MKSZ: Ilyés Ferenc szerint már a női olimpiai selejtező sikeres megrendezése van a fókuszban

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 12:46
Ilyés Ferenc és Chema Rodríguez (Fotó: Földi Imre, archív)
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke katartikus élményként élte meg a magyar férfiválogatott kijutását a párizsi olimpiára.

 

Fantasztikus dolgot éltünk meg együtt. Én végig izgultam, de a vége katartikus élmény volt, és nagyon örülünk ennek az eredménynek” – mondta az elnök az MKSZ keddi sajtóeseményén.

A nemzeti csapat március 17-én 30–27-re nyert Portugália ellen, így a tatabányai selejtezőcsoport második helyén végzett és kvótát szerzett a nyári, párizsi olimpiára.

Ilyés Ferenc hozzátette, az MKSZ-ben már a következő kvalifikációs torna szervezésén dolgoznak, hiszen a női válogatott április 11–14-én Debrecenben játszik majd a kvótáért.

Szeretnénk ugyanolyan jó rendezvényt szervezni, ugyanúgy telt házat összehozni és ott is kijutást ünnepelni a legvégén. Nálunk most ez van a fókuszban, most szinte csak azzal foglalkozunk, hogy ez rendben legyen” – hangsúlyozta.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány úgy fogalmazott: természetesen nagy öröm számára, hogy sikerült a kijutás, és ezzel teljesítették az év egyik fő célját. Hozzátette, a munka hamarosan folytatódik, hiszen májusban világbajnoki selejtezőt játszanak Litvániával, utána pedig már az ötkarikás játékokra készülnek.

Ennek kapcsán Ilyés megjegyezte, a kapitánynak jól ki kell majd számolnia, kinek mennyi pihenőt ad, hogy lehetőleg feltöltődve kezdhessék el a játékosok az olimpiai felkészülést.

A spanyol edző megjegyezte, azt is figyelembe kell majd vennie a keret összeállításakor, hogy lesznek olyan játékosok, akik az olimpia után befejezik válogatott pályafutásukat, ez a vb-selejtezős keretet érintheti.

A selejtezőtorna egyik hőse a Mol Tatabánya KC mindhárom meccsen csereként beálló kapusa, Bartucz László volt, aki elmondta, plusz töltetet adott neki, hogy Tatabányán léphetett pályára a válogatottban, több ezer magyar szurkoló előtt.

Nagyon jó érzés volt, hogy végig, az egész torna alatt mögöttünk álltak és támogattak minket. A lányoknak üzenem, hogy a jó oldalát fogják meg annak, hogy ennyi ember értük megy ki a csarnokba és buzdítja őket, ne pedig stresszként. Élvezzék, hogy a válogatott tagjai lehetnek és az olimpiáért küzdenek” – fogalmazott.

A kapus hozzátette, szerinte egy sportoló legnagyobb álma az életben, hogy egy ilyen rendezvényen a hazáját képviselhesse, a férfi csapat pedig nagyon jól lovagolta meg ezt a hullámot, ezért tudott sikeres lenni.

A magyar női válogatott tagjai pénteken kezdik a felkészülést, majd jövő csütörtökön Norvégiában, szombaton pedig Győrben az osztrákok ellen játszanak Eurokupa-mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Néha honvágyam van, de úgy érzem, a helyemen vagyok

Kézilabda
2025.03.22. 09:10

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

Szita Zoltán: A kezünkben volt a meccslabda, mindent eldönthettünk volna

Kézilabda
2025.03.18. 13:46

Chema Rodríguez: Ez fenyegető, és meg kell találnunk az okát!

Kézilabda
2025.03.18. 11:34

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

„Rettentően izgultam, ez a felnőttválogatott, meg akartam magam mutatni az első meccsemen”

Kézilabda
2025.03.16. 09:15

Chema Rodríguez elmondta, mi volt a baj a végjátékban: egészen más, mint a horvátok ellen

Kézilabda
2025.03.15. 10:24

Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár a Montenegró elleni férfi kézilabda Eb-selejtezőn

Kézilabda
2025.03.14. 18:11
Ezek is érdekelhetik