Skaliczki László: Arra már nincs időm, hogy olyasmit csináljak, ami nem köt le

„Az első tizennyolc év csodálatos volt – kezdte emlékei felidézését Skaliczki László az mksz.hu-n megjelent interjúban. – 1996-ban bajnokok lettünk a Szegeddel, de pályafutásom csúcsa az olimpiai elődöntő, meg az a hét év, amit szövetségi kapitányként eltölthettem. Utána igazából már kisebb feladatokat kaptam. A Szeged, ahol NB I-es játékos lehettem, még visszahívott, de onnantól inkább beugró voltam. Mindig olyan csapatnál segítettem, ahol valami nehézség támadt vagy a bennmaradás volt a tét.”

Hajdúnánáson az utóbbi a feladat; a csapat 22 mérkőzésen 16 pontot szerezve a 10. helyet foglalja el a 16 csapatos női NB I/B-ben, amelyből az idény végén az utolsó négy esik ki.

„Inspiráló és érdekes közegbe jöttem, széles az utánpótlásbázis, a serdülő és az ificsapat is az első osztályban játszik, a férfiak is igyekeznek. Az edzők tehetségesek és kiváló habitusú emberek, ha igénylik, szívesen segítek nekik. De elsősorban arra szerződtem, hogy a felnőttcsapatnál megteremtsem a lehetőséget a bennmaradásra” – folytatta a rutinos szakember, aki sok-sok éven át férficsapatokat edzett, így adódik a kérdés, mennyiben más női kerettel dolgozni:

„A hölgyeknél elég könnyen alakul ki pánik, ha nem a megfelelő mederben folynak a dolgok. Ilyen téren az edző érzelmi szabályozása egészen másképp működik. Fontos az empátia és a konfliktuskezelés. Tudjuk, hogy konfliktusok nélkül nincs mérkőzés, minden párharc egy konfliktus. A lányok nagyon szisztematikusan és keményen edzenek, de éles helyzetben a koncentrációjuk nem mindig egy adott szituációra korlátozódik. Szeretnek mindent tudni, miközben a saját puzzle darabjukat kell hozzátenni a csapatéhoz.”

Skaliczki szerint az NB I/B az egyik legnehezebb bajnokságforma, a harminc mérkőzés hihetetlenül sokat kivesz mindenkiből, feszített a tempó, nagy a sérülés veszélye, ráadásul rendkívül kiegyenlített a mezőny – ilyen feltételek között kell megtalálni a siker receptjét.

„Nálam a siker képlete 40 százalék munka, 30 százalék menedzselés és 30 százalék szerencse. Valljuk be, a sikerben a szerencsefaktornak is nagy szerepe van. Minden héten meg kell élnünk a mérkőzések élményét, mert valahol ezért csináljuk. A játékszenvedély az, ami harmóniát teremt közöttünk – fogalmazott az edző, aki a hajdúnánási munkafolyamat kezdeteiről a következőket mondta: – Az alap a bizalom kialakulása volt. Ennek három alappillére van: a képesség, hogy mennyire tudunk teljesíteni; a megfelelő jóindulat, hogy mennyire tudunk pozitívan gondolkodni; és a szilárdság, amiben az őszinteség, a nyitottság, a szerénység és az alázat megjelenik. Ezt a három pillért igyekeztem lerakni, általában mindenhol erre törekedtem. Ebben, úgy érzem, partnerekre találtam, de bizonyos posztokon még nem tudunk domináns teljesítményt nyújtani. Nekünk mindig arra kell törekedni, hogy az ellenfél gyengéjét megtaláljuk, és a saját tempónkat próbáljuk felvenni. Viszont ez nehéz, és rengeteg alkalmazkodást igényel. A cél egyértelműen a bennmaradás. Most egyelőre azt mondom, kidugtuk a fejünket és levegőt tudunk venni, de nem nyugodhatunk meg. Már többször vágtam kemény fába a fejszémet, hát, ez sem lett puhább.”

S hogy szíve szerint meddig folytatná az edzősködést a 69. évében járó szakember?

„Harmincöt évesen kezdtem matematika-fizika-testnevelés szakos tanárként, nekem a számok ezért aránylag bejöttek. Tehát harmincöt évesen kezdtem, aminek a duplája hetven, ott tartok majd egy önvizsgálatot. Egy biztos, addig csinálom, amíg érzem, hogy őszintén engem akarnak, és ez osztálytól független. No meg, amíg erőm, egészségem engedi, mert ebben a korban azért már arra is oda kell figyelni. Arra már nincs időm, hogy olyasmit csináljak, ami nem köt le. Nincs hiányérzetem, hogy »hú, hát én ezen a magaslaton nem jártam«. Remélem, hogy hagytam nyomot egy pár helyen, és meglátjuk, hogy ezt meddig folytatom.”