Pálinger Katalin: Az olimpiánál nincs nagyobb motiváció

– Hogyan élte meg a férfiak olimpiai kijutását?
– A helyszínen szurkoltam, és elmondhatom, hogy sportvezetőként és nézőként a legszebb sportélményeim közé tartozik – mondta a Nemzeti Sportnak Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke. – Nyilván elfogult vagyok a kézilabdával, de a portugálok elleni diadalban benne volt minden, amiért olyan nagyszerű és szerethető ez a sportág. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, a nézők még este tizenegykor is tapsoltak, alig akartak hazamenni, pedig másnap munka és iskola volt. Bízunk benne, hogy ebből az élményből női csapatunk is táplálkozik, és így indul csatába.

– Ön szerint az esélyek hasonlóak a lányoknál, mint a férfiaknál?
– Egy olimpiai selejtezőtorna mindig különleges, és nem is szeretem az olyan elemzéseket, hogy vajon nehéz vagy könnyű csoportba kerültünk-e, hiszen mindenki azért jött most Debrecenbe, hogy kijusson Párizsba. Az erőnlétet tekintve a svédek kiemelkednek a négy csapat közül, viszont a hazai pálya mellettünk szól, ami kompenzálhatja a fizikai hátrányt. Mindhárom ellenfél más stílusú, nekünk a három mérkőzésen higgadtan kell játszanunk a saját játékunkat. Nagy-Britannia alacsonyabb szinten áll, az első meccs ezért inkább egy edzőmérkőzésnek felel meg. A svédek ellen ki-ki meccset fogunk játszani. Különleges torna lesz ez a lányok életében, hatalmas a tét, de inkább lehetőségként kell felfogniuk, amit meg kell ragadni.

– Akár a férfiak, a lányok is papíron a leggyengébb ellenféllel, a Kamerun helyett beugró britekkel kezdenek. Mi a tapasztalata, ez jó vagy rossz?
– Egyik sem jobb, mindig az adott helyzet, forma dönt. Egy ilyen mérkőzésből viszont csak rosszul jöhetsz ki, hiszen hoznod kell a kötelező győzelmet. Az első meccs mindig más, fokozottabb az izgalom, a játékosok már napok óta várják, hogy végre elkezdődjön, és ebből a szempontból talán valóban jobb, ha papíron a leggyengébb ellenféllel kezdünk.

– Egyre több magyar női játékos igazol külföldre. Örül ennek?
– Igen, mert sokat profitál belőle a válogatott és a magyar kézilabda. Saját tapasztalatból tudom, mennyit jelent a személyiségfejlődés szempontjából a légiósélet. Ki kell lépned a komfortzónádból, egy külföldi játékossal szemben magasabbak az elvárások, mindig jobban kell teljesítenie a hazaiaknál.

– A női válogatott nem jutott ki a londoni, majd a riói olimpiára sem, a junior-vb-arany, majd a junior Eb-aranyak, és a felnövő sikeres generációk a felnőttválogatottban hozhattak előrelépést?
– Ezen a téren a junior-vb előtti időszakban érzem a problémát, mert két generáció „kiesett”, és ez még most is látszik a nemzeti csapaton. Az ideális helyzet az lenne, ha idősek és fiatalok együtt alkotnák a keretet, elkelne egy harminc év feletti sor, mint a francia, a dán vagy a norvég válogatottban. Nálunk sajnos nincs ilyen. Magyarországon sokan szeretik a kézilabdát, és gyorsan várták az eredményt, de eddig a húszas éveik elején járó játékosoktól vártuk, hogy megoldják azt, ami a náluk idősebbeknek, tapasztaltabbaknak sem mindig ment. Ebbe bele kell érni, és ez a folyamat még mindig tart. Tapasztalat kell ahhoz, hogy a sorsdöntő szituációkban jó döntést tudjanak hozni, és ezt edzésen nem lehet gyakorolni. Szerencsére azért vannak veleszületett tehetségeink, akikben benne van a zsiványság, de a világversenyeken még mindig az egyik legfiatalabb a csapatunk, ezért különösen nagy szó lenne, ha újra kijutna az olimpiára. Csak összehasonlításképpen: a férfiaknál vannak rutinos húzóemberek, akik rengeteget segítenek, a nőknél kevés ilyen van, annak viszont örülök, hogy fiatalok is felvállalják ezt a szerepet.

– Három olimpián járt, ami motiváló lehet bárkinek. Szokott beszélni a válogatott játékosokkal?
– Szerintem motiválni senkit sem kell, az olimpiánál nincs nagyobb motiváció. Amúgy sem vagyok híve annak, hogy a vezetők beszédeket tartsanak, mert szerintem a hitelesség rovására megy. Ha mégis, akkor próbálok úgy beszélni, mint egykori játékos. De ha már a három olimpiát és a motivációt említette, a válogatott mellett ott van Pigniczki Krisztina, akivel a játékosok napi szinten együtt lehetnek, ő sok mindent át tud adni nekik. Mindketten fiatalon kerültünk be a válogatottba, ő volt a szobatársam a világversenyeken, együtt voltunk ott Sydneyben, Athénban és Pekingben. Amikor lehetőségem van, persze szívesen beszélgetek a lányokkal, de inkább mentális oldalról igyekszem megközelíteni, tanácsokat adni, hogyan kezeljék a stresszt, hogyan használják fel és hogyan higgyenek magukban. Úgy érzem, nekem inkább ezekről kell beszélnem, hiszen kézilabdázni senkit sem kell megtanítani, és nem is akarok beleokoskodni kívülről, mert remek stábunk van, ez az ő feladatuk. De ha van rá igény, én mindig nyitott vagyok.

– Miben változott leginkább a női nemzeti csapat az elmúlt években?
– Sokkal egységesebb lett, felelősségvállalásban, tudatosságban és fizikailag is előreléptünk, a játékosok igénylik az egyéni programot, a külső segítséget.

– Sokan a vezéregyéniségek hiányát róják fel ennek a csapatnak. Ön ezt hogyan látja?
– Valóban nincs olyan játékos a válogatottban, akivel úgy vagyunk, hogy na, ő majd mindent megold, pedig néha ez is probléma lehet, mert ilyenkor mindenki kicsit hátrébb húzódik. Én azt látom, hogy nálunk eloszlanak a terhek. Ez nem az a csapat, amelynél valaki tíz-tizenkét gólokat szór meccsenként, ami nem is baj, mert így mindenki hozzáteszi a magáét, és a játékosok nemzetközi szinten is klasszisokká váltak.

– Miben más ez a csapat, a sportág és a mezőny, mint az ön idejében?
– Annyit biztosan mondhatok, hogy rosszabb kívülről nézni a tétmeccseket, mint játszani, jobban izgul az ember, miközben tehetetlennek érzi magát. A férfiak Portugália elleni meccsén Kökény Bea és Imre Géza mellett ültem, akik annyira izgultak, hogy megállapítottam, sportolóként számos olimpián vettek részt, de még azoknál is lehet jobban izgulni, amikor a saját gyerekedért szorítasz. Ami nem tetszik, hogy egyre inkább kezd kiveszni a fifika, az ötletesség a játékból, és egyre inkább az erő dominál, az nyer, aki többet és gyorsabban fut, tovább bírja, keményebben ütközik, nem az, aki egyéni zsenialitásban kiemelkedik. Ez régen jellemzőbb volt a kézilabdára, és mintha szebb is lett volna a játék, legalábbis nekem biztosan. Ez néha hiányzik, de ettől még mindig ez a legszebb sportág a világon.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐRE
Kapusok: Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC) 
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim – Németország), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Albek Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikoletta (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (Praktiker-Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda Master Godd SE), Kácsor Gréta (DVSC Schaeffler), Kuczora Csenge (Praktiker-Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győri Audi ETO KC)

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
1. CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna) 
Április 11., csütörtök 
15.30: MAGYARORSZÁG–Nagy-Britannia
18.00: Svédország–Japán 
Április 12., péntek
18.00: Svédország–MAGYARORSZÁG
20.30: Japán–Nagy-Britannia
Április 14., vasárnap
16.45: Nagy-Britannia–Svédország
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán
A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.