Jól úsznak a mély vízben – Momir Ilics és Gulyás Péter tíz éve dolgozik együtt a Veszprémért

– Mit jelentett a Barca elleni idegenbeli győzelem önöknek?
Momir Ilics:  Megmutatta, hogy megéri keményen dolgozni és meghozni a szükséges áldozatot, mert ha mindennap beleadsz mindent, meglesz a gyümölcse, csak várd ki. Több mint két éve irányítjuk ezt a csapatot Gulyás Péterrel, és mindig az lebegett a szemünk előtt, hogyan lehetnénk még sikeresebbek. Persze a kisebb győzelmeket is megünnepeljük, a Barca elleni siker történelmi volt a klubnak is, és jó visszaigazolás nekünk. De attól még ez is csak egy mérkőzés és győzelem volt, két pontnál nem adtak többet ezért sem.
Gulyás Péter:  1997 óta vagyok a klubnál, és emlékszem, egy évvel később volt egy olyan meccsünk, amikor vezettünk is Barcelonában, de végül kikaptunk, és kiestünk a Bajnokok Ligájából. Azt még gyerekként éltem át, sokként hatott rám, azóta pedig sohasem vezettünk, és persze nem is nyertünk ott, úgyhogy nekem személy szerint huszonhat éve ez volt az első olyan alkalmam, amikor Barcelonában végre módom volt ünnepelni. Azért is különleges érzés volt, mert senki sem látja, hogy akik a csapat mellett dolgoznak a háttérben, mennyi mindent megtesznek azért, hogy eredményes legyen.

– Nem érzik úgy, hogy ezzel a győzelemmel edzőként is magasabb polcra kerültek?
Ilics: Inkább azt mondanám, hogy összeállt az a csapat, amellyel elképesztő munkát végeztünk az elmúlt három hónapban, és kiderült, hogy ha jó napunk van, képesek vagyunk ilyen teljesítménnyel kirukkolni. Azért sem szeretek nagy szavakat használni, mert mi, edzők pontosan tudjuk, milyen hosszú az idény, hogy nem lehet a teljesítményt végig ilyen magas szinten tartani, bármikor jöhet hullámvölgy, s a mi dolgunk az, hogy ezt valahogyan kiküszöböljük. Kicsit aggódtam is, hogy miként reagálunk a Barca elleni győzelem után, jól játszunk-e majd a hétvégén a Budakalász ellen a bajnokságban.
Gulyás: Több mint két éve dolgozunk ezzel a csapattal, és hétről hétre edzőként is fejlődünk, minden edzésen és meccsen tanulunk valamit, amit a következőn próbálunk hasznosítani. Huszonnégy órában kell foglalkoznunk a játékosok testi-lelki problémáival, észrevenni, mikor fáradtak, mikor kell őket a pályán tartani, mikor kell lehozni, ez rengeteg kommunikációval jár. Mindig az a legfontosabb, hogy meccsről meccs­re fejlődjünk, tanulva az elkövetett hibákból. A játékosokkal nap mint nap tudatni kell, hogy a csapatmunka a legfontosabb, és hogy ez mennyire működik, bizonyítja az izlandi Bjarki Már Elísson esete, aki a Barca ellen vállalta, hogy nem lő gólt, de rohant vissza védekezni, mert a csapatnak erre volt szüksége. És ez a fajta csapatmunka igaz ránk is.

– Mi volt az oka, hogy a Barca ellen ennyire tökéletesen működött minden?
Ilics:  Azért nem a semmiből jött ez a teljesítmény, voltak hasonlóan szép sikereink korábban is, például a BL-nyitányon a Magdeburg ellen. Ilyen szintű csapatok ellen tökéletes napot kell kifognod, hibátlan játékot kell nyújtanod, de a hazai bajnokságban ugyanúgy meg kell találnunk az ellenfél gyenge pontjait, mint a Barca ellen. Ezt állandóan sulykolom a srácokba, és ezt csinálom az évad végéig.

– Miért tudnak ilyen jól közösen dolgozni?
Gulyás: Már tíz éve – hat esztendeig játékosként, s négy éve edzőként –, hogy mindketten a kézilabdázásért és ezért a klubért élünk-halunk. Az utánpótlásban kezdtünk edzőként dolgozni, és ha valaki játékosként alázatosan dolgozik a sikerért, az a pálya szélén is így folytatja.
Ilics:  Régóta ismerjük egymást, és szerintem fontos, hogy másmilyen a személyiségünk. Nem titok, és nem is akarom reklámozni magunkat, de amikor a klubvezetőség két és fél éve felkért minket, hogy vezessük a felnőttcsapatot, mindketten készen álltunk rá. Ettől még persze bele kellett ugranunk a mély vízbe, amit viszont habozás nélkül megtettünk, és még most is úszunk.

– Az idényben egy vereségük volt, a dán GOG ellen. Milyen tanulságot szűrtek le belőle?
Ilics: A vesztes meccsekből nagyon sokat lehet tanulni, de a győzelmeknek is van tanulságuk, például hogyan készültünk fel, hogyan kezeltük a meccset. A mi esetünkben az volt a szerencse, hogy a GOG elleni zakó után egyből tudtuk, mit rontottunk el, megbeszéltük a játékosokkal, hogy rendben, elhasználtunk egy jokert ebben a kártyajátékban, de ezentúl minden meccset úgy kell játszanunk a Bajnokok Ligájában, mintha a döntő lenne.
Gulyás: A címvédő Magdeburg elleni győzelem után elhittük, hogy nagyon jók vagyunk, és ilyenkor előbb-utóbb mindig kapsz egy pofont, mi Gudméban szaladtunk bele. A vereség után a csapat elkezdett még keményebben edzeni. Nekünk pedig meg kell találnunk azt a módszert, hogy az edzésmunka eredményét a játékosok a pályán hozzák ki magukból, hogy folyamatosan átlag feletti teljesítményt nyújtsanak. Hogy minden mérkőzésen bizonyítsunk. Az ilyen játékosokat nem könnyű folyamatosan arra motiválni – senkit sem lebecsülve –, hogy a NEKA, a Dabas vagy a Budakalász ellen is ugyanolyan erőbedobással küzdjenek, mint a Barca vagy a Magdeburg ellen. A bajnoki meccsen nem adhatják a tudásuk harminc százalékát, mert fejreállás lehet a vége, mint tavaly a NEKA ellen, vagy korábban Bukarestben. Ma már mindenki tud kézilabdázni, és ha jó napot fog ki a rivális kapusa, máris bajban vagy. Rá kell venni a srácokat, hogy ezeket a meccseket is ugyanolyan fontosnak tartsák, mint a nagy rangadókat.

– Az elmúlt években sokat változott a Telekom Veszprém kerete. A mostani az a gárda, amilyet mindig is akartak?
Ilics: Így van. Sok kézilabdázó megfordult itt az elmúlt két és fél évben, sokat változott a keret. Meg kellett találni és megszerezni azokat a játékosokat, akiknek megvan a tudásuk, a tapasztalatuk, és jó korban vannak, ez pedig hosszú időt vett igénybe. Nem elég jól játszani, sikeréhes embereket kerestünk, akikről tudtuk, hogy nem lesz velük gond, mert mindent beleadnak. És hogy a csapatépítés sikerült-e, arra a szurkolóinknak csak a győzelmekkel tudunk válaszolni, mással nem.
Gulyás: Nagy Lászlóval hárman már két éve építjük ezt a csapatot. Fiatalítással indult, de a fiatalok most is hozzánk tartoznak, részei a tervnek, hiszen jelenleg kint vannak tanulni és fejlődni a lengyel, a norvég és a spanyol bajnokságokban. A tatabányai Andrej Pergelt vissza lehet hozni, ha olyan szinten lesz, ahogyan Lukács Pétert, Fazekas Gergőt, Palasics Kristófot, róluk el tudom képzelni, hogy néhány év múlva olyan szinten lesznek, hogy nálunk játszhatnak. De azt is látni kell, hogy egy fiatalt beépíteni egy Veszprém-szintű topcsapatba jelen pillanatban a tudásbeli nagy szintkülönbség miatt nemigen lehet.

– Néhány éve még mindketten aktívan kézilabdáztak. Fiatal edzőként milyen a kapcsolatuk a játékosokkal?
Ilics: Bevallom, az első évben sok problémám volt azzal, hol húzom meg a határt, mikor vagyok haver és mikor edző, hiszen a keret hetven százalékával még együtt játszottam Veszprémben. Mára ez teljesen megváltozott, tanultam a hibáimból, tudják, hogy én vagyok az edző, és bármiről beszélgethetünk, de nem vagyunk haverok. Eleinte az is előfordult, hogy legszívesebben bementem volna a pályára, hogy megcsináljam én, amit kértem, most már nyilvánvaló, kint segítek, de bent a játékosaimnak kell megoldaniuk. Az én feladatom, hogy felébresszem őket és megtaláljam, mikor kell keményen rájuk szólni, mikor kell „megsimogatni” őket, hogy az edzésekre száz százalékig motiváltan érkezzenek, és ezt a hozzáállást megőrizzék a meccsekre is. Mondjuk, a szurkolóink amúgy sem hagynák, hogy megnyugodjunk, még akkor sem, ha tíz góllal vezetünk.
Gulyás: A másodedzőnek mindig más kissé a szerepe – úgy gondolom, alapjában jó a kapcsolatom a játékosokkal. De nem könnyű a helyzetünk, mert nekünk kell hajtanunk őket, és tudatnunk velük, hogy nem elég a hetven százalék. De mivel vevők rá, jól működik. Ha bármire szükségük van, sokszor engem kérnek meg, hogy beszéljek Momóval, de tudják ők is, mikor lehet kérni, és mi tudjuk, mikor lehet adni. Már van köztünk legalább tízévnyi különbség, ami egyfelől nem sok, mert még értjük a játékosok problémáit, emiatt könnyebben tudunk együtt dolgozni, és persze a közös sikervágy is összeköt minket.

– Nem érzik, hogy nagyobb lett a nyomás? A Barca elleni siker után minden vereség még nagyobb kudarcot jelentene.
Ilics:  Én nem érzek nagyobb terhet magamon. Edzőként az a mottóm: ha valami nehéz, akkor az jó. Bízom benne, hogy ezután nem lesznek mélyebb hullámvölgyeink, és mivel az évad hosszú, nem ünnepelhetünk semmit sem túl sokáig, mert tovább kell dolgoznunk azért, hogy a Barca elleni győzelemnek tényleg legyen értéke. Az elvárás pedig hozzátartozik ehhez a munkához, az elmúlt két és fél évben ezt már megtanultuk. Nincs ezzel semmi gond, a nagy célok mindig nagy nyomással járnak. Sokan kérdezték már, hogy a Veszprém edzőjének lenni mekkora nyomás, de sohasem értettem ezt igazán, hiszen régóta a klub kötelékében vagyok, és mindig is az volt a cél, hogy megnyerjük a bajnokságot, a kupát és bejussunk a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Tíz év alatt volt időm hozzászokni. A siker pedig nem az én sikerem, hanem a mi sikerünk, a klub sikere, Veszprémben csak közösen lehet gondolkodni. Itt mindenkinek ugyanaz az álma már régóta, és én lennék a világon a legboldogabb fickó, ha játékosként nem is, de edzőként a Bajnokok Ligája-győzelem részese lehetnék ezzel a klubbal. Akkor akár vissza is vonulhatnék! Na jó, azt azért nem... (Nevet.)
Gulyás: Nyomást én sem érzek. Minden nap a csapatért, a klubért és a szurkolóinkért dolgozunk, az adja az extra motivációt, hogy jobbak és jobbak legyünk. A szurkolók olykor csalódottak, ha azt látják, a csapat nem küzd, esetleg nem tíz góllal ver meg valakit, de ezt sem nevezném nyomásnak. A drukkereink rengeteg pénzt és időt áldoznak azért, hogy kövessenek minket Európa-szerte, így szerintem érthető, ha valami nem tetszik nekik, annak hangot is adnak. Megértem őket, hiszen én is itt születtem, itt nőttem fel, világéletemben ennek a csapatnak szurkoltam. De nekik is meg kell érteniük, hogy akárcsak egy cégben, itt sem egy hónap alatt kell az egész éves termelést előállítani. Hosszú az idény, és arra kell koncentrálni, mi lesz majd a végén. Mindenki arról beszél, hogy a Veszprém majd megnyeri a Bajnokok Ligáját, de sohasem volt még ilyen sűrű a mezőny, és ez egyébként sem így működik. Nem tudhatjuk, a januári világverseny vagy az olimpiai selejtező után hogyan kapjuk vissza a játékosokat. Mindenki ott akar lenni Párizsban a sportág legrangosabb eseményén, és aki kijut, az szárnyalni fog, de aki nem, azzal az érzéssel tér vissza, hogy a pályafutásában valamit elveszített. Őket kicsit újra kell építeni, ami a legnehezebb feladat márciusban, pedig akkor van a Magyar Kupa, akkor kell bejutni a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Ott lesz tizenhat különféle érzelmi hátterű ember, lesz, aki boldog, lesz, aki nem, van és lesz, aki semleges, ezt kezelni kell. Hiába vertük meg most a Barcelonát, a lényeg, hogy mi lesz majd márciusban és áprilisban, amit lehetetlen megjósolni, ezért felesleges is Bajnokok Ligája-győzelemről beszélni. Jósolni nem tudunk, nem is akarunk, sokat dolgozni viszont igen.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 18-i lapszámában jelent meg.)