Férfi kézilabda NB I: György László lett a Komló vezetőedzője

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 16:30
György László veszi át a csapat irányítását (Fotó: Carbonex-Komló - Komló Sport Kft./Facebook)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Komló a Facebook-oldalán bejelentette, hogy György László lett a csapat új vezetőedzője.
Kézilabda
2024.05.21. 16:44

A bennmaradás ellenére távozik Marosán György a komlói kézilabdacsapattól

„Büszkeséggel tölt el, hogy tovább nőhet a virágoskert, amelyet ezentúl más locsolgat.”

 

„Óriási megtiszteltetés és öröm, hogy a Komló vezetőedzője lehetek idézte a klub György Lászlót.Ahogy a vezetők felvázolták a célokat, azokkal egyből azonosulni tudtam. Azt is tudom, hogy a komlói tábor, a közönség országosan elismert, hatalmas szívvel buzdítja a csapatot, ez erőt kell, hogy adjon a céljaink eléréséhez.”

„Annyit még el szeretnék mondani, hogy Komló, mint város nem ismeretlen előttem. Édesapám tizenkilenc évesen itt kezdett dolgozni a bánya kötelékében, majd innen is ment nyugdíjba. Gyerekként átélhettem a bányásznapok hangulatát – ezért is külön öröm, hogy itt lehetek” – tette hozzá.

A Komló a következő idényre való felkészülését július 15-én kezdi.

A rutinos szakvezető legutóbb a Balatonfüredet irányította, a négy év során a harmadik, a negyedik, az ötödik és a nyolcadik helyet szerezte meg csapatával. Emellett a Magyar Kupában bronzéremmel is büszkélkedhet. Edzőként korábban megfordult a Dunaújváros NB I-es női csapatánál. Játékosként a Dunaferrel ért el sikereket, ahol játékostársa volt a komlói Tolsztih Szergej és Szergej Kuzmicsov. Edzője lehetett többek között olyan legendáknak, mint Mikler Roland, Zubai Szabolcs és Császár Gábor – írja a klub.

Kézilabda
2024.05.28. 14:21

Férfi kézi: Csurgóról igazolt balátlövőt a Komló

Borsos Tamás 12-szer lépett pályára a magyar válogatottban.

 

 

Legfrissebb hírek

Két év után távozik a komlói kézilabdacsapattól Merkovszki Pál

Kézilabda
15 órája

Férfi kézi NB I: nagy bajban az Eger, a klub működése is veszélyben

Kézilabda
19 órája

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
2025.04.15. 20:04

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.15. 16:10

A Tatabányáé lett a bronzérem a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2025.04.13. 18:29

Kézilabda: megnyerte a Négy Nemzet-tornát az ifjúsági leányválogatott

Utánpótlássport
2025.04.13. 14:45

Kézi: a következő évadban már a dán élvonalban szerepel Fazekas Virág

Utánpótlássport
2025.04.11. 16:52

Kézilabda: sorsoltak az U19-es fiú-világbajnokságra

Utánpótlássport
2025.04.11. 14:01
Ezek is érdekelhetik