TÖBB SZEMPONTBÓL IS SPORTTÖRTÉNELMI jelentőségű a magyar férfi kézilabda-válogatott szereplése a németországi Európa-bajnokságon, nemcsak azért, mert az ötödik helyen végzett Chema Rodríguez együttese, és az elmúlt harminc évben még nem szerepeltünk jobban. Csapatunk sosem játszott még nyolc mérkőzést kontinensviadalon, és sosem szerzett egy tornán 228 gólt – persze a kilencvenes években, a tizenkét csapatos lebonyolítás idején erre lehetősége sem volt, akkoriban a győztesnek is csak hét meccse volt összesen.
A magyar együttes sosem zárt még öt győzelemmel az Eb-k történetében, négyszer szerzett hármat (1994, 1998, 2008 és 2020), és ebből csak egyszer végzett pozitív mérleggel, 2008-ban Norvégiában, amikor három győzelme mellett egy döntetlent és két vereséget tudott felmutatni – valamint eddig az volt az egyetlen Eb, amelyen válogatottunk pozitív gólkülönbséggel zárt (+3). 2024-ben valamennyi eddigi rekordot sikerült átadni a múltnak: öt győzelem, három vereség és plusz négyes gólkülönbség.
Ha reálisan nézzük a helyzetet, eljutottunk arra a pontra, hogy a gárda a három, a mezőnyből egyértelműen kiemelkedő együttesen, Franciaországon, Dánián és Svédországon kívül bárkivel fel tudja venni a versenyt, és eséllyel száll harcba a győzelemért. Egyetlen olyan vesztes mérkőzésünk volt az elmúlt két hétben, amelyet megnyerhettünk volna (az Ausztria elleni találkozó), de hullámzó teljesítményről egyáltalán nem beszélhetünk, azon a találkozón is csak egy góllal volt jobb az ellenfél.
Az összképen pedig sokat javít, hogy ezen az Eb-n olyan ellenfelek végeztek mögöttünk, mint Szlovénia, Portugália, Norvégia, Izland, Horvátország, Hollandia, Spanyolország és Lengyelország.
De talán a legnagyobb előrelépés, hogy ezúttal mi nyertük meg az olyan meccseket, amelyeket eddig általában elveszítettünk: Montenegró, Szerbia, Horvátország és Szlovénia ellen is mi voltunk az erősebbek a kiélezett hajrában, míg Izlandnak ezúttal sem volt esélye ellenünk, hiába áll jobb egyéni képességű játékosokból. Ennek mentális oka van, éppen az, amit annyira hiányoltunk az elmúlt években. Egészen elképesztő elszántságot mutat, hogy a szlovénok elleni „roncsderbit” képesek voltunk a magunk javára fordítani, holott szinte végig a kezükben volt az irányítás, a végén azonban éppen ők veszítették el a fejüket. Csapatunk láthatóan mentális és fizikai szinten is előrelépett, előbbi főleg Chema Rodríguez, utóbbi az erőnléti edző, Tord Ellingsen érdeme.
Érdemes még megemlíteni a keret összetételét. Megvannak a megbízható embereink, élükön világklasszisunkkal, a beálló Bánhidi Bencével, de a szakmai stáb jó érzékkel adott lehetőséget a fiataloknak, még akkor is, ha nyilván kicsit kényszer is szülte a bátorságot, hiszen más lehetősége nem nagyon volt. Rengeteg kétely fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen erős Eb-n vajon nem lesz-e lyukas a kapus- és a szélsőposzt, hiszen zömmel fiatalokat vittünk magunkkal Münchenbe, majd Kölnbe. De a fiatalok nemcsak helytálltak, hanem kifejezetten jó teljesítményt is nyújtottak, nem ijedtek meg az ellenféltől, nem nyomta őket agyon a teher.
Palasics Kristóf kiválóan mutatkozott be felnőtt világversenyen, és óriási ötlet volt reaktiválni Bartucz Lászlót, aki a legjobb kapusunk volt az Eb-n, fanatizmusára nagy szükség volt és lesz. A jobb szélen most már teljesen reális alternatívának tűnik az Imre Bence–Krakovszki Zsolt tengely, a bal oldalon ezúttal is végig játszott Bóka Bendegúz, akire még sokáig lehet számítani, de kell neki egy poszttárs, Krakovszki Bencét ki lehetett volna próbálni. Irányítóban Fazekas Gergő kitűnően játszott, ez a torna áttörés volt, ezentúl biztosan nem epizódszerep jut neki a felnőttválogatottban. Az Eb választ adott arra a gyötrő kérdésre is, mi lesz, ha Mikler Roland és Lékai Máté visszavonul a válogatottságtól, amire a párizsi olimpia után jó esély van. Talán most már nem kell annyira izgulnunk, lesz megoldás.
De maradjunk a közeljövőnél. Szombat este, az Afrika-bajnokság végeztével kiderült, hogy a március 14. és 17. között rendezendő olimpiai selejtezőtornán Norvégia, Portugália és Tunézia lesz a magyar válogatott ellenfele a párizsi kvótáért, a négy csapat közül kettő jut tovább. Az első feladat, az Eb kipipálva, jöhet a második – ez a csapat készen áll rá.
KAPUSOK BARTUCZ László ANDÓ Arián
JOBBSZÉLSŐK KRAKOVSZKI Zsolt JOBBÁTLÖVŐK MÁTHÉ Dominik ILIC Zoran IRÁNYÍTÓK FAZEKAS Gergő HANUSZ Egon BEÁLLÓK ROSTA Miklós SIPOS Adrián BALÁTLÖVŐK LIGETVÁRI Patrik SZITA Zoltán BALSZÉLSŐ SZÖVETSÉGI KAPITÁNY |
AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
5. MAGYARORSZÁG
6. Szlovénia
7. Portugália
8. Ausztria
9. Norvégia
10. Izland
11. Horvátország
12. Hollandia
13. Spanyolország
14. Montenegró
15. Csehország
16. Lengyelország
17. Észak-Macedónia
18. Grúzia
19. Szerbia
20. Feröer
21. Svájc
22. Románia
23. Görögország
24. Bosznia-Hercegovina
A MAGYAR VÁLOGATOTT 20 FŐS EB-KERETE
Kapusok: Andó Arián (Balatonfüred), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (La Rioja – Spanyolország)
Jobbszélsők: Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (FTC)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Máthé Dominik (PSG – Franciaország), Ilic Zoran (Hamburg – Németország)
Irányítók: Lékai Máté (FTC), Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Szöllősi Szabolcs (Dabas), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)
ELŐDÖNTŐK | |||
január 26. | 17.45 | Franciaország–Svédország | 34–30– h. u. |
január 26. | 20.30 | Németország–Dánia | 26–29 |
5. HELYÉRT | |||
január 26. | 15.00 | Magyarország–Szlovénia | 23–22 |
BRONZMÉRKŐZÉS | |||
január 28. | 15.00 | Svédország–Németország | – |
DÖNTŐ | |||
január 28. | 17.45 | Franciaország–Dánia | – |