Nagy László: Sterbik Árpád állapota stabil és jónak mondható

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 12:03
Sterbik Árpád állapota stabil (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának kapusedzője kedd reggel szívinfarktust kapott. Nagy László és Fazekas Nándor is jó hírrel szolgált Sterbik állapotáról.

Kedden nem utazott el csapatunkkal kapusedzőnk, Sterbik Árpád. Árpi reggel rosszul érezte magát, ezért bement a kórházba, ahol szívinfarktust állapítottak meg nála. A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően ma már jobban érzi magát és talán holnap elhagyhatja az intenzív osztályt. Árpinak mielőbbi teljes felépülést kívánunk! Várunk vissza!” írta a Veszprém kedden közösségi oldalán.

A szerdai Aalborg elleni BL-negyeddöntős vereség és kiesés után Nagy László, a Veszprém sportigazgatója elmondta, hogy ez megfogta a csapatot. Sterbik Árpád állapotáról úgy fogalmazott, hogy a gyors orvosi beavatkozáson átesett kapusedző állapota stabil és jónak mondható.

A Veszprém korábbi kapusa, Fazekas Nándor a Sportalnak nyilatkozva elmondta, beszélt Sterbik Árpáddal, várhatóan a csütörtöki nap folyamán kiengedik az intenzív osztályról. „A körülményekhez képest most már jól van, viccelődött is, de azért megijedt, és komolyan vette ezt az egészet.”



 

 

Legfrissebb hírek

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

„Az adat kétélű fegyver” – csupán 24 éves, de már az ETO sportigazgató-asszisztense

Labdarúgó NB I
2025.03.10. 14:17

Bartha Csaba: A Veszprémnél alapkövetelmény a BL final fourba kerülés

Kézilabda
2025.03.10. 08:43

Gálázva nyert a Veszprém Párizsban

Kézilabda
2025.02.27. 22:43

Férfi kézilabda BL: a Veszprém a legjobb nyolcba juthat

Kézilabda
2025.02.20. 12:10

Bartha Csaba: Alapfilozófiám, hogy aki egy kicsit is hátradől, az lemarad

Kézilabda
2025.02.12. 10:22

Ilyés Ferenc: A helyünkön vagyunk, talán még kicsit felül is teljesítettünk

Kézilabda
2025.02.04. 13:56
Ezek is érdekelhetik