de ugyanezt megfogalmazta frappánsan is: „A rossz beállónál nincs rosszabb, ő a hetedik védő.”

Hiába megszállott edző, figyel a hétköznapokra. És persze az ünnepekre. A szentpétervári világbajnokságról néhány nappal karácsony előtt jött haza a csapat. Németh András készséggel elmondta az újságírónak, mi lesz otthon az ünnepi menü (halászlé, rántott ponty), de hozzáteszi: „Szentpétervárról hoztam sokféle kaviárt, ám ez csak arra volt jó, hogy ismét rájöjjek: a rántott ponty az igazi!”

És ha már a konyhánál tartunk, végezetül idézem évtizedes barátját, a szintén mesteredző Köstner Vilmost, aki így jellemezte a közöttük lévő erős köteléket: „Azonos az érdeklődésünk és a világlátásunk, hasonló könyveket olvasunk és zenét hallgatunk, szeretjük a szép kerteket és a marhasültet.”

És persze a kézilabda imádata.

A vér nem válik vízzé.