Sipos Adrián: A világ legjobb bajnokságában játszani kellemes teher

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 15:42
Sipos Adrián a Német Kupa négyes döntőjében (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda Német Kupa négyes döntőjét a sportág katedrálisában, a kölni Lanxess Arenában rendezték meg másfél hete. A sorozat fináléjába a Sipos Adriánt is a soraiban tudó Melsungen is bejutott, miután az elődöntőben – a magyar válogatott beálló két góljának is köszönhetően – 33–28-ra legyőzte a Flensburgot. A 34 éves játékos tavaly igazolt Németországba, és ez a váltás az eddigiek alapján nagyon bevált neki.

 

Milyen volt a másfél héttel ezelőtti Német Kupa négyes döntője?
– Szuper volt, a körítés a Bajnokok Ligája négyes döntőjében látottakat idézte, ami nem véletlen, hiszen itt is négy nagyon erős csapat volt ott a Lanxess Arenában. A Flensburg elleni elődöntőt meghatározó játékkal megnyertük, a döntő lehetett volna szorosabb, de kicsit elfáradtunk, a Magdeburg tapasztaltabb az ilyen szintű meccsekben, és 30–19-re legyőzött minket.

– Gondolom jó érzés volt visszatérni a januári Eb-sikerek helyszínére.
– Jó emlékeim vannak az Európa-bajnokságról, a legszebb pillanatokat még sokáig vinni fogom magammal. A válogatottal egy fejlődési pályán vagyunk továbbra is, amire a januári ötödik hely is illeszkedik. Kezd beérni a közös munka Chema Rodríguezzel, egyre jobban megy nekünk a játék. Mind a kapuban, mind a mezőnyben megkezdődött a fiatalítás, ami fontos volt a csapat számára. Ahogyan az is, hogy a hozzám hasonló tapasztalt játékosok megmaradtak. Ez egy kiváló kohéziót hoz létre. Szintén fontos, hogy egyénenként is egyre fontosabb szerepet töltünk be egyre jobb klubcsapatokban.

– Jót tett önnek, hogy tavaly nyáron Veszprémből külföldre igazolt?
– Igen, a barátaim és az ismerőseim is abszolút egyetértenek ezzel. Kellett a váltás, az új kultúrával és új emberekkel való megismerkedés, jól érzem magam Németországban. A Bundesligában, a világ legjobb bajnokságában folyamatosan erős meccseken játszani kellemes teher. Kicsit más a szerepköröm, sokkal jobban mozgok a pályán, emellett van alkalmam támadni és gólokat lőni, részt venni a lerohanásokban is.

Sipos Adrián két gólja mellett a védekezésével járult hozzá a Flensburg legyőzéséhez (Fotó: Getty Images)

– Látszólag sokat tisztult a védekezése az elmúlt egy évben. Mi az, amit Németországban máshogyan csinál?
– A legfőbb dolgokat próbálom ugyanúgy csinálni, viszont minél kevesebb kétperces kiállítást kapni, többet blokkolni és labdát szerezni. A Veszprémmel szemben itt a felállástól függően mindkét hármas védő pozícióban játszom, ilyen szempontból szabadabb szerepköröm van. Igyekszem tisztábban játszani, és ezáltal többet segíteni a csapatnak, úgy érzem, hogy ez a tervem többnyire sikerül is.

– Hogyan alakul eddig csapata, a Melsungen számára a szezon? Ez az ötödik hely a plafon a német bajnokságban, vagy van még esély feljebb kerülni?
– A klub célkitűzéseinek megfelelő lenne, én egy szezon eleji interjúban az éremszerzést tűztem ki. Azonban nemrég volt pár olyan mérkőzésünk, ami nem sikerült túl jól, így most ettől távolabb kerültünk. Viszont az előttünk álló négy csapat, a Magdeburg, a Füchse Berlin, a Flensburg és a Kiel is a világ legerősebbjei közé tartozik, nem szégyen közvetlenül mögöttük lenni.

– Melyik versenysorozat az erősebb: a Bundesliga vagy a Bajnokok Ligája?
– Nehéz különbséget tenni a két bajnokság között. A BL-ben a topcsapatok még jobban kiemelkednek, így őket még nehezebb legyőzni, a Bundesligában viszont még az utolsó helyezett ellen is meg lehet szenvedni.

– Egy héttel ezelőtt kisorsolták az olimpiai csoportellenfeleinket, mennyire elégedett az eredménnyel?
– Az elmúlt vb-ken és Eb-ken már megszokhattuk, hogy általában a legerősebb csoportba kerülünk. Ez most sehogy sem alakulhatott volna másként, mert a korábbi olimpiákkal szemben most már nincs négy-öt olyan ellenfél, akiket könnyebb legyőzni, egyre keményebb a mezőny. Mindenképp szeretnénk továbbjutni a csoportból, ami, ha mindenki odateszi magát, reális cél.

– Mit jelent önnek, hogy sikerült kijutniuk az olimpiára?
– Gyermekkori álmom vált valóra. Sok olimpiát láttam már akkor is, amikor még csak követtem a sportokat, de profibban nem sportoltam. Mindenki azért dolgozik, hogy ott lehessen Párizsban, remélem, hogy ez nekem is megadatik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik